449

Oscar 2019 – Versenyben a legjobb filmek

Találjuk ki együtt! – cikksorozat és játék – 1. rész

oscar-2019-legjobb-film

2019-ben rendezi meg a 91. Oscar-gálát az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája, melynek keretében a 2018-as év legjobb filmjeit és filmeseit részesíti elismerésben. A látványos díjátadó ceremónia február 24-én vasárnap, 17 órakor kezdődik a Dolby Színházban, Los Angelesben (hazai idő szerint február 25-én hétfőn, hajnali 2 órától). Szerkesztőségünk idén is különleges módon készül a nagyszabású filmes eseményre. Minden nap egy-egy cikkben érvelünk az esélyesek mellett. Olvasóinkat pedig játékra invitáljuk (link a cikk végén), hogy az ajánlások alapján tippeljék meg, ki fog aranyszobrot nyerni az egyes kategóriákban. Első írásunk a nyolc filmről szól, amelyek jelölést kaptak.

A kedvenc – Máthéné Laskai Szabina

A kedvenc (The Favourite) Yorgos Lanthimos (A homár, Egy szent szarvas meggyilkolása) rendező legújabb filmje, amely számomra az eddigi legbefogadhatóbb alkotása. Aki látott már Lanthimos-filmet, tudja, hogy nem szereti a konvencionális dolgokat, külön világot teremt mozgóképeiben – jelen esetben a helyszín és a szereplők adottak voltak. A kedvenc az 1700-as évek Angliájába kalauzol el bennünket: Stuart Anna (Olivia Colman), valamint a kegyeiért versengő udvarhölgyei, Lady Sarah (Rachel Weisz) és Abigail (Emma Stone) mindennapjait tárja elénk, kifigurázva az angol nemességet: festett arcok, parókák, semmittevés… Mindez remekül jellemzi a filmet, melyet a rendező kitűnő munkája mellett a színésznők kimagasló játéka és a korhoz illő zenei aláfestés tesz kerek egésszé. Mint Lanthimos minden eddigi munkája, A kedvenc is különleges filmélményt nyújt. Tuti befutó az idei Oscar-gálán.

Alelnök – Ősze Mária

Ne legyenek kétségeink, az USA-ban sem Grál-lovagok irányítják az országot, saját ambícióik, sőt ilyen-olyan politikai és gazdasági érdekek mentén kormányoznak bizony egy világhatalmat is. Bátor témaválasztásával, időnként szatirikus élt sem nélkülözve, épp ezt mutatja be végtelenül magával ragadó módon az Adam McKay által írt és rendezett, összesen nyolc, köztük a legfontosabb kategóriákban Oscar-díjra jelölt Alelnök (Vice) című film. Alapvetően életrajzi moziról van szó, ugyanis a 2001 és 2009 között amerikai alelnökként működő Dick Cheney életének legfontosabb pillanataiba nyújt betekintést, azt kísérhetjük nyomon, hogyan is vált Cheney egy alkoholmámorban fetrengő senkiből minden idők talán legnagyobb hatalmú alelnökévé, mégpedig olyanná, aki nem elégedett meg azzal, hogy az általa végzett alelnöki munka csak jelképes legyen, végül regnálása világszerte milliók életét változtatta meg. McKay azonban nemcsak egy egyszerű életrajzi filmet rendezett, hanem megmutatja, hogyan fonódik össze a média és a politika: hogyan manipulálják az embereket a politikusok a média segítségével. Ez a film azonban nem működne a nagyszerű színészi gárda nélkül, Christian Bale, Steve Carell életük alakítását nyújtják, de Amy Adams és Sam Rockwell is szenzációsak. Egy ilyen nagyszabású film nem maradhat Oscar-díj nélkül!

Bohém rapszódia – tmoni

A Bohém rapszódia biztos befutó az aranyszoborra, és nemcsak azért, mert az Oscar egyik előszobájának számító Arany Glóbuszt már elnyerte a legjobb filmdráma kategóriában, és ez minden idők legsikeresebb alkotása a zenés életrajzi film műfajában, hanem azért, mert teljesen magával ragadja a nézőt. A film egész egyszerűen beszippantja az embert, aki lenyűgözve bámulja a showt, miközben dübörög az osztályon felüli zene. Leesett állal nézi Rami Maleket a színpadon, ahol mintha megállt volna az idő, hiszen ott pörög az egyszeri, megismételhetetlen és zseniális Freddie Mercury teljes valójában, karizmája sugárzó fényében, és elvarázsol mindenkit, aki látja... A Queen hihetetlen mágiája semmit sem veszített az évek során. Az együttes egyedi és kísérletező hangzásvilága Mercury páratlan énekével és színpadi teljesítményével mindenkit meghódított – ennek állít emléket Bryan Singer Bohém rapszódiája, mely igazából nem történetet mesél el, hanem megmutatja azt, amit a Queen jelentett és jelent még ma is sokaknak. Egyetlenegy pillanatra sem ül le a film, mind a 134 percben fenntartja a néző érdeklődését, amit az elképesztően kreatív megoldások, a hihetetlen látványvilág, a színészek hiteles játéka, na és persze a ZENE biztosít.

Csillag születik – Szilvási Krisztián

Negyedszerre születik már csillag ugyanabból az alapsztoriból, de ha az égre nézünk, ott is milliárd ragyog ugyanolyan fényesen... De persze nem csak ebből a giccses alapfeltevésből kiindulva igazolható, hogy az ezúttal Bradley Cooper és Lady Gaga érzéki kooperációjából fényvilágra robbant remake miért több, mint az eddigiek. A 2018-as feldolgozás alapvető erénye, hogy nem akar grandiózusabb lenni, mint két ember intim szerelme, ami ugyanakkor világo(ka)t változtat meg. Kerüli a felesleges csillogást, a kikent-kifent, hazug mázakat, a trendszerű üres túlzásokat. Úgy tud suttogóan harsogni, hogy nem a tömegbe ülteti tombolni nézőjét, hanem privát koncert-élményt sóhajt neki – őszinte, tiszteletteljes, odafigyelő hittel. Igaz alkotás a műfaji keretei között, semmiféle olcsó álművészieskedést nem enged Ally és Jack tekintete közé, így éri el azt a hatást, amellyel a leginkább képes megérinteni. Csakcsupán arra hivatott, amit nyújtani akar – ez pedig ritka érték manapság. Oscar-szobrot érdemlő.

Csuklyások: BlacKkKlansman – Szilvási Krisztián

Dis joint is based upon some foʼ real, foʼ real sh*t – Ez a cucc ám frankón frankó igaz sz*rság alapján van” Az ötszörös Oscar-jelölt, igazi veteránnak számító Spike Lee tényleg nem sz*rozik, lazán odapöccint egy olyan kezdő-hangulatot a BlacKkKlansman (magyarra végtelenül leegyszerűsítve: Csuklyások) felvezetéseként, hogy az égő keresztek adják a másikat (Alec Baldwin cameoja legalább annyira félelmetes, mint zavarbaejtő). Ron(ell Eugene) Stallworth valós története, hogyan lett Colorado Springs első „fekete” rendőre, majd hogyan „épült be” a Ku Klux Klan helyi szervezetébe, végtelenül izgalmas sztori úgy politikai, mint társadalomszociológiai szempontból. Kiváló filmes alapanyag, amely a markáns faji büszkeséggel megáldott rendező kezében tökéletesen egybecsiszolt, drámai és krimi-aspektusokat is magáénak tudó alkotássá vált. A BlacKkKlansman kockái mögött végig jóleső szarkasztikus-szatirikus él húzódik meg, de persze csak annyira, hogy ne nyirbáljon bele a búrára tupírozott afro-frizurák kompozícióiba. Spike Lee nemcsak érti, tudja is a dolgát – nem akar ő odacsapni, tanulságokat citálgatni, csak mesélni fehérekről, feketékről, zsidókról, meg a bennünk kiirthatatlanul ott feszülő gyűlöletről. De vajon lehet-e politikailag korrekt egy aranyszínű szobor, amelyet a film majd a kezébe foghat...?

Fekete párduc – Ősze Mária

Miért ne lenne lehetséges, hogy egy közönségfilm nyerjen Oscar-díjat 2019-ben? Az elmúlt év egyik legnagyobb sikere, az USA-ban valódi kultfilmmé váló Fekete párduc okvetlenül megérdemelné. Habár ez a film a Marvel-univerzum egyik legütősebb alkotása, és kétségkívül megvan benne mindaz, ami egy jó akciófilmhez kell, magával ragadó és a nézőt teljesen bevonzó történet, amely a váratlan fordulatoktól sem mentes, káprázatos akciójelenetek, tökéletes és egyben lenyűgöző látványvilág, sőt még nagyszerű színészi alakítások is. Mégis, a Fekete párduc több, mint csupán egy akciófilm. Persze lehetne mondani, hogy mennyire elcsépelt témák bukkannak fel benne: pl. a hazaszeretet, a család fontossága, a kirekesztettek önpusztító dühe, de semmiképp sem az a társadalmi felelősségvállalás kérdése. Vajon a legfejlettebb technikát, a legfőbb javakat csak és kizárólag önmagunknak kell tartogatni, vagy egy nagyobb jó érdekében mindenkivel meg kell osztani? Ryan Coogler filmje csak nyerhet a díjkiosztó estéjén!

Roma – tmoni

A Roma egy igazi művészfilm, Alfonso Cuarón személyes filmelégiája. Nem is úgy működik, mint egy közönségfilm, amennyiben mentes minden hatásvadász és direkt módszertől, amellyel a nézőre hatni lehet. Nincsenek súlypontok, még zene sincs, sőt közelképek is alig, hiszen tisztes távolságtartás uralja az egész mozit. Ehelyett van igencsak részletgazdag valóság és olyan költői képek, hogy gyönyörűség nézni. S mindez fekete-fehérben, hiszen 1971-ben járunk Mexikóváros Roma kerületében, a rendező gyerekkorának helyszínén és idejében. Története szinte nincs is a filmnek, egy felső-középosztálybeli sokgyermekes család és egyik cselédjük életének egy évét mutatja meg. Csendes alkotás egy éppen széteső családról, valamint a saját problémájával küzdő szolgálóról. Hétköznapi tragédiák, örömök, bánatok, s mindenekelőtt küzdelmek, melyek hátterében – mindenféle ítélkezés nélkül – kaleidoszkópszerűen felvillannak a korabeli társadalom jellegzetességei. Cuarón legszemélyesebb filmje, melyet nemcsak írt és rendezett, de ő állt a kamera mögött is, valamint részt vett a vágásban. A Roma megkérdőjelezhetetlen mestermű, nem véletlen, hogy moziját 10 kategóriában jelölték Oscar-díjra, hogy elhozta az Arany Oroszlánt, és bezsebelte a New York-i Filmkritikusok díját is. Mindenképpen megérdemli az aranyszobrot.

Zöld könyv – SzaSzi

A díjszezon egyik favoritja Peter Farrelly rendezése, a Zöld könyv, amelyet 2018 legjobb filmjének kiáltottak ki, sőt már három Golden Globe-ot is birtokol. Mi a titka? Többrétegű, mint a hagyma. Minden szinten karakteres vonásokkal kidolgozott, jól adagolt történet. Először is képkockái egyenlőséget követelnek, a másság elfogadását propagálják, az ilyenfajta üzeneteket pedig a díjazók különösen szeretik, hát még, ha igaz történeten alapszik. A felütés is ragyogó: a két főszereplő két külön világ, nagyobb szakadék már nem is lehetne közöttük. De a fekete-fehér társadalomban vajon ki kinek az alárendeltje? Ki milyen értékek mentén éli az életet? A ráció és a humánum jegyében belátni, hogy nem győzhetünk, vagy az ököl-szabállyal utat törni a jogainkért? Meghunyászkodni vagy odavágni? Mihez kezdjen, aki egyik világhoz sem tartozik igazán? A rendkívüli tehetséggel megáldott koncertzongorista a fehérek világában túl fekete, a feketék között viszont nem elég fekete. A nehéz fajsúlyú kérdések és drámai jelenetek nem fekszik meg az ember gyomrát, hiszen finom humorral fűszerezve tálalják nekünk. Hőseink a 60-as években élnek, s egy turné során a rasszista Délen kell boldogulniuk, de hiába a „használati útmutató”, újra és újra bajba sodródnak (vagy maguk keresik azt). Új baj, új tanulság, s közben csökken a szakadék, nő az egymás iránti tisztelet, kialakul és egyre mélyül a barátság közöttük. Zseniális alakítások (Viggo Mortensen tökéletes olasz akcentussal nyomja végig eredetiben!), éles korrajz, fantasztikus zene.

Játsszanak hát velünk: Találjuk ki együtt! – Oscart nekik!

2019.02.18