Bernhard Schlink: Olga

Könyvkritika

bernhard-schlink-olga

Bernhard Schlink regényének címszereplője árva volt, szüleit egy járványban vesztette el, és nagymamája nevelte fel. A városon született kislány első csalódása az volt, amikor falura került; második, hogy nagymamája, aki ellenezte szülei házasságát, nem tudta megszeretni, elfogadni őt. Olga ebben a rideg környezetben nőtt fel, de megedződött. Talán ennek köszönhető, hogy hátrányos helyzete ellenére sikerült kiharcolnia, hogy tanítóképzőbe járhasson, és így önálló egzisztenciára tehessen szert.

És ennek további következménye, hogy bele mert szeretni a szomszéd gazdag földbirtokos fiába, Herbertbe, és ezt a kapcsolatot meg merte tartani, nem csak a fiú szüleinek ellenkezése és tiltása dacára. Ennél sokkal nehezebb volt elviselni és megérteni Herbert különös természetét: a különc fiút kalandvágya mindig messzi vidékekre vezette, a gyarmati Afrikától Dél-Amerikán keresztül egészen az északi sarkvidékre, ahol végül nyoma veszett. Olga kitartott szerelme mellett, annak ellenére, hogy tudta, a férfi képtelen megadni neki azt a meleg családi otthont, amire vágyik, és ami gyerekkorában sem adatott meg neki. Herbert számára biztos pont volt Olga, de Olga számára Herbert sohasem lett az. A férfi eltűnése után, még azután is, hogy hivatalosan is felfüggesztették a keresést, egyre írta neki csodaszép, vágyódó szerelmes leveleit.

Olga élete „hétköznapian nehéz női élet.” Az idézetet a könyv fülszövegéből vettem, mert nagyon találónak érzem. Olga élete nem rendkívüli, nem borzalmakkal teli szenvedéstörténet (ennél durvább sorsok vannak mind könyvekben, mind a valóságban), inkább a személyisége a megragadó. Az élethez való hozzáállása, gondolkodásmódja, ahogy a valóságot a vágyaival, álmaival összhangba hozza. Olga okos nő, de ez elsősorban az EQ-jára értendő, nem az IQ-jára. Vagyis különösen fejlett az érzelmi intelligenciája és empatikus képessége. A rideg, érzelemmentes gyermekkor, az önmegvalósítás és folytonos önképzés igénye, a nem hozzá való férfiba való beleszeretés – okok ezek vagy következmények? Ki tudja? Keresem a szavakat, hogyan jellemezzem őt, talán a méltóságteljes illik rá. Méltóságteljes fiatal lányként, méltóságteljes érett, egyedülálló nőként a háborús Európában, méltósággal viseli, amikor megsüketül, méltóságteljes idős asszonyként, amikor varrótudományával tartja el magát. Méltóságteljes, de nem rideg-hideg, nem szavaival, még csak nem is tetteivel, hanem jelenlétével, létezésével tanít.

Három része van a regénynek, három szálon követhetjük Olga életének hat évtizedét. Az első rész egyes szám harmadik személyű elbeszélés, egy objektív külső elbeszélő hangján. Ebből ismerhetjük meg Olga gyerek- és fiatalkorát. Az első rész utolsó mondatában egy zseniális nyelvi csavarral átfordul az elbeszélés egyes szám első személybe, és egy szubjektív szereplő-elbeszélő szólal meg. A második részben a nyugdíjas Olgát követhetjük nyomon, aki már csak az elbeszélő családjának varrt, mert náluk „különösen jól érezte magát; amit itt keresett, az elég volt neki a nyugdíj mellé”. A harmadik részben az elbeszélő kutatásai nyomán előkerült, Olgának Herberthez írt kézbesítetlen leveleit olvashatjuk.

Kiemelem az író stílusát, amelynek nagyszerűsége egyszerűségében rejlik: egy látszólag vontatott, sallang- és metaforamentes nyelvezeten erős történetet mesél el, és mély érzelmeket fejez ki Schlink. Sőt, a regény végét némi meglepetés és izgalom is emeli. Ugyanakkor a kitűnő fordítást is megemlítem, hisz nem eredetiben olvasunk ugyebár, és a fordítás minősége is nagyban hozzájárul az olvasási élményhez.

Bernhard Schlink többszörösen díjazott író, emellett a berlini Humboldt Egyetem jogi karának nyugalmazott professzora. Több krimi után 1995-ben A felolvasó című regénye hozta meg a világhírt, amely részben önéletrajzi elemeken alapul. Herbert alakját is valós személy ihlette: Herbert Schröder-Stranz német felfedező 1912-ben tűnt el a Spitzbergákon.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com

2019.02.14