Az uralkodó nejének helyzete persze különleges. Ahogy a férjét, őt is megkoronázzák: a Szent Koronát vállához érintik, kifejezve azt az akaratot, hogy férjével osztozzon a kormányzás terhében. És voltak olyan hölgyeink is, akik saját jogon irányíthatták az országot – nem királynék, hanem királynők. Persze a királynék között is voltak, akik személyiségüknél fogva, képességeik alapján beleírták magukat a magyar történelembe. A tisztelt olvasó, aki nyilván tud olyan uralkodói feleségről, aki királynőként uralkodott, meglepődve fogja tapasztalni, hogy akadt olyan királyi hitves, akire az általános és középiskolai tankönyvek szerzői szinte figyelmet sem fordítanak, pedig meghatározó reformokat valósított meg. És persze olyanok is akadtak, akik a főúri pártok bábjaként a politikai sakktáblán ide-oda mozgatható figurák voltak – s nem ők adták a mattot.

Amennyiben azt vizsgáljuk, mennyire voltak – királynéi vagy királynői szerepükön túl – anyák és feleségek, olyan dolgokkal szembesülhetünk, amelyekkel minden mai lány és asszony: szerettek és szerették őket, megcsaltak és megcsalattak, érdekből házasodtak vagy szerelemből, édesanyák voltak vagy a gyermekáldástól megfosztottak. A tudomány és a művészetek terén is képesek voltak nagyot, örök érvényűt alkotni.

A kötetek olvasása sok érdekes dolog ismeretének birtokába juttatja mindazokat, akik időt és energiát áldoznak eme sorozattal közelebbi ismeretséget kötni: számtalan színes egyéniséget ismerhetnek meg.

Szilágyi Rita Szent királylányok című kötete azon magyar királylányok életútját kíséri végig, akik nem elégedtek meg az uralkodói hitves reprezentatív funkcióival, hanem figyelmüket az elesettek, nyomorgók felé fordították, s munkásságukkal kiérdemelték, hogy a szentek sorába emelkedjenek, vagy boldogként őrződjön meg a nevük.

Két ilyen királylány életútja teszi ki a könyv kétharmadát: Árpád-házi Szent Erzsébet, valamint Szent Margit – ők a legismertebb szentjeink közül valók. Erzsébet II. András és Merániai Gertrúd, Margit pedig IV. Béla és Laszkarisz Mária lányaként látta meg a napvilágot. Az uralkodó lánygyermekeiről már gyermekkorukban döntöttek, s kiskoruktól leendő férjük udvarába kerültek.

Erzsébetben IV. (Kegyes) Lajos iránt mély szerelem ébredt, házasságuk boldog volt, az életét csak az anyósával való rideg kapcsolat és a mindenhol jelenlévő intrikák árnyékolták be. Már korán megkezdte az adakozást: saját, nem csekély hozománya elapadása után az udvari készleteket használta a környezet helytelenítésétől kísérve – de férje mindig megvédte. Lajos, a türingiai tartománygróf keresztes háborúba indult, de sajnos útközben betegség áldozata lett. Erzsébet ettől kezdve teljesen átadta magát a vallásnak és jótékonykodásnak. Lelkiatyja a pápa akarata szerint Marburgi Konrád szerzetes lett, el is költözött Marburgba, ahol Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett. IX. Gergely pápa avatta szentté.

Margitot a tatárjárástól megszabadulván hálából ajánlották fel szülei a kolostori életnek. Veszprémből a Nyulak-szigetén felépült kolostorba került. A politikai helyzet változása alkalmat teremtett volna a világi szférába történő visszatérésre, de elutasította mind II. Ottokár cseh király, mind más kérők (pl. lengyel király) házasságkötési ajánlatát – kiváltva apja neheztelését. Aszkézisének mértéke még környezetét is megdöbbentette: próbálták rávenni, hogy kevésbé sanyargassa önmagát – mindhiába. Szerzetesi életmódja nem akadályozta meg abban, hogy fontos szerepet játsszon apja (IV. Béla) és testvére, a későbbi V. István közti – fegyveres összetűzésig fajuló – viszály elsimításában. Emlékét irodalmi művek, valamint a Margit-legenda őrzi. Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, de szentté avatásának folyamata évszázadokig elhúzódott. V. István, majd később az Anjou Károly Róbert, valamint Hunyadi Mátyás elevenítette fel a szándékot, de végül csak 1943-ban, XII. Pius pápa idején történt meg a hivatalos szentté avatása.

A kötet további részeiben szó esik még Gizella királynéról, Szent Piroskáról, valamint két Árpád-házi Boldog Erzsébetről: III. András és Fenenna kujáviai hercegnő lányáról, valamint V. István és Kun Erzsébet gyermekéről.

I. (Szent) István királyunk özvegye, Bajor Gizella azzal érdemelte ki a boldog címet, hogy egyrészt annak az Istvánnak volt a hitvese, aki népünket a keresztény Európába vezette, másrészt fontos szerepet játszott a kereszténység terjesztésében. Az sem volt utolsó szempont, hogy a katolikus egyház támogatója volt, templomok, várak építtetője, s nevéhez fűződik a magyar koronázási palást elkészítése is. Végül, de nem utolsósorban férje halála után visszatért hazájába, ahol belépett a passaui Niedernburg-apácakolostorba, melynek később főnökasszonya lett. A Szent István bazilikában őrzik kézcsontját.

I. (Szent) László és Adelhaid rheinfeldi hercegnő lánya, Szent Piroska egyedülálló a magyar történelemben abból a szempontból, hogy őt a keleti egyház avatta a szentek sorába, lévén, hogy II. (Komnénosz) János bizánci császár felesége bizánci neve. A házasságra különös politikai körülmények között került sor. Mind Bizánc, mind pedig a Magyar Királyság közeledett egymáshoz. Magyar részről ezt az erőre kapott Német-római Császárság ellensúlyozásának célja vezérelte. Férjével nem volt felhőtlen a viszony, tettlegességre is sor kerülhetett. Máshol olvastam, hogy egészségügyi kezdeményezések is fűződnek a nevéhez, mint például a konstantinápolyi Mindenható Megváltó Krisztus (Pantokrátor) monostora és a hozzá tartozó karitatív kórház megalapítása.

V. Istvánnak és feleségének (Kun Erzsébet) lánya, aki szintén az Erzsébet nevet kapta a keresztségben, különös szerzet volt. Ő feltehetően nem önszántából vonult kolostorba, ahol ledér nőként viselkedett. Fivére, IV. (Kun) László erőszakkal ragadta el (Erzsébet feltehetően nem túlságosan ellenkezett), amiért a királyt erőteljes egyházi bírálat érte. Erzsébet életének második felében határozott metamorfózison ment keresztül, olyannyira, hogy a távoli Itáliában már csupa jó cselekedet fűződött hozzá, így érdemelte ki a boldoggá avatást.

Végül rövid ismertetést olvashatunk utolsó Árpád-házi királyunk, III. András lányának életéről, aki szintén Boldog Erzsébet néven vonult be a történelembe. Hároméves korától félárva volt. Vencel cseh herceggel, II. Vencel cseh király és Habsburg Juta fiával jegyezték el, neveltetése miatt Bécsbe vitték. Az eljegyzést Vencel királlyá választásakor, 1301-ben megújították, a házasság azonban mégsem jött létre. Apja halála után mostohaanyja, Ágnes a tössi domonkos apácákhoz adta. Ott élt haláláig. A katolikus egyház boldogként tiszteli, bár hivatalosan nem avatták fel.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Falvai Róbert: A Hunyadiak asszonyai
2. rész: Falvai Róbert: Az Árpád-ház asszonyai I-II., Falvai Róbert: Nő a magyar trónon
3. rész: Falvai Róbert: Az Anjou-királynék, Falvai Róbert: Habsburg-feleségek
4. rész: Falvai Róbert: Erdély híres asszonyai I-II.
5. rész: Falvai Róbert: Erzsébet királyné (Sisi), Falvai Róbert: A Hofburg dámái
6. rész: Falvai Róbert: Mária Terézia és kora, Szilágyi Rita: A politika forgatagában, Szilágyi Rita: Magyar múzsák
7. rész: Falvai Róbert: Utolsó királynénk, Zita, Szilágyi Rita: Nők iskolája
8. rész: Szilágyi Rita: Irodalmi „hölgyvilág”, Szilágyi Rita: Nők a szabadságharcban
9. rész: Szilágyi Rita: Thália szekerén, Szilágyi Rita: Toll és vonó