„Csoda” – Kőrösi Csoma Sándor képzőművészeti pályázat

Felhívás

korosi-csoma-sandor-utja

Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Város Önkormányzatával, a kovásznai Kádár László Képtárral és a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettel együttműködésben, „Csoda” címmel képzőművészeti pályázatot hirdet a 2019-es Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében. A beküldési határidő március 5.

A beérkező munkákat két forduló során bírálja el egy háromtagú szakmai zsűri: Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Kányádi Irene művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára és Dimény András képzőművész.

Első körben a tárlatra bekerülő alkotások kerülnek kiválasztásra, amelyek egyúttal a kiállítás katalógusába is bekerülnek. A második fordulóban, díjzsűrizés során ítélik oda a díjakat:
- a Szentimrei Judit-díjban, azaz 2000 RON pénzjutalomban a legjobbnak ítélt mű alkotója részesül, alkotása az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményébe kerül, 2019-ben pedig egyéni tárlattal mutatkozhat be a kovásznai közönségnek.
- a Kőrösi Csoma Sándor-díj (1000 RON) a meghirdetett tematika szellemiségét legjobban kifejező alkotásként a Kovászna városi Kádár László Képtár anyagát gazdagítja.

A megnyitóra 2019. április 4-én, pénteken kerül sor a kovásznai Kádár László Képtárban.

1. A pályázat a Kárpát-medence képzőművészeinek szól, akik személyenként egyetlen alkotással nevezhetnek.
2. A művészeket a „Csoda” tematikára (A KORUNK ARCA témát a CSODA témával cserélték fel abból a meggondolásból, hogy az idei tárlattal megemlékeznek Kőrösi Csoma Sándor nagy útjáról, amelyre 200 évvel ezelőtt indult el), az alábbi hívó sorokkal szólítják meg:

„Tízmillió csoda forrása” a címe a III. Pancsen láma (1737-1780) által írt könyvnek, amely a mitikus Sambhala országának és Indiának a bemutatását tartalmazza, és amely a Kőrösi Csoma Sándor gyűjteményben található. Az idei kiírás tematikáját a könyv címe adja. Mindennapjaink kereséseinek, harcainak, kudarcainak és győzelmeinek a műalkotásokban megtestesült gyümölcseit, a csodákat célozza meg. Azokat a csodákat, amelyekre rátalálunk és megalkotunk fizikai és szellemi utazásaink során.

A 200 éve (1819-ben) útnak indult Kőrösi Csoma Sándor nagy útjára (a képen) és kereséseire emlékeznek a jelen tárlattal. Arra a hosszú útra, amely úgy földrajzilag, mint szellemileg a lehetetlen határait súrolta. Arra az útra, amely tízmillió csoda forrásává vált nagy kutatónk számára, és aki önzetlen munkája és kitartása révén napjainkban is a székelység, a magyarság és az emberiség szellemi hagyományát gazdagítja.

A pályázatra beküldhető alkotások feltételei:

1. A benevezett alkotások nem lehetnek két évnél régebbiek.
2. A műalkotások mérete ne haladja meg az 50x50x50 vagy a 70x70 cm-t.
3. A benevezést a szervezők kizárólag csak a hiánytalanul kitöltött adatlap és az alábbi technikai feltételeknek megfelelően fotózott mű DIGITÁLIS beküldése esetén tekintik érvényesnek!
- a digitális kép fájlmérete nem haladhatja meg a 15 MB-ot,
- csak tömörítetlen jpg formátum elfogadott, 300 dpi felbontásban,
- a kép hosszabbik oldala minimum 4000 pixel kell, hogy legyen.

Az adatlap megtalálható a Kovászna Megyei Művelődési Központ honlapján vagy Facebook-oldalán, illetve közvetlenül kitölthető ezen a linken. Az adatlap kitöltését követően a mű digitális reprodukcióját az office@cultcov.ro villámposta címre kell beküldeni 2018. március 5., 12:00 (UTC+2) óráig. A késve érkezett vagy a kiírásnak nem megfelelő alkotásokat nem tudják figyelembe venni. (Fontos: az előzsűrizés szakaszában az eredeti alkotást nem kell postázni. Ellenkező esetben az eredeti műtárgyat a szervezőknek nem áll módjukban visszaküldeni.)

A zsűri döntése nem felülbírálható, az eredményről minden pályázó a megadott villámposta címére legkésőbb március 7-ig értesítést kap, a bejutott műveket várják a gyűjtőhelyekre.

A nevezéssel a pályázó vállalja, hogy amennyiben a zsűri beválogatja a benevezett művét, az eredeti alkotást az alábbi lehetőségek egyikén eljuttatja a szervezőknek. A második fázisba jutott munkákat az első szakasz digitális nevezése során e-mailben elküldött űrlap nyomtatott változatával, keretezve és/vagy kiállításra készen, biztonságos csomagolásban kérik eljuttatni a szervezőkhöz a megadott határidőig. A határidő után érkezett vagy nem kiállításra készen küldött alkotásokat nem áll módjukban keretezni, kiállítani.

A művek leadása március 12-13. között (hétfő-kedd 11-16 óra) lehetséges a következő helyszíneken:
- Budapesten a Nemzeti Művelődési Intézetnél (1027 Budapest, Csalogány u. 47-49.),
- Debrecenben dr. Kalmár Istvánnál (Hatvan u. 1/A, 1 em.),
- Marosvásárhelyen Nagy Dalma művésznőnél (str. 1 dec. 1918 nr.225/A),
- Kolozsváron a Szabédi Emlékháznál (Lázár u.30),
- Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumnál,
- Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban,
- Brassóban Csutak Levente műtermében.

A postázási-, szállítási cím: Centrul de Cultură al Judeţului Covasna, RO-520008, Sfântu Gheorghe, Str. Libertății, nr. 2 jud. Covasna, România. Postázás esetén a csomagra kérik ráírni: Kőrösi Csoma Sándor képzőművészeti pályázat. (A küldemény kulturális célt szolgál, és nem képvisel kereskedelmi értéket. A postai szállítás során való esetleges károsodásokért nem tudnak felelősséget vállalni, és ezeket nem áll módjukban helyrehozni.)

A kiállított alkotásokat az alkotók felajánlhatják a kovásznai Kádár László Képtár, illetve az Erdélyi Művészeti Központ javára, ellenkező esetben a kiállítás lejárta és esetleges más helyszíneken való bemutatás után (legkésőbb szeptemberben) visszaküldik. A tárlat szervezői fenntartják a kiállításrendezés jogát. A résztvevők a nevezéssel automatikusan elfogadják a fenti feltételeket, és beleegyezésüket adják, hogy munkáik digitális fotóit a szervezők a későbbiekben felhasználhassák a Kőrösi Csoma Sándor tárlat népszerűsítésére, illetve a díjak elnyerése esetén tudomásul veszik, hogy a díjazott alkotások a kovásznai Kádár László Képtár, illetve az Erdélyi Művészeti Központ tulajdonába kerülnek.


A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.02.09