Sokan tévedésben élnek, amikor azt gondolják, hogy a régi korok embere nem figyelt önmaga és környezete tisztaságára. Gondoljunk csak a rómaiak fürdőire, melyeket minden nagyobbacska városukban felépítettek. Amik aztán a kora középkori városokban is tovább éltek. Kétségtelen, hogy voltak olyan időszakok, például az 1348-as nagy pestisjárvány után, mikor az orvosok nem javasolták a test vízzel való érintkezését, a fertőzésveszélyre hivatkozva. Aztán a fürdéshez, a jórészt zsíros szennyeződéseknek a testről való hatékony eltávolításához is jól jött valami segítség, mint ahogyan a ruhaneműk mosása sem volt megfelelő minőségű, ha csak a patak vizét használták hozzá. Hogy mikor és kik találták fel ehhez a szappant, arról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy még a mosószappanok kora előtt Magyarországon is hamulúggal mostak. A vízben felfőzött hamu egy idő után lúggá alakul, ami a használattól, izzadtságtól elzsírosodott ruhával érintkezve kémiai reakciót eredményez. Kioldja belőle a zsírt, így a hamulúgban áztatott vászonruhák némi öblítés és sulykolás után tisztábbak lettek, a napon szárogatva pedig még ki is fehéredtek.

Nénike a szappanfőző üst mellett (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

Ez az eljárás még a huszadik század elején is használatban volt, pedig akkor már falun is elterjedtek a szappanok. Amiket a szatócstól lehetett venni jó pénzért, vagy pedig a háznál előforduló anyagokból előállítani egy kis ügyességgel és odafigyeléssel. A fentebb említett módon létrejött hamulúg mellett a falusi boltok is árultak lúgkövet, nátriumhidroxidot (NaOH), így már csak egy nagy, másra sosem használt (általában kölcsönkért) katlan kellett, no meg némi állati zsiradék, és indulhatott is a szappanfőzés. (A boltos lúgköve aztán sok öngyilkos utolsó itala is lett, mint ahogyan a bűnügyi krónikák és a regények is megírják.) Az arányok úgy néztek ki, hogy mondjuk 10 kilogramm zsiradékhoz úgy 2,5 kilogramm lúgkő vagy hamulúg kellett, ezt pedig a katlanban addig főzték, míg a kb. 2,5 kilónyi szappan meg nem jelent a folyadék tetején. Amit aztán a képeken látható kanalakkal is „lefölöztek”, majd pedig fából elkészített formákba öntöttek. Akinek igénye volt rá, növényi illóolajokkal illatosíthatott is, vagy a főzés során só hozzáadásával fehéríteni is lehetett az anyagot.

Egy a főzésnél használt eszköz (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Tudományosabban leírva a folyamatot tehát az történik itt, hogy főzés alatt beinduló kémiai reakció során a lúg a zsiradékok savjaihoz kötődik, ezáltal megváltoztatja azok összetételét, egészen pontosan elszappanosítja, alkáli sóvá és glicerinné alakítja azokat. Ennyi kémia után még csak azt kell megjegyeznünk, hogy a katlanban maradt lúgos folyadékot sem dobták ki, hanem edényekben elrakták, és mondjuk padlót, fából készült bútort tisztítottak vele, vagy a disznóvágásnál használt teknők elmosásához használták.

Címlapkép: Szappanfőző kanál (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu