Ez lehet az oka, hogy Heltai műve igazi színháztörténeti ritkasággá vált, hiszen 1914-es vígszínházi ősbemutatója óta újra és újra a színlapokra kerül, több mint száz éve játsszák a legkülönfélébb társulatok. Megjelenése után két évvel a bécsi, rá egy évre pedig a berlini színpadokon mutatták be hihetetlen sikerrel, s ki tudja, talán ha nincsenek a világháborúk, a világsiker sem maradt volna el. A korabeli lapok elismerően nyilatkoztak, és a siker titkát fejtegették. A Nyugat aktuális számában (1914/5.) például azt írta Kádár Endre újságíró: „Mondják, hogy a Tündérlaki lányok, Heltai Jenő darabja, eddig szinte páratlan napi bevételeket hoz a színháznak, mondják, hogy eddigi éspedig tartós átlaga fölül van mindazon, amit a színház eddig el tudott érni. E siker, e rendkívüli siker, a publikumnak ez a feltétlen behódolása, egy pillanatra meggondolkoztathatja az embert, mi az a Heltai-darabban, ami – mint a színház körül mondják – beviszi az embereket?”

A kétfelvonásos vígjáték az önzés komédiája, amely több életszerű konfliktust felvet, mindez Pozsgai Zsolt dramaturgiájával, a győri társulat tolmácsolásában kevésbé archaikusnak, sőt nagyon is frissnek hat. Bepillanthatunk a gyönyörű Tündérlaki lányok, Boriska (Dunai Csenge), Manci (Molnár Ágnes), Olga (Mózes Anita), Sári (Kiss Tünde) és özvegyen maradt édesanyjuk életébe, de kiderül, hogy a békés családi idill mögött szégyen, szenvedés, anyagi érdekek állnak. Az apa halála után a csupa nőből álló kis család fenntartását a színésznőként dolgozó legidősebb lány, Boriska vállalja magára. Na nem a színésznői fizetéséből, hanem egy gazdag, idős báró (Csankó Zoltán) kitartottjaként. Csak így, jó híre feláldozásával mentheti meg özvegy édesanyját és három húgát a lecsúszástól, az anyagi összeomlástól. A lányok és édesanyjuk ezáltal biztonságban és kényelemben élhetnek, még akkor is, ha ez a bárótól való függést jelenti, s ezért Boriska tisztességtelensége felett is szemet kell hunyniuk.

Ki is használják őt a legmesszebbmenőkig, egyre telhetetlenebbek és pimaszabbak lesznek, legyen szó új kalapról, vagy akár hozományról, tanárnői kinevezésről. Mancika férjhezmenetele Boriska közbenjárásától függ, hiszen tornatanár kérője, Pázmán Sándor (Sárközi József) csak komoly hozománnyal együtt hajlandó a házasságra. Olga pedig arra akarja rávenni Boriskát, legyen „kedves” helyette az alpolgármesterhez, aki ettől teszi függővé tanári kinevezését. A kérésekben az anya sem talál kivetnivalót, hiszen az öregedő báró gavallérsága nélkül hogyan is tarthatná fenn a polgári kényelmet és a háztartást? Boriska pedig intéz, fizet, közbenjár, szíve mélyén azonban boldogtalan.

Önfeladás és önzés jó ideig egyensúlyban állnak, egészen addig, míg be nem kopogtat Boriskához a szerelem Petrencey Gáspár költő (Bródy Norbert) személyében, aki feleségül venné őt. Komoly dilemma elé állítja ezzel a lányt: vajon joga van az igaz szerelemre, boldogságra, az újrakezdésre, egy tisztességes életre? Melyik érzés az erősebb: a szerelem vagy a család iránti kötelesség és szeretet? Mi történik, ha a báróval folytatott viszony megszűnik, akár ezért, akár azért, mert a báró más, fiatalabb lányra veti a szemét? Boriska életmódja mennyivel tisztességtelenebb, mint a szerető családtagok viselkedése, akik ezt kihasználják, akik őt feláldozzák? Észreveszi-e Boriska, hogy ő valójában áldozat? Lehet-e boldog mások boldogtalansága árán?

Miközben ő a válaszon őrlődik, a családtagok mind jellemző módon, önző érdekeik szerint reagálnak. A történetben a legkisebb lány, a 16 éves Sárika okoz váratlan meglepetést. Senki nem hajlandó észrevenni, hogy közben felnő, és a szőnyeg alá söpört dolgokból egyre többet ért meg – csak az idős báró. A legnagyobb jellemfejlődésen ő megy keresztül, sajátos módon, de tiszta szívvel ő igyekszik segíteni, megoldani a kényes helyzetet.

A mű alapproblémája múlt századi, de iróniája friss, szórakoztató, szókimondása pedig kedvességgel, melegszívűséggel társul. Máig érvényes erkölcsi kérdésekkel szembesít bennünket: érzelmek és pénz örök harca, családért való önfeláldozás, szeretteink és az egyéni boldogságunk határai, önzetlenség és önérdekek, igazi szeretet. Nem habkönnyű szórakozást ígér a darab, sírni és nevetni is lehet a történeten, de karakterei összetettek, önzésük, gyarlóságaik ellenére is szerethetők, s éppen esendőségük teszi őket olyan ismerősen emberivé. „Az őszinteség, az érzés, a mély érzés az, ami alól a publikum nem tudja kivonni magát.” – ahogy a Nyugat egykori kritikusa írta.

Heltai Jenő népszerű darabját, A tündérlaki lányokat 2019. február 9-én, este 19 órakor láthatja először a győri közönség a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében Forgács Péter rendezésében, a rendezőasszisztens Hegedűs Ildikó. A rendkívül hangulatos, korhű díszletek Bátonyi György, a korabeli divatnak megfelelő csodálatos jelmezek pedig Győri Gabi munkáját dicsérik.

A tündérlaki lányok teljes színlapja a Győri Nemzeti Színház honlapján tekinthető meg.

SzaSzi
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: A tündérlaki lányok - Premier a Győri Nemzeti Színházban

96 kép