Támogató nélkül marad a Booker Prize


man-booker-prize

Szponzor nélkül marad az egyik legrangosabb brit irodalmi díj, a Booker Prize, miután a Man Group bejelentette, hogy nem támogatja többé. A Man Group 2002 óta volt a Man Booker Prize, 2005-ös megalapítása óta pedig a Nemzetközi Man Booker Prize mecénása.

Az alapkezelő cég közleménye szerint kiváltság volt az irodalmi díjat támogatni, ám a jövőben egyébre fordítják a forrásaikat, többek között a Man Charitable Trust tevékenységeire, amely az oktatásra fordít nagy figyelmet.

Az még nem világos, hogy ez milyen hatással lesz az irodalmi díj jövőjére. A Booker Prize Foundation jelezte, hogy máris tárgyalnak egy új szponzorral, és biztosak benne, hogy 2020-ra minden sínen lesz ahhoz, hogy jövőre is akadálytalanul lebonyolíthassák a díjátadást.

Az alapítvány és az eddigi főtámogató közötti kapcsolatot tavaly Sebastian Faulks író bírálta, mondván: a Man Group mögött álló emberek nem olyanok, akik irodalmi díjakat szoktak támogatni, hanem olyanok, akiket az irodalmi díjaknak kellene kritizálniuk. Luke Ellis, a Man Group vezérigazgatója erre azt felelte, hogy Faulks akkor szólalt fel a Man Group ellen, amikor a művészetek közpénzből való támogatása soha nem látott módon csökkent, és hogy az irodalomnak meg a művészeteknek szüksége van azokra, akik kiállnak értük a válságos időkben.

Lesz olyan, aki kiáll az egyik legrangosabb irodalmi díj mellett?

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

2019.02.07