126

Egy nem ergonomikus répakaparcs


repakaparcs

Az ember azon igyekezett mindig, hogy megkönnyítse, ésszerűbbé tegye azokat a munkafolyamatokat, amiket feltétlenül el kellett végeznie. Így aztán a földből kihúzott takarmányrépa tisztítását ezzel a „répakaparccsal”, ránézésre egy nem valami ergonomikus eszközzel végezte el Túrkevén.

A takarmányrépa, mint azt korábbi cikkünkből is tudhatjuk, apróra vágva fontos tápláléka volt a szarvasmarháknak, de leforrázva a disznók elé is odakerülhetett. A répa betakarítására pedig jellemzően az őszi munkák vége felé, a fagyok megjövetele előtt kerülhetett sor. A takarmányrépát vagy „burgondit” a tavaszi vetés, a többszöri kapálás és „egyelés” után jó ideig magára lehetett hagyni, a jellemzően nagyra növő levelei nem tették lehetővé a gyomnövények elszaporodását a répatáblában. Szokás volt viszont a takarmányrépa sorokba mákot vetni. A mák hosszú szárú, méteresre vagy annál nagyobbra is megnövekszik, levelei kicsik, így nem tart árnyékot a répának. Aztán meg hamar, már a nyár végén általában beérik, így szőröstül-bőröstül, mindenestül el is távolítják a répatáblából. A takarmányrépákat így már nem zavarja semmi a „hízásban”, amihez az augusztus végén, szeptemberben rendszerint megérkező esők is erősen hozzájárulnak.

És éppen ezek miatt az őszi esők miatt volt szükség ott Túrkeve környékén is a répakaparcsokra. Mert sokszor bizony a felázott répaföldre is rá kellett menni a termésért, nem volt idő már arra, hogy megvárják a szikkadást. Így aztán a répaszedők gumicsizmája mellett bizony a kihúzás után a növényeken is maradt némi sár vagy rátapadt föld. Ennek eltávolítására szolgált ez a 24 centiméter hosszúságú kaparcs. Amit természetesen a helyi kovács kalapált ki valami hulladékvasat felizzítva és formálgatva. Még arra is volt ideje, hogy egy „A” betűt is beleüssön az izzó nyélbe, ami valószínűleg a vezetéknevének a kezdőbetűje volt. Azt viszont nehéz megérteni, hogy miért lapította el a kaparcs nyelét, miért nem alakította úgy a vasat, hogy egy kezet kímélő fanyelet illeszthessen rá a gazdája.

Aztán sokfelé nem is bíbelődtek az ilyen kaparcsokkal, a „répaszüret” egyetlen szerszáma egy konyháról kiszuperált nagykés volt, amelynek hátával lekotorták nagyjából a répán ragadt földet, az élével pedig egy nyisszantással megszabadították a leveleitől. Aztán indulhatott is a kamrába vagy a verembe, hogy a hosszú télen jól beosztva az állatok elé kerüljön.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.02.06