Még a főiskolás évei alatt a kecskeméti és pécsi művésztelep munkájába is bekapcsolódott. Rajzaival nemegyszer megörökítette művésztársait is munka közben. A Kecskeméti Művésztelepet a második korszakában (1920-1944) Révész Imre vezette. Az első világháborút követően a művésztelepen a kifejezésben újat kereső törekvések helyét az idill, a népies életképek, a tetszetős tájképek divatja váltotta fel. A telep háború utáni talpra állításában Csillag József is tevékenyen részt vett.

Kecskeméti első, önálló kiállítását az akkor még jószerével ismeretlen Dallos Sándor (1901-1964) író, újságíró nyitotta meg. A bevezetőjében elhangzott ismertetés máig jellemzően mutatja be Csillag József munkásságát: „...ami legelőször megkap, az a képek őszintesége. Pucéran, lelki meztelenségben mutatják a művészüket. Egy szemernyi póz nincs ezeken a képeken, egy apró csináltság, a művész kezének egy raffináló gesztusa sem, a gyermek nagy, tiszta önkénytelenségét mutatja mindegyik… Ha közelebbről akarom meghatározni, azt mondhatom: táj- és genrefestő. Ez a szíve-vére… Genreképein (genrekép: életkép, zsánerkép) azonnal szemünkbe ötlik az alakok karakteressége. Itt egy gulyás gulyásabb már nem is lehetne. Valahogy az arcán van a legelők tágassága, a dúsfüvű élet, a szabadság, az égre néző, a csillagokat figyelő éjszakák, messzi szénarendek esti jószaga...”

A kiállított 85 alkotásából több gazdára is talált. A helyi múzeum, a városi tanács is vásárolt néhányat, illetve magánemberek is választottak képeiből. 1924 novemberében a Kecskeméti Művésztelep városi múzeumban tartott kiállításán is nagyobb kollekcióval vett részt (16 festő közel kétszáz festménye és grafikai műve szerepelt).

Fél év múlva, 1925 áprilisában tekintélyes mennyiségű képanyaggal – egy önzetlen műbarát segítségével – újabb önálló kiállítása nyílt a kecskeméti Iparos Otthon kis tanácstermében, ahol a megjelent szép számú közönség, a társadalom előkelőségei, a művésztelep vezető tanára, Révész Imre, és az érdeklődő pályatársak előtt mutatta be a városban alkotott műveit. A kiállítást fái Fáy István főispán nyitotta meg.

Még ebben a hónapban Egerben is bemutatkozott alkotásaival (Horkay Péter művésztársával együtt), ahol a Kaszinóban állították ki képeiket. Csillag József művészetét nagyon kedvezően értékelték, a helyi lap így méltatta: „...nem hódol semmiféle izmusnak, megmarad mindenütt igaznak, magyarnak, őszintének, mesterkéltség, rafináltság nélkül. Erős hittel írjuk, hogy ez az egri kiállítása csak egy kis állomás az úton, mely a nagy tehetségek teljes kibontakozásához, a teljes művészi megnyilatkozáshoz vezet.”

Az eladott festményeiből származó bevételt felhasználva Csillag József nekivághatott a régóta tervezett, álmodott olaszországi tanulmányútjának, felkeresve Firenzét, Velencét, Rómát, Padovát. Külföldi útjáról új benyomásokkal, tapasztalatokkal, „tágabb horizontú” látásmóddal térhetett vissza a magyar művészet szolgálatába.

Pécsett és Kecskeméten 1928-ban gyűjteményes kiállítást rendeztek festményeiből. Rézkarcait egy év múlva Brüsszelben mutatták be a Galeries des Artistes Francais termeiben szép sikerrel. Desbonnets kritikus, mint komoly tehetségű grafikust és pasztellistát értékelte. 1931-ben Velencében, 1935-ben ismét Brüsszelben mutatták be képeit. Firenzében és New Yorkban is szerepelt kiállításokon.

A harmincas években ideje tetemes részét a Dunántúlon töltötte, ezt a tájat örökítette meg „eleven könnyedséggel”. Ekkor már főleg műterem-kiállítások keretében mutatta be alkotásait. Napsugaras budapesti műtermében az Erzsébet tér 3. sz. ház VI. emeletén fogadta a művészetbarát látogatókat. Emellett rendszeresen láthatók voltak művei a fővárosban és vidéken rendezett képzőművészeti kiállításokon (pl. budapesti Nemzeti Szalon, Új Szalon, pécsi Miklós-féle képszalon, stb.).

Főként tájképeket festett, a látványhoz hű, realista módon, illetve magyar jellegű zsánerképeket. Rézkarcain is általában a táj szépségeit örökítette meg. Sokat barangolt az országban, és mindig a magyar táj sajátosan jellemző motívumait kereste, hogy táj- és zsánerképeiben visszaadja azt. Műveiben olyan magyar életképek őrződtek meg, melyek többsége a mai életünkből eltűnt már (pl. kézi aratás, mezei munka, vásári jelenet, stb.).

Fővárosunkról is akvarellek sorát készítette, egy száz képből álló albumot tervezett, amelyben Budapestet mutatja be. A hatvanas években az album már 47 képből állt. Sok pesti ismerhette őt látásból, ahogy „Megjelenik az utcán, állványával leparkíroz a járda mellett vagy az úttest közepén, előkerül a szerszám: a paletta, az ecset, s dolgozni kezd. Vászonra vázolja a látott pillanatot.”

Pályája elején grafikusként és pasztellistaként értékelték, de az évek során a „súlyosabb” műfajban, olajképekben is bizonyította tehetségét. 1931-ben Fabán című képe kitüntető elismerést kapott. Jellemzően minden alkotói műfajban ötvözte a finom rajzkultúrát és festőiséget. Nem akarta soha elhitetni, hogy korszakalkotóan újat hozott a művészet világába, művészi ambíciója ez volt: „Láttató és őrző”.

Tagja volt az 1927-ben alakult Független Művészek Társaságának, 1956-tól a Képzőművészeti Alapnak. 1959-ben képzőművészeti tevékenységéért Munkácsy-díjat kapott. Tájképei stockholmi, hollandiai múzeumokban is fellelhetők.

Csillag József idős korban, 83 évesen hunyt el, 1977. november 9-én. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra november 15-én. Sírjánál dr. Kisdéginé Kirimi Irén művészettörténész (Magyar Nemzeti Galéria) így emlékezett meg róla: „...művészetével, tehetségével halkan és finoman szolgálta festészetünket.”

Vargáné Blága Borbála
Fotó: Galéria Savaria online piactér

Felhasznált irodalom:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III. - Enciklopédia Kiadó Bp., 1999.
SÜMEGI György: A Kecskeméti Művésztelep (1909-1944). - Bp. : Corvina, 2011.
Csehák Judit: „Láttató és őrző”. In: Petőfi Népe, 40. évf. 292. sz. (1985. dec. 13.), p. 5.
Csillag József (1894-1977). In: Bács-Kiskun megyei aprónyomtatványok 1981-1985.
Csillag József kiállítása. In: Kecskeméti Lapok, 58. évf. 78. sz. (1925. ápr. 5.), p. 2. ; Kecskeméti Lapok, 58. évf. 79. sz. (1925. ápr. 7.), p. 2.
A Független Művészek Társasága Kaposvárott. In: Pesti Hírlap, 59. évf. 114. sz. (1929. máj. 23.), p. 13.
Halálozás In: Népszava, 105. évf. 267. sz. (1977. 11. 13.), p. [15.]
Heltai Nándor: A munka festője. In: Petőfi Népe, 34. évf. 271. sz. (1979. nov. 20.), p. 5.
K.: Irodalom és művészet : két kecskeméti festő kiállítása az egri Kaszinóban. In: Egri Népújság, 42. évf. 93. sz. (1925. ápr. 25.), p. 2.
Karácsonyi kiállítások. In: Magyarország, 45. évf. 280. sz. (1938. dec. 11.), p. 3.
A kecskeméti művésztelep képkiállítása. In: Szózat, 6. évf. 264. sz. (1924. nov. 27.), p. 11.
Képbemutató. In: Dunántúl, 1942. ápr. 30. p. 7.
(Kézdi.): Tavasz a Nemzeti Szalonban. In: Pesti Hírlap, 55. évf. 86. sz. (1933. ápr. 16.), p. 10.
László Miklós – Turi András: Vallomás a városról. In: Népszabadság, 18. évf. 175. sz. (1960.07.24.), p. 10.
Magyar festő sikere Brüsszelben. In: Magyarság, 10. évf. 280. sz. (1929. dec. 8.), p. 18.
Márffy Oszkár: A Független Művészek kiállítása. In: Ország-Világ, 48. évf. 38-39. sz. (1927. szept. 18., 25.), p. 188.
arcanum.hu