188

Csillagainkban a hiba – The Fault in Our Stars

Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája

csillagainkban-a-hiba-poster

„Ha szivárványt akarsz látni, készülj fel az esőre.” Egyszerűen nem lehet úgy nekifutni egy történetnek, hogy nem akarod látni a végét. Pedig tudod, hogy nem akarod látni, mert sírni fogsz. És mégis megnézed. Aztán tényleg sírsz. Ám ha a mesélő azzal indít, hogy „Úgy gondolom, tőlünk függ, hogyan meséljük el a szomorú történeteket”, akkor a Mennyei Megbántást mégis el lehet viselni. Van miért és van hogyan. Még akkor is, ha mind a 10 ujjunkat fel kell mutatni hozzá…

John Green 2012-es regénye, a Csillagainkban a hiba könnycunamit fakasztott szerte a világon, ezért két évvel később vizuális sírás-rívásra (is) ragadtatta magát. Josh Boone (Bízz a szerelemben!) szöveg- és érzéshű adaptációja azonban sokkal többet ad, mint amit szimplán a szívből kiszakít: filmje borzalmasan felemelő, letaglózóan életteli, kiábrándítóan pozitív léleknyomokkal taszítja a nézőt az elviselésre kényszerített gyász karmai közé. „A nővér megkérdezte, milyen erős a fájdalom… Azért mondtam kilencet, hogy megtartsam a tízesemet. De most itt van. Ez egy hatalmas és borzasztó tízes.”

A Csillagainkban a hiba a végletekig egyszerű vonalvezetésű történet, amelynek filmes megvalósítása a közhelyek pengevékony élén táncol, s az utolsó fél óra kliséhalmozó, minden hollywoodi emocionális eszközt bevető arzenálja simán át is lökné ezen a határon, ha! Ha nem lenne a merev nagyszerűséggel építkező dramaturgia, a minden színében szabadságot sugalló stílus, a hihető mosolyokban és csillogó szemekben látszó őszinte élniakarás. És ha nem lenne Shailene Woodley és Ansel Elgort. Mert ők ketten együtt maga a csoda, bármennyire is próbáltam visszaszorítani az érzékenység birizgálta értékítéletemet. Hazel Grace Lancaster és Augustus Waters kapcsolata sterilen karcmentes, de mindez egyáltalán nem ássa alá a hitelességet, annyira tisztán fejlődik és érik (be) kettejük között.

Shailene Woodley nem klasszikus, hanem sokkal izgalmasabb és mélyebb szépsége, valamint Ansel Elgort elképesztően légies (jó értelemben vett eszményi) személyisége kivédhetetlenül ég bele a történet textúrájába; közöttük nem a kémia működik, hanem a sokkal maradandóbb szív és lélek. „Talán az oké lesz a mi örökkénk.” Természetesen kényszerű az elválás, mert a Csillagainkban a hiba arról szól, milyen hittel és az élettel szembeni (illetve élet melletti) beállítódással lehet elviselni azt a legnagyobb fájdalmat, amelyet a másik elvesztése okozhat. Így pedig már van értelme látni a végét. Akár örökké is. Oké.

2014, amerikai, 126 perc
rendező: Josh Boone
forgatókönyvíró: John Green regénye alapján Scott Neustadter és Michael H. Weber
szereplők: Shailene Woodley, Ansel Elgort, Nat Wolff, Willem Dafoe, Laura Dern, Mike Birbiglia, Lotte Verbeek, Jean Brassard, Sam Trammell

Szilvási Krisztián

2019.02.02