341

Sorsfordítók a magyar történelemben 7.

C. Tóth Norbert: Luxemburgi Zsigmond – Csiszár Antal könyvismertetője

c-toth-norbert-luxemburgi-zsigmond

Sorsfordítók a magyar történelemben címmel könyvsorozat látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Szerzői a kor avatott szakértői, vékony kötetekben rajzolják meg az adott korszak arcélét. Az egyes periódusok jeles államférfiúinak tevékenysége jelöli ki az epocha vezérfonalát (nem kronológiai a sorrend, hanem a művekhez való hozzáférés alapján történik a válogatás), a többit folyamatosan ismertetem.

Jelen bemutatandó kötetünk Luxemburgi Zsigmond uralkodásának történetét, trónra jutásának procedúráját, majd örökségét veszi górcső alá. Az Árpád-ház férfiágának kihalását a vegyesházi királyok sora követte egészen 1526-ig. Ezen időszak a Nyugat-Európához való részleges felzárkózást hozta. Úgy gondolom, ennek a korszaknak teljesítményét jól fogalmazta meg Szűcs Jenő történész, aki a Vázlatok Európa három történeti régiójáról szóló szakmonográfiájában leszögezte: térségünk – benne a Magyar Királysággal – mindazt tartalmazta, mely tőlünk nyugatra már kiteljesedett (rendiség, városi önkormányzat, szabadságok szélesebb körű kiterjedése), a különbség csak abban állt, hogy míg odaát kifejlett, nálunk részlegesebb alakban mutatkozott meg. Mindez a fejlődés az Anjouk, Luxemburgi Zsigmond, majd később Hunyadi Mátyás érdeme.

A helyzet a következő volt: adott egy fiúörököst hátra nem hagyó (ez nem utoljára fordul elő történelmünkben) Nagy Lajos, akinek három kiházasítandó lánya (Mária, Katalin és Hedvig) van (Katalin elhalálozása kettőre redukálta a vőlegény s talán uralkodójelölt keresését). Mária örökölte a magyar, Hedvig pedig a lengyel trónt (ezzel persze bevégeztetett a lengyel-magyar perszonálunió). IV. Károly fiának, Zsigmondnak keresett fejedelmi partnert, így került gyerekként a magyar udvarba Mária leendő jegyeseként, majd később férjeként.

I. Lajost tehát Mária követte a trónon, de az igazi döntnök az anyakirályné, Kotromanics Erzsébet volt: ő határozott, a lánya csak aláírt. És a helyzet – ha szabad ilyen kifejezéssel élni – egyre bonyolódott, a végeredmény távol állott az eredeti tervektől. Igaz, hogy Zsigmond elvehette Máriát, de lázadásokkal kellett szembenézni. Egyáltalán nem volt könnyű megszerezni a trónt, és aztán még nehezebb volt megszilárdítani.

Mária halálával nyílt meg az út a trónra, de a bárók igen szigorú feltételeket szabtak: egyházi jövedelmek tiszteletben tartása, nemesi jogok megerősítése, külföldi tanácsadók tilalma, stb. A politikai helyzet azonban részben segített a királynak a megkötöttségek lazításában, az Oszmán Birodalom ugyanis fenyegetően befészkelte magát a Balkánon. A Szerb Fejedelemség elbukott. Most vált igazán aktuálissá az a magyar hagyomány, hogy a mindenkori uralkodó köteles vezetni hadait az ellenségre. Zsigmondnak diplomáciai kapcsolatai révén sikerült a törökökkel nagyjából azonos létszámú kontingenst kiállítani angol, francia és burgund csapatok segítségével. Hiába volt azonban a megfelelő létszám, a fegyelmezettebb szpáhi és janicsár gerincű csapatok Nikápolynál tönkreverték a sereget. Zsigmond (nem utoljára) szerencsével menekült meg.

Uralkodása Nikápoly után ismét válságosra fordult: a főurak foglyaként kényszerült egyezkedni. Ekkor vette nőül Cillei Borbálát. Közben el kellett hárítani Nápolyi László trónra törését is.

Idővel megváltoztak a Kárpát-medencei szerepek. A korábbi hegemón támadó stratégiájú állam defenzívába szorult. Timur Lenk hódításai évtizedekre visszavetették a törököket, s ez lehetővé tette a védelmi intézkedések sorának realizálását: hadseregreform, védelmi körzetek kialakítása, valamint végvárrendszer kiépítése. Mindez az ország jövedelmének mintegy húsz százalékát emésztette fel.

Az uralkodó várományosa lett a cseh trónnak, valamint igyekezett megszerezni a legfőbb európai közjogi méltóságot, ami a Német-Római Császárság vezetését jelentette. Diplomáciai lépések sora vezetett sikerre, melyhez az is hozzájárult, hogy 1400-ban IV. Vencel cseh királyt letaszították trónjáról, illetve az őt követő Pfalzi Rupert 10 évvel későbbi halála. A magyar történelemben először egyesült a cseh, a magyar és a német birodalmi trón, ráadásul Zsigmond Magyarországot tekintette elsődleges uralmi bázisának.

Amikor Luxemburgi Zsigmond német király lett, széles körű diplomáciai tevékenységet fejtett ki. A pápaság válságára is igyekezett megoldást találni. A konstanzi egyetemes zsinat a három rivalizáló pápa lemondatása árán választott egyet V. Márton személyében. Közben huszita mozgalom bontakozott ki Csehországban. Legfőbb képviselőik, Husz János és Prágai Jeromos a zsinat döntése alapján máglyahalált haltak, s a király ebben kétes szerepet játszott.

Csehországban tizennégy évig tartó polgárháború tört ki, melyben a lázadók megosztása vezetett a vereségükhöz. Zsigmond közvetítő szerepet játszott a százéves háborúban is az angol és a francia király között.

Eközben országunkban a városfejlődés újabb szintet ért el, bővült a településhálózat, elfogadható szinten élt a jobbágyság is, az 1437-es Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés a tizedszedés visszásságai miatt robbant ki.

Zsigmond hosszú ideig (ötven évig) foglalta el a magyar trónt. Úrrá lett a pártviszályokon (Sárkány Lovagrend megalapítása), és el tudta hárítani a későbbi intrikákat. Igaz, hogy az uralkodói birtokok és várak tetemesen megcsappantak, de az állam privatizációja Európa-szerte már akkor is élő gyakorlat volt, amikor Magyarországon az államhatalom, a birtokállomány és királyi tulajdon egybeesett. Építkezései is lenyűgözőek voltak, nevéhez fűződik a Budai Vár bővítése (1408-ban véglegesen Budára költöztette udvarát), a Tatai Vár, vagy az első fővárosi egyetem megalapítása (Óbudai Egyetem), bármilyen rövid életű is volt. Uralkodásából még törvénykönyvre is futotta, sőt sikerült megszereznie a főkegyúri jogot is.

Királyunk a szerencsével sem állt hadilábon: több merényletet is túlélt. Egyedül az örökösökkel nem volt mázlija, Lajoshoz hasonlóan neki sem volt fia. Lányát, Luxemburgi Erzsébetet Habsburg Alberttel jegyezte el.

Összefoglalva: Zsigmond nagy formátumú igazi államférfi volt, aki bár – legalábbis katonailag – nem lépett Anjou Lajos örökébe, diplomáciai tevékenységével azonban nagy horderejű döntéseket hozott. Veszteségként könyvelhető el Dalmácia feladása, de a Balkánon is – lehetőségei szerint – sikerrel érvényesítette érdekeit (Bosznia). Uralkodása idején került sor Nándorfehérvár birtokba vételére (ennek későbbi jelentősége közismert), és ő indította el a karrier csúcsa felé azt a Hunyadi Jánost, aki majd az európai köztudatba a „Hadak villámaként” vonul be.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Zsoldos Attila: IV. Béla és Bertényi Iván: Nagy Lajos
2. rész: Szovák Kornél: Szent István és Font Mária: Könyves Kálmán
3. rész: Oborni Teréz: Bethlen Gábor, Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc és Estók János: Deák Ferenc
4. rész: Pálosfalvi Tamás: Hunyadi Mátyás, Turbucz Dávid: Horthy Miklós, Rainer M. János: Nagy Imre
5. rész: Földes György: Kádár János
6. rész: Hausner Gábor: Zrínyi Miklós

2019.02.01