Apró mesék

Szász Attila új filmje márciustól a mozikban

apro-mesek

Március 14-től látható országszerte a mozikban Szász Attila új, romantikus történelmi thrillere, az Apró mesék. Az izgalmakban és fordulatokban gazdag játékfilm főszereplői Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente.

Az Apró mesék története szerint hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

apro-mesek

Szász Attila rendező kiemelte: „Az Apró mesék egy olyan történelmi korszakban, közvetlenül a II. világháború után játszódik, amelynek sajátos viszonyai lehetővé tették, hogy olyan műfaji filmes stílusjegyekkel kísérletezzünk, mint a western vagy a film noir. Természetesen mindezt úgy, hogy közben történelmileg hitelesek maradjunk. Van a történetben szélhámos, az idegen, akit egy nő karjaiba sodor az élet, van femme fatale, van a háborúban eltűnt férj, aki bármelyik nap hazatérhet, van nyomozó, aki a hősünk nyakában liheg, van ház az erdő mélyén, mindent elsöprő szerelem, izgalom, rengeteg titok és sok-sok fordulat. És főként ott a nagy kérdés: ki hazudik? Kinek hihet a néző és kinek nem?

Szász Attila az Apró mesékben több olyan alkotóval dolgozott együtt, akikkel már korábbi filmjeit – A berni követ (2014), Félvilág (2014), Örök tél (2018) – is együtt készítette. Az Apró mesék forgatókönyvét Köbli Norbert írta, operatőre Nagy András, zeneszerzője Pacsay Attila és Parádi Gergely, vágója Hargittai László, látványtervezője Valcz Gábor, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba.

apro-mesek

Az Apró mesék a Lajos Tamás vezette Film Positive Productions gyártásában készült, Lajos Tamás és Köves Ábel producerek vezetésével, a Magyar Nemzeti Filmalap 494 millió forintos gyártási támogatásával. A főszerepekben Szabó Kimmel Tamás (1945, Pappa Pia, Jupiter Holdja, Made in Hungária), Kerekes Vica (1, Anyám és más futóbolondok a családból, Isteni műszak, Couch Surf) és Molnár Levente (Saul fia, Szürke senkik, Napszállta) láthatók, mellettük Gyabronka József (Kincsem, Sorstalanság, Lajkó – Cigány az űrben, Utóélet, Hajnali láz), Tóth Bercel, Egyed Attila, Tamási Zoltán, Dékány Barnabás, Kiss Diána Magdolna, Bakos Éva is feltűnnek a filmben.

Az Apró mesék 2019. március 14-től látható a magyar mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában.

2019.01.25