425

110 éve született Tóvári Tóth István festőművész

Nagy Mária írása

tovari-toth-istvan

A festő feladata: sohasem megállni, mindig újat adni, sajátosan egyénit, korszerűt és mégis mindig ugyanazt – művészit!” Aki még ismerte, sosem felejti el őt, pipájával, kalapjával évtizedekig hozzátartozott Győrhöz, a belvárosi utcaképhez, akárcsak Szűk Ödön. 110 évvel ezelőtt született Tóvári Tóth István festőművész.

Tóvári Tóth István Munkácsy-díjas festőművész 1909. január 22-én született Pozsonyban. Édesapja vasúti segédtiszt volt, akit 1912-ben munkája miatt Győrbe helyeztek át, így a család is költözött. Az elemi és a polgári iskola négy-négy osztályát Győrött végezte, rajzkészsége, érdeklődése a formák iránt már korán megmutatkozott. Mivel szegény családból származott, szülei anyagilag nem tudták támogatni, még a tankönyveket sem tudták beszerezni. A középiskola után a Fa- és Fémipari Szakközépiskolában tanult még másfél évig. 1930-31-ben Szőnyi István előkészítő iskolájába járt, majd felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula volt a tanítómestere. Végig kitűnő tanuló volt, 1935-ben végzett. A főiskolán iparostanonc-iskolai rajztanári oklevelet is szerzett.

1942-ben Budapesten is bemutatkozott, a Műbarátban, amely jelentős szakmai sikert eredményezett. Dési Huber István e kiállítása alapján hívta meg a Képzőművészek Új Társaságába, így az Ernst Múzeumban és a Műcsarnokban a csoport állandó kiállítója lett. Mire azonban vásárolni kezdték volna műveit, amellyel megalapozhatta volna az egzisztenciáját, kitört a második világháború, és gyökeresen megváltozott az élete. 1939 és 1949 között a Győri Vagon- és Gépgyárban dolgozott dekoratőrként, majd 1949-től 1963-ig a gyár képzőművészeti szabadiskoláját vezette. Itt festő és szobrász tagozat is működött, tanítványai közül sokan ismert művészek lettek.

Már főiskolás korában is kereste az új utakat. Témái között elsősorban a vidéki élet mindennapjai, a Dunántúl, a Kisalföld, a Balaton vidéke szerepelt. 1936-ban volt az első kiállítása Győrben, ahol műveiben sötét foltokba kényszerítette mondanivalóját. Az 1940-es évek második felétől új vonásokkal gazdagodott festészete: egyrészt a sötét színek közül egyre inkább elővillantak az élénk sárgák, vörösek, másrészt művészetében egyre erőteljesebben jelent meg az elvontabb ábrázolás.

Folyamatosan egzisztenciális nehézségekkel küzdött, anyagi gondjai miatt az olajfestéket felváltotta az olcsóbb tempera, a papír, de később az élénkebb színek miatt olajtemperát használt. Ebben a technikában ért el művészete addigi csúcsára, élete végéig szívesen dolgozott ezzel. Sok tájképet, majd egyre több csendéletet alkotott. Tájképeiben többször megfestette ugyanazt a témát, de a kép mindig más lett: mások lettek a színek, a fények. Családtagjait, rokonait is gyakran megörökítette, önarcképeket, csendéleteket és életképeket is festett. A győri Márka étterem feletti műterme a második otthonát jelentette. Éjszaka festett, amikor a családja már aludt. Öt gyermeket neveltek.

Az 1950-es években a témaválasztásban a falusi élet és a gyárakban dolgozó ember ábrázolása egyre nagyobb hangsúlyt kapott. A Fehér tehén című művéhez hasonló képeiért, amely a Magyar Nemzeti Galériába került, 1958-ban Munkácsy-díjat kapott. A 70-es években a színek, a fény-levegő témák foglalkoztatták, és a letisztított szerkezetek élményszerű látvánnyá alakítása. Háztetőket és utcákat festett, kompozícióiban erős formai és színkontrasztokat használt, ezek dinamikus feszültségére építette képeit.

A 80-as években portrésorozatba kezdett, több kortársát, művészeket, orvosokat és magát is megörökítette. A 90-es években visszatért festészetébe az ötvenes években megjelent komor téma, a halál és a szomorúság, a magány. Gyakran festett temetőket, a Krisztus siratása című képe például nagy feltűnést keltett, mert a vallásos témák nem jellemezték művészetét, csak az első időszakban festett néhány bibliai vonatkozású képet.

Egyik legfőbb ihletője Párizs volt, 25 éven át minden nyáron egy hónapot töltött az Eiffel-torony tövében. Múzeumokat látogatott, festett a Szajna partján, és gyakran megfordult Párizs legendás mulatójában a Folies-Bergéres-ben. Tulajdonosával, Michell Gyarmathyval régi barátságot ápolt.

1955-ben rendezték meg első gyűjteményes kiállítását a Xántus János Múzeumban, lassan anyagi gondjai is enyhültek. 1965-ben csatlakozott a Magyar Képzőművészek Szövetségéhez, Győrben pedig megalapította a Paál László képzőművészeti kört. 1979-ben megkapta Győr városától a Pro Urbe díjat, 1993-ban Győr város díszpolgára lett. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári Tagozat kitüntetésben részesült.

A 95. születésnapjára annyi ajándékot küldtek neki a barátok és a tanítványok, hogy roskadozott tőlük az asztal. Sajnos ez volt az utolsó születésnapja, 2004. július 6-án halt meg, sírja a Nádorvárosi köztemetőben található.

2009-ben, születésének 100. évfordulóján emlékmű kiállítást rendeztek alkotásaiból az Esterházy-palotában. Műveit múzeumok, köztük a Magyar Nemzeti Galéria és magángyűjtők őrzik. Jelentős anyag található alkotásaiból a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban is. A Bajcsy-Zsilinszky utcában egy galéria viseli a nevét.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, hircity.hu, kultura.hu, Hamar Imre: Tóvári Tóth István. Budapest : Képzőművészeti Alap Kiadóvállalt, 1973.

A képek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteményéből származnak.

2019.01.22