Uniós fejlesztések a hazai felsőoktatásért

Tudósításunk a Széchenyi 2020 program sajtótájékoztatójáról

sze-unios-fejlesztesek

Országjárásba kezdett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy Nyílt napok – uniós fejlesztések a felsőoktatásban címmel az ország hét egyetemén a nyitott kapuk rendezvényéhez kapcsolódóan bemutassa a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló felsőoktatási fejlesztéseket.

Január 16-án, második helyszínként a győri Széchenyi István Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót, amelyen Schanda Tamás európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár (ITM) mellett megjelent Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár (ITM), győri országgyűlési képviselő, Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő, dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora, valamint Németh Katalin, az Audi Hungaria Zrt. képviselője.

A győri Széchenyi István Egyetem 2007 óta 85 pályázatot adott be – mondta Dr. Földesi Péter, az egyetem rektora –, ezek köre meglehetősen széles. Igyekeznek meghatározott stratégia mentén pályázni, szigorúan az intézményi fejlesztési tervhez igazodni. Szerencsére részvételi hatékonyságuk is igen magas, ezekből négyet emelt ki. Fontosnak tartják a felnövekvő generáció képzését, az utánpótlás biztosítását, ezért kapott kiemelt figyelmet az utóbbi időben az egyetemhez tartozó Öveges Kálmán Gyakorló Iskola infrastruktúrájának a korszerűsítése. Számos energetikai fejlesztés is megvalósult, ilyen volt az igazgatósági épület vagy a kollégium modernizálása. A kor kihívásaira válaszolva, illetve a cégek igényeihez alkalmazkodva indítottak immár 4 éve duális képzést stratégiai partnerükkel, az Audi Hungaria Zrt.-vel karöltve. Az első tapasztalatok, eredmények mára már megmutatkoznak.

A duális képzéssel kapcsolatban Németh Katalin, az Audi Hungaria Zrt. oktatási és tudományos kooperációs vezetője elmondta, hogy prémiumtermékek gyártásához magasan képzett szakembergárdára van szükség. Szerencsére a győri egyetemmel gyümölcsöző a kapcsolatuk, kiváló utánpótlást biztosítanak számukra, ezért partnerek minden olyan programban, amely konstruktív, a fejlődés irányába mutat. A duális képzéshez 30 évnyi német tapasztalat nyújt segítséget. Mind a cég, mind a hallgatók is profitálnak abból, hogy az elméleti tudás mellett gyakorlati magabiztosságot is szereznek a résztvevők. Szeptembertől egyébként angol nyelvű duális mérnökképzés indítását is tervezik.

A versenyképes hazai tudás az itthoni fejlesztési politika sikere – jegyezte meg Schanda Tamás államtitkár. Elmondta, hogy szeretnék felhívni a jelenlegi és a jövőbeli hallgatók figyelmét arra, hogy az uniós fejlesztések miként tudnak hozzájárulni tanulmányaikhoz, karrierjükhöz. A Széchenyi 2020 program keretében 9000 milliárd forintot juttatnak el 10 operatív programon keresztül, és további források is várhatók. A jelenleg 31 százalékos lehívási arány meghaladja a 27 százalékos európai uniós átlagot. Győr-Moson-Sopron megyében 250 milliárd forintnyi forrást osztottak szét 1800 nyertes pályázó között az élet minden területén. Kiemelt figyelmet fordítanak a kutatás-fejlesztésre. 33 magyar felsőoktatási intézményben több mint 300 projekt valósul meg, több mint 280 milliárd forintot meghaladó hazai és európai uniós fejlesztési források felhasználásával.

A felsőoktatási intézményekre kell támaszkodnunk ahhoz, hogy jó válaszokat adjunk a XXI. század kihívásaira, mert ők biztosítják a versenyképes tudást, a jövő szakembereit, akik az eredményeinket hozzák, s hozzájárulnak Magyarország potenciáljának erősítéséhez is – hangsúlyozta az államtitkár.

Simon-Róbert Balázs országgyűlési képviselő emlékeztetett a Széchenyi egyetem 50. évfordulójára és az intézmény elmúlt fél évszázadának dinamikus fejlődésére. Reményét fejezte ki, hogy ez a sikertörténet folytatódik, hogy a következő évek fejlesztéseit is sikerül hasonlóan tartalmasan bonyolítani.

Kara Ákos államtitkár rávilágított a pályaorientációt támogató beruházások hatékony felhasználásának szükségességére, és arra, hogy ezekről a diákok is halljanak a nyílt napokon, hiszen ez a döntéseiket, jövőjüket befolyásolhatja. Győrt és az egyetemet is innovatívnak tartja, amely a felsőfokú tanulmányok szempontjából is egyre népszerűbb. Az sem utolsó szempont, hogy magas színvonalú modern kollégiummal vagy világszínvonalú digitális élményközponttal rendelkezik.

sze-unios-fejlesztesek

A sajtótájékoztatóval egy időben megnyíltak a kampusz kapui, az Új Tudástér aulája hamar megtelt. Elmondható, hogy évről évre egyre többen látogatnak el a győri egyetem rendezvényére, az idén közel háromezren vettek részt a programon. Az érdeklődők minden információt begyűjthettek a duális képzésekről, hiszen az érintett cégek is jelen voltak, természetesen minden kar saját standdal képviseltette magát. Ezen túl a karok szaktájékoztató előadásokkal várták az érdeklődőket, de voltak laborlátogatások, egyetemi körséta is. A Széchenyi rendkívül széles képzési palettája, élénk és változatos hallgatói élete bizonyára mind jó benyomást gyakorolnak az ide érkező diákokra.

Az ITM országjárása folytatódik, január 22-én Egerben az Eszterházy Károly Egyetemre, január 23-án Veszprémben a Pannon Egyetemre, január 24-én Debrecenben az egyetem természettudományi és technológiai karára, január 26-án Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, február 2-án pedig a Szegedi Tudományegyetemre látogatnak.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs

2019.01.17