401

Queen: Innuendo

tmoni zeneajánlója

queen-innuendo

A Bohém rapszódiát, mely Freddie Mercury életét dolgozza fel, s mely most kapott Golden Globe-díjat, nemrég láthattuk a mozikban. A film 1985-ben, a híres wimbledoni Live Aid koncerttel zárul, melyet a Queen pályafutásának csúcspontjaként tartanak számon. De még ezután is alkottak nagyszerű zenéket, melyre jó példa az Innuendo című lemez.

Az Innuendo a Queen tizennegyedik stúdióalbuma, 1991-ben jelent meg. Ez volt az együttes utolsó olyan zenei anyaga, amelynek elkészítésében részt vett az akkor már nagyon beteg Freddie Mercury, a zenekar frontembere. A The Game óta nem adtak ki ilyen jó lemezt, mely a 70-es, 80-as évek stílusát idézi fel.

A címadó dal – a korong egyik legjobb felvétele – szövegét Mercury és Roger Taylor írta, és a reményről meg a világ dolgairól szól, zenéje pedig közös munka eredménye, mely az együttes régi hagyományait idézi. Az Innuendo videóklipje – a fáma szerint – azért nem az együttes tagjaival készült élőszereplős videó lett, mert Freddie ekkor már nagyon beteg volt. A keményebb hangzású The Hitmant a karizmatikus frontember eredetileg zongorán írta, de később May és John Deacon is sokat változtatott rajta, utóbbi például teljesen átírta a dal szerkezetét. Így igazi közös szerzemény lett belőle. A melodramatikus és eléggé depresszív The Show Must Go On Mercury halála után kapott különleges aktualitást.

A bolondos Iʼm Going Slightly Mad főként az énekes munkája, akinek sikerült egy féktelen jókedvet sugárzó dalt írnia, melynek hangzásában meghatározó szerepet játszik az egész albumra jellemző szintetizátorjáték. Az All Godʼs People még a Barcelona-projektből maradt meg, ezért ez volt a lemez egyetlen dala, amelynél nem a Queen a szerző, hanem Freddie Mercury és Mike Moran. A Delilah című rövid, meglepő dalocska is Mercury-tól származik, kedvenc macskájáról szól.

Az erőteljesen gitárközpontú Headlong Brian May szólószerzeményéből lett Queen-dal, megtartva saját hangszerének fajsúlyos szerepét integrálták az együttes zenei világába. A Donʼt Try So Hard Freddie és Brian közös melankolikus balladája, mely mindkét zenész stílusjegyeit magán viseli. Az I Can’t Live with You is May dala, de itt az erőteljes gitárkíséret ellenére már a szintetizátor vezető szerepe jellemző.

A könnyed hangvételű Ride the Wild Wind nagyrészt Taylor munkája, de aki ezt nem tudja, az is hamar rájön a dobok erőteljes szerepét és Roger vokálozását hallva. A rockballadás These Are the Days of Our Lives szintén Taylor szerzeménye, melynek nosztalgikus hangulata főleg Mercury halála után kapott különös jelentőséget, hiszen a lemez készülésekor még nem volt közismert az énekes betegsége.

Az Innuendo című Queen-album méltó búcsú egy énekes legendától, aki excentrikus személyiségével, dalszerzői és szövegírói tehetségével, valamint teljesen egyedi hangzású és több mint három oktáv hangterjedelmével képes volt egy kicsit megváltoztatni a világot, és örökre beleírta magát a könnyűzene történetébe.

tmoni

Forrás: Wikipédia, Shock magazin, Rock diszkont

2019.01.17