58

Unni Drougge: Fiatal fiúk dicsérete

Szilvási Krisztián könyvkritikája

unni-drougge-fiatal-fiuk-dicserete

Érdekes dolog, mi az, amire a modern kor embere felkapja az erkölcsi érzékét. A Való Világok, nem titkolt bi- és egyéb szexuális viszonyok, kifordult EQ-jú vonzódások, szadizmus felé kacsingató etikai beállítódások jelenében mintha nemhogy kitolódna a tűréshatár, de egyre szélesedő szakadék jellemzi a talmi prüdéria és a „bort iszik, vizet prédikál”-attitűd mentén koordinálódó normális vélekedést.

Egyszóval ezen a téren is fennáll a kettős mérce intézménye: a civilizált erkölcsiségű, szem előtti életben megbotránkozást és végletes megütközést kelt az, amely a földalatti etikai normák mentén szerveződő érinthetetlenek (gazdagok, politikusok, művészek... stb.) létsíkján hétköznapian elfogadott és bevett gyakorlat. No comment, nem fáj a fejem. A (szép)irodalom területe hemzseg a jóérzésű kedélyeket felkavaró, nyíltan vagy burkoltan szexuális célzattal született, arra apelláló, mondanivalójához azt eszközként felhasználó művektől. Vegyük például a francia író-filozófus De Sade márkiról szóló műveket; a szintén francia művészettörténész Catherine Millet szabados szexuális kitárulkozását (Catherine M. szexuális élete 1-2.); Guillaume Apollinaire Tizenegyezer vesszőjét, amely elképesztően trágár, obszcén, vad, kegyetlen és nekrofil volta miatt az erotikus irodalom egyik csúcsteljesítménye, vagy mondjuk Vladimir Nabokov orosz származású amerikai író merészen pedofil Lolita-ját. Hiába a felháborodást szító beteges pornográfia, mind-mind művészeti értékkel bíró teljesítmények, függetlenül az erkölcsiség halálra sebzésétől. Nos, az említett irodalmi alkotásokhoz a kortárs írók közül immár Unni Drougge Fiatal fiúk dicsérete című erkölcsromboló provokációja is nagymértékben felsorakoztatható.

No de ki is az az Unni Drougge? A svéd író-újságíró 1956-ban született Lund városában. Ha finoman akarunk fogalmazni, elmondhatjuk, hogy ifjúkori élete nem nélkülözte a legkülönfélébb eszmei, kulturális és vallási behatásokat: orvosi családban nőtt fel, de otthagyta a középiskolát, egy kibucban vállalt munkát, az 1970-es évekbeli svédországi Zöld Hullám-tendencia egyik szószólójaként ráadásul pszichológiai ismereteket is szerzett, miközben 19 évesen ő alapította meg hazája első punkegyüttesét. Az egyik, 1980-as években indult underground magazin szerkesztője lett, mialatt férjével egy munkaerő-politikai célzatú szatirikus mozgalmat hozott létre, amely rendesen magára vonta a média figyelmét. Ma már azonban nem él együtt a kiadó és lapszerkesztő Mats Drougge-vel, akitől 5 gyermeke is született. Unni első könyve, az 1994-es Jag, jag, jag! (Én, én, én!) kultuszkönyv lett hazájában, a szerző ettől kezdve pedig a női önállóság és kitartás szimbóluma. Immár 12 megjelentetett könyvnél jár, a Fiatal fiúk dicsérete (2001) a hatodik a sorban.

A Fiatal fiúk dicsérete története nem komplikált, érzelmi, erkölcsi és pszichés rétegei azonban jócskán a mélybe húznak. Hella Hell jól menő (értsd: sikeres, sikkes, elismert, vágyott) reklámszakember, provokatív könyve révén pedig megosztó médiaszemélyiség is. Egyetlen titkolt-leplezett aberrációja azonban teljes magánéletére belsőleg átérzett stigmát nyom: a fiatal fiúkat, a 12-13 éves szeplőtelen férfi nimfákat szereti. Hell kisasszony jelenleg valóban kisasszony, néhány évig volt csak – „ferdeségét” palástolandó – férjnél, ám a frigyből közös lány maradt mementóul, aki immár elérte az oly zűrös kamaszkort. Hella egy templomi mise alkalmával figyel fel Jocke-ra, a koránál fizikailag sokkal (érzelmileg és értelmileg azonban nem) érettebb 13 és fél éves fiúra. Jocke családi helyzete több mint nem hagyományos: anyja jelenleg leszbikus párjával él együtt, egynemű frigyükből csecsemőt nevelnek, a fiú apja pedig exhernyós voltából kifolyólag egy vidéki rehabilitációs farmon dolgozik. A fiatal Jocke így – az ember legérzékenyebb életkorában – minden értelemben talajvesztett, nem csoda hát, hogy Hella Hell könnyen „becserkészi” őt. Szülői beleegyezéssel közös utazásra indulnak Európában, melynek során a nő anyagilag, érzelmileg és szexuálisan is igyekszik magához kötni Jocke-t, a formálható, megtéveszthető és neveléséhes fiú pedig nem ellenkezik, sodródni kezd a negyven feletti megrontó pótmamával, hogy kettejük utazása végül az elkerülhetetlen tragikus finisben érjen véget.

Utóbbi mondatommal azonban semmilyen végkifejletet nem lövök le, hiszen a regény úgy kezdődik, hogy Hella Hell jelenleg börtönbüntetését tölti kiskorú kihasználásának és megrontásának vétsége miatt. Ámen. Minden jó, ha jó a vége? Korántsem. Unni Drougge regénye egyfelől jóízlést felzaklató, másfelől azonban tanmese a szó elvonatkoztatott értelmében. Én mindenképpen elhatárolódom azoktól a véleményektől, miszerint ez a történet öncélú, polgárpukkasztó vagy mondjuk betegesen fiktív lenne. Nem. A Fiatal fiúk dicsérete olyan (valós) mese, amelyben két lélek vívja harcát, égeti meg magát, égeti el magát a másik személyiségének tüzében. Hella Hell beteges vonzódása társadalmilag természetesen elítélendő, de a naplószerű visszaemlékezés teljes mértékben, szinte orvosilag tárja fel a negyvenelmúlt nő érzelmi-szexuális ferdeségét – így nézve pedig már nem is annyira végletesen ellenszenves a karaktere. Jocke, a kis Joy-boy, a testileg érett Toy-boy már eleve ferde mintákat hozott magával a családjából: leszbikussá vált anya, heroinfüggő apa. Ő már sokkal, de sokkal korábban olyan lelki, érzelmi és szexuális sérüléseket szenvedett, amelyek kitűnő táptalajai a negyvenes nővel való viszonyának. Az igazi tragédia szerintem így nem Hella Hell mesterkedése, melynek folytán a gyermekmegrontás (visszataszító) bűnét követi el, hanem Jocke szocializációs folyamata, amely a születésekor indult. Kettejük utazása idővel oly módon fordítja meg a szerepeket, hogy Hella Hell bármit hajlandó megtenni annak érdekében, hogy a fiú „szeresse” őt, Jocke pedig ezáltal úgy irányítja a nőt, ami csak a ferde szocializációjából kitelik. Meglepő, de talán ez a regény legmorbidabb vonása.

Unni Drougge stílusa remek. Szemléletesen olvasmányos oly módon, hogy a tapintásig felajzott aktusok, vagy az utazás hajba kapó simogató szele kiverejtékez és kifúj a lapok közül. A szépíróvá lett egykori újságíró – akit erőszakos exférje olyformán is próbált távol tartani az írástól anno, hogy eltörte Unni ujjait, nehogy tollat tudjon ragadni – nagyon érti, hogyan kell úgy történetet mesélni, hogy az olvasó nyakig benne érezze magát. Lelkileg is. Az általa használt elrettentő, kivető eszközök fordítva sülnek el: még jobban magukba szippantanak. Drougge a két főhősön kívüli karakterei mélységesen dimenziósak, kívül-belül színesek, főleg az underground erkölcsiség szószóló figurái (excentrikus milliomosok, drogos modellek, „ferde” homoszexuálisok). Ebből a környezetből Hella és Jocke nemhogy kirí, de még mintha kapcsolatuk indoklását is megtalálná benne. Emiatt a Fiatal fiúk dicsérete nem személyes (úgy értem, személyekre szűkített) abnormális tragédia, hanem általánosítható látlelet a 2000-es évek érzelmi és szexuális dekadenciájáról. Ne feledjük persze, hogy már az ókori Rómában sem volt mindez másként, a „ferde hajlamok” nem a modern kor szülöttei – inkább az lehet a legdöbbenetesebb konklúzió, hogy az emberi lélek mélységei ezer évek elteltével sem tisztultak egy jottányit sem. Unni Drougge Fiatal fiúk dicsérete irodalmilag kellemes olvasmány, (ép) pszichésen már kevésbé. A regény kitűnően világítja meg azt a tényt, hogy egyetlen dolog sem tisztán fekete vagy fehér, sokkal inkább multitényezős szivárványszínű. Hella Hell és Jocke tekinthetőek akár a szabados modernség áldozatainak is, bár totális felmentést egyikük sem kaphat tőlem. Viszont én nagy örömmel üdvözlöm az emberi test azon regenerációs képességét, hogy egy (törött) ujj képes beforrni. Csak így tovább Unni Drougge!

Szilvási Krisztián

2019.01.08