A folyóirat megjelentetésére a híres pozsonyi nyomdász, Paczkó Ferenc Ágoston kapott tíz évre privilégiumot, azaz az ő kiváltsága volt, hogy Magyarország területén magyar nyelvű újságot adhasson ki. Feltétel volt az is, hogy a lapszámokat előzetes cenzúrázásnak veti alá. Paczkó az előző évben, 1779. november 19-én kapta meg az uralkodói privilégiumot, a városi tanács támogatásával, de a Helytartótanács tiltakozása ellenére.

Paczkóék azonban már 1779. július 1-jei dátummal közre bocsátották „Előre való tudakozás” címmel felhívásukat, amelyben újságindítási tervükről számoltak be, ugyanennek az évnek a decemberében kiadott „Tudósításban” pedig a kedvező visszhang, azaz a nagy számú megrendelés miatt örvendeztek.

A Magyar Hírmondó hetenként kétszer, szerdán és szombaton jelent meg 8 oldalon, a szöveget egy hasábba tördelték. Az első évfolyamnak 322 előfizetője volt, általában nagyobb városok (pl. Pozsony, Bécs, Pest, Győr, Kolozsvár, Nagyszeben, Nagyvárad, Pápa, Debrecen, Sopron) lakosai jelentkeztek, később a számuk emelkedett.

A Magyar Hírmondó, ahogy a korabeli újságok „szellemi színvonalát, arculatát és eszmei irányultságát egyaránt a szerkesztő személye határozta meg”. A kiadó csak az újság pénzügyi alapjait és nyomtatását biztosította, a szerkesztő pedig meghatározott fizetést kapott. Ráth Mátyás egy személyben volt a szerkesztő és az író is, de széles levelezőhálózatot alakított ki, amelynek „segítségével sokoldalú tájékoztatást nyújtott a bel- és külföldi eseményekről”. Emellett a bécsi hivatalos lap és a külföldi újságok híranyagait is felhasználta. Mind ezek, mind a tudósítók írásait is maga fogalmazta át. Már programjában kifejtette, hogy két nagy részük lesz a tudósításoknak, a külföldi hírek és „a hazabéli emlékezetes dolgok és történetek”. „A külföldi nevezetes történetek és találmányok felől való tudósításokat, amennyire lehetséges lészen, a kútfőből, azaz minden nemzetnek tulajdon írásiból s hírlelő leveleiből fogja venni, és magyarul érthetőképpen, mulatságoson s az olvasóknak értelmekhez, hasznokhoz alkalmaztatva, maga szavaival előadni és megírni.” Hazai tudósításoknál pedig az olvasókra, az önkéntes és hiteles levelezőkre kívánt támaszkodni.

Szintén a programjából tudjuk, hogy milyen témákban számított hazai beszámolókra. Várt egyrészt tudományos írásokat, azaz „tudósok, matematikusok, orvosok, fizikusok tanulmányait, megfigyeléseit, észrevételeit, amelyek a nemzet hasznára válthatók, egyetemek, gimnáziumok tudományos vitáiról, munkáiról szóló tudósításokat”. Másrészt magyar nyelven kiadott irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő könyvek ismertetéseit. Harmadrészt statisztikai tudósításokat, születési, házasodási és halálozási statisztikákat, időjárásra vonatkozó adatokat. Negyedrészt gazdasági, különösen a külkereskedelmet érintő írásokat. Ötödrészt „jeles alkalmakkor elhangzott ünnepi beszédeket, verseket, tisztviselő változások közléseit, továbbá érdekes történeteket”. Annak ellenére, hogy a Magyar Hírmondó látszólag az ún. referáló újságtípusba tartozónak számított, ennek „a kereteit kezdettől programszerűen egyénibb szerkesztési elvekkel lazította fel” Ráth, határozottan eltávolodott ettől a stílustól, a hírekhez felvilágosult megjegyzéseket, kommentárokat fűzött, és tudatosan törekedett a magyar folyóiratok hiányának pótlására.

Ráth két és fél év után, a 101. számnál fejezte be az újságírást, miután a győri evangélikus gyülekezet lelkészének hívta meg. Utóda, Mátyus Péter idején majdnem megbukott a lap, például a színvonal zuhanása miatt az előfizetők száma is 200-ra csökkent, de a válságot utódai – Révai Miklós (1783. december-1784. május), Barczafalvi Szabó Dávid – programjaik ellenére sem tudták megoldani. 1784 júliusában azonban Szacsvay Sándor vette át a szerkesztői feladatokat, akinek kétéves működése során talán nem túlzás ezt állítani, az újság második virágkorát élte. Utódja 1786-tól újra Barczafalvi Szabó Dávid lett. Talyai, Dániel, Ungi Pál és Szabó Márton voltak még az újság szerkesztői.

A Magyar Hírmondó utolsó száma 1788. október 8-án jelent meg. Folyatását 1788 és 1789 folyamán Magyar Merkurius címmel Pesten jelentette meg Paczkó Ferenc.

A Magyar Hírmondó jelentősége amellett, hogy magyar nyelvű volt az, hogy „megjelenésének egyes szakaszaiban progresszív módon tágítani tudta a hazai társadalom látókörét, és helyet tudott adni … a felvilágosodás eszméinek, állást foglalva a gazdasági és társadalmi fejlődés szükségessége, és a nemzeti, és nemzeti nyelvű tudomány és művelődés kibontakoztatása mellett”. Indulásával „meghonosítja a hírlapi kritikát is, olvasóközönség létrehozásával elősegítve a magyar irodalmi élet fejlődését”. Ráth maga „következetesen, folytatólagosan és részletesen tudósított” a magyar és nemzetközi világ legfontosabb eseményeiről, ezáltal olvasói hozzájuthattak a legfontosabb információkhoz, továbbá „lapszerkesztői és újságírói tevékenysége jelentős szerepet játszott a nyelvújító mozgalom fejlődésében, hiszen a külföldi források fordítása sokszor őt is új szavak, kifejezések alkotására ösztönözte”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Új Magyar Irodalmi Lexikon vonatkozó szócikkei; Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig; Döbör András: Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780-1840)

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.