Hókifli kisasszony, aki nem mellesleg igazi bárónő volt, egy krémszínű ernyővel ereszkedett a cukrászda elé. Leütögette a hópelyheket a cipellőiről és belépett. Aprót biccentett a pult mellett álldogáló cukrászkisasszony felé, és a második szalonban foglalt helyet. Anna meg sem lepődött a kései vendégen, inkább odament hozzá:
   - Választott már, hölgyem?
   - Mandulás habcsókot szeretnék és a hideg éjszakára való tekintettel egy csészével a kiváló Demel-féle forró csokoládéból!
   Anna rémülten nézett körül. A szalon pasztellszínű falai között színes csomagolópapírról álmodott a bonbonos-szekrény. Az egyetlen édességnek tűnő valami a kirakatban álló aranyszínű ló volt, sörénye kandírozott gyümölcsökből lobogott, és éppen egy cukorból készült karácsonyfa felett ugrott át.
   - Attól tartok, hölgyem, süteménnyel nem szolgálhatok, kifogytunk mindenből. De azonnal hozom a forró csokoládét!
   - Oh, milyen kár – szomorodott el Hókifli kisasszony. – Tavaly milyen sok szép édességük volt: marcipánfigurák lepték el mindkét kirakatot, sőt voltak szökőkutak megdermedt karamellszálakból és óriási grillázshajók!
   - Sajnos a héten egyedül maradtam. Egy ideig még győztem a sok sütést és díszítést, de nagyon elfáradtam, és ma este elfogyott az utolsó darab habcsók is. Csak kakaó és forró csokoládé maradt. Előre félek, hogy mi lesz holnap, nyitáskor.
   A forró csokoládé viszont csodálatos volt; ahogy Hókifli kisasszony felé nyúlt, hogy elvegye, apró vaníliás cukor felhő hullt az asztalkára a ruhaujjából.
   - Ettől rögtön kiváló ötletem támadt! – mondta Annának a csokoládét kortyolgatva. – Ha van kakaó, csokoládé, tojás és liszt, mutatok egy csodás tortát önnek!
   Hókifli kisasszony fel is pattant, és mint aki tudja, mit hol talál, a konyha felé vette az irányt. Mire Anna utolérte, már javában dolgozott: olvasztott, kevert, habot vert és porcukrozott, nugátot készített és hűtött a márványlapon.
   - Olyan csodás kis kontya van önnek, Anna, csinálok egy olyan tortácskát, mint a frizurája! – kacagott, és a kakaós piskótalapokat nugát-kontyokkal borította be. Elkészített egyet-kettőt-sokat. Aztán Anna is beszállt, és a mahagóni cukrászpult lassan megtelt Anna-tortákkal.
   - Nem is tudom, hogyan köszönjem meg önnek! – csapta össze tenyerét a cukrászkisasszony. – Van egy marcipánmúzeumunk az alsó szinten, kirakatunk díszeit tartjuk ott régóta. Van egy-két kedvencem is ott még gyerekkoromból, ha gondolja, szívesen megmutatom! – mondta végül.
   - Mehetünk – kotorta le ruháját Hókifli kisasszony, és gyors léptekkel Anna után sietett.
   - Nézze csak, az a hölgy ott szakasztott úgy néz ki, mint ön! A haja, a ruhája, az ernyője!
   Hókifli kisasszony kacsintott: – Talán én is csak a Demel család fantáziájának szülötte vagyok! – azzal megrázta hajfürtjeit, és lassan hulló porcukorrá változott.
   Anna szája tátva maradt a csodálkozástól, megköszönni sem tudta eléggé a segítséget, de azóta télen gyakran díszíti a cukrászda kirakatát egy girland vaníliás kifli, és állandóan kapható Demelék híres Anna tortája is. Sosem fogy el.

Fodor Veronika
Illusztrációk: Szimonidesz Hajnalka

Az illusztrációkat a Holnap Kiadó engedélyével jelentetjük meg.