126

Kategóriájában ismét Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark


nyiregyhazi-allatpark

A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésének eredményét ismertették a szabolcsi megyeszékhelyen.

Anthony Sheridan állatkertszakértő alapítványa 29 ország 126 állatkertjét vizsgálta meg mintegy negyven szempont alapján. A Nyíregyházi Állatpark a félmillió látogatólétszám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül lett a legjobb 2018-ban, megismételve ezzel a 2015-ben – két másik dániai állatparkkal holtversenyben – elért elsőségét. A kiemelkedő jelentőségű állatkollekciójával, folyamatos fejlesztéseivel Európa legjobb tizenkét állatkertje közé emelkedett a nyíregyházi Sóstó Zoo – emelte ki a szakember.

Az értékelési rendszer nem változott az elmúlt évekhez képest, az állatkerteket a látogatói szám mellett a fajmegőrzés, az állatkerti oktatás minősége, valamint a rentabilitás és szervezeti működés mint legfontosabb szempontok alapján vizsgálták. A három évvel ezelőtt elért eredményéhez képest a Nyíregyházi Állatpark növelni tudta pontjainak számát úgy, hogy ebben még nincsenek benne például a folyamatban lévő, csaknem 22 millió euró (7 milliárd forint) értékű beruházási csomag befejezéséért adható pontok sem – jelezte Anthony Sheridan. Hozzátette, extra pontokat kapott a park például új állatházak és állatkifutók létrehozásáért, a hatnyelvű információs táblák kihelyezéséért, a kiemelkedő oktatási tevékenységért, de botanikában, erőforrás-gazdálkodásban és információközlésben egyaránt sikerült előbbre lépnie.

A kategória első hat helyén olyan híres és látogatott parkok vannak, mint a németországi Magdeburg és Krefeld, az olaszországi Busselango vagy a 2015-ben Nyíregyházával megosztott első helyezést elérő dániai Aalborg és Odense – jegyezte meg a szakember. Kiemelte, hogy a kiemelkedő természeti környezetben fekvő park az első számú turisztikai attrakció Magyarország keleti felében, évről évre egyre több turistát fogad a környező országokból és Nyugat-Európából egyaránt.

Anthony Sheridan megjegyezte, hogy a jövő évi értékelésben már az 500 ezer és egymillió közötti látogatószám szerinti kategóriában minősítik majd a Nyíregyházi Állatparkot. A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az előzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot.

A világ állatkertjeinek többsége néhány százezer látogatót fogad évente, ennél nagyobb, egymilliót elérő látogatószámot csak a nagy fővárosok tudnak elérni. Ennek függvényében a 120 ezer lelkes Nyíregyháza állatparkja nagyon jól áll, ami egyben azt is jelenti, hogy a Sóstó Zoo az ország vezető turisztikai látványosságává vált – fogalmazott az igazgató.

Gajdos László szavai szerint a park brandje „megkerülhetetlen” lett a magyarországi turizmusban, a park rengeteg látogatót fogad Szlovákiából és Romániából, valamint egyre többet Ukrajnából, Lengyelországból és Nyugat-Európa országaiból.

Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros polgármestere köszöntőjében a parkban dolgozók, az önkormányzat és a kormányzat széleskörű összefogását emelte ki, melynek segítségével évek óta fejlődik a Nyíregyházi Állatpark. Elkészült többek között az új látogatóközpont, az India-ház, a Pangea Hotel, a hópárduc kifutó, a következő legnagyobb attrakció pedig a jégkorszak világát bemutató látványosság lesz, amelynek a tervezéséről szóló szerződést hamarosan megkötik, illetve remélhetőleg a jövő nyár elejéig a kivitelezési tendert is el tudják majd indítani – jelezte Kovács Ferenc. A városvezető hozzátette, Sóstógyógyfürdőn épül az új négycsillagos hotel, és folyamatban van a múzeumfalu fejlesztése.

A köszöntők végén Anthony Sheridan átadta az állatpark elsőségért járó üvegtrófeákat Gajdos Lászlónak és Kovács Ferencnek.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.12.03