Miután kicsúszott a kezeik közül, Sam Portertől és csapatától az FBI vette át a Négy Majom Gyilkos (polgári nevén Anson Bishop) ügyében folytatott nyomozást. A chicagói rendőrség nyomozócsoportja ennek ellenére nem unatkozik, hiszen ismét egy különös haláleset borzolja a kedélyeket a városban: a Jackson park lagúnájának vizébe fagyva egy fiatal lány holttestére bukkannak. Az első vizsgálatok kiderítik, hogy az áldozat a három hete eltűnt Ella Reynolds. Az érdekes az, hogy a lagúna vize már hónapok óta be van fagyva, ráadásul az áldozat egy másik lány ruháit viseli, akinek két napja veszett nyoma. Már a helyszínelésnél azonosított nyomok is egyértelműen jelzik, hogy valaki – nem kis munkával – szándékosan helyezte el úgy az áldozatot, hogy könnyen megtalálják. Ráadásul a boncolás egy újabb furcsaságra derít fényt: a lány sós vízben fulladt meg. Minden jel arra utal, hogy egy kifinomult módszerekkel dolgozó gyilkossal állnak szemben.

Porter és csapata azonnal rááll az ügyre, Sam gondolatai azonban teljesen másfele kalandoznak: a Négy Majom Gyilkos ügyében próbál utánajárni egy nyomnak, ami nem hagyja nyugodni. Amikor Sam felettesei és az FBI rájönnek erre, a rendőrkapitány egy hétre felfüggeszti Portert, aki viszont képtelen leállni. Mivel tudja, hogy a legkönnyebben úgy akadhat a Négy Majom Gyilkos nyomára, ha megkeresi az anyját, a hozzá kapcsolódó egyetlen nyomot – egy szemcsés fényképet – követve New Orleansba utazik, és még a kollégái számára is elérhetetlenné válik. Pedig utóbbiak igencsak rászorulnának Porter segítségére, hiszen az új gyilkossági ügy jelentősen felgyorsul, újabb áldozatok kerülnek elő, és újabb eltűntekről érkeznek hírek. Bár az elkövetések módja jelentősen különbözik a pár hónappal azelőtti esetektől, egyre több jel utal arra, hogy a Négy Majom Gyilkosnak valamiféle köze lehet ehhez az ügyhöz is.

Az ötödik áldozat J.D. Barker Négy Majom Gyilkos-trilógiájának második kötete. Nagyon sok ponton visszaköszönnek benne az előző rész, A negyedik majom jellemzői, a regény ugyanúgy néhány nap eseményeit öleli fel, némi visszautalással a múltba, és bár kevesebb benne az erőszakos, gyomorforgató jelenet, az érzékenyebb lelkű olvasóknak valószínűleg ennyi is bőven sok lesz. A történet itt is szerteágazó, ami jelen esetben nagyjából öt cselekményszálat jelent. Ebből három a nyomozások körül forog: az új gyilkosságok ügyében folytatott nyomozás, amit kezdetben Sam a társaival közösen végez, majd felfüggesztése után kollégái, Nash és Claire vezetésével fut tovább; Porter különutas, többnyire New Orleansban és környékén zajló kutakodása; illetve az FBI Bishop utáni nyomozása, amelynek Poole ügynök a húzóembere. A két fennmaradó szál az érme másik oldalát villantja fel: az egyiknek – az előző kötethez hasonlóan – az áldozatok és a gyilkos a főszereplői, a másik pedig – szintén az első kötethez hasonlóan – a Négy Majom Gyilkos múltjával foglalkozik, amelyben vannak újabb naplórészletek és a regény végén egy jó kis csattanó (ami engem személy szerint eléggé váratlanul ért).

Barker ezúttal (is) banális és néhol hatásvadász, de a legtöbb esetben jól bevált írói fogással igyekszik fenntartani a feszültséget: általában akkor szakítja meg a fejezeteket, amikor azok egy-egy izgalmasabb részhez érkeznek, ezzel is fokozva az olvasó kíváncsiságát. Akinek – a széttagolt cselekmény miatt – akár két-három fejezetet is el kell olvasnia ahhoz, hogy újból felvehesse a fonalat, miközben persze a többi cselekményszál is általában valami érdekessel zárul. Olcsó trükk, de sokszor hasznos, hiszen az állandó pörgés miatt nehéz letenni a könyvet. Kétségtelenül jobb megoldás, mintha erőltetett és életszerűtlen fordulatokkal próbálna lendületet adni a sztorinak.

Az ötödik áldozat a helyszínek és a szereplők tekintetében sem hoz túl sok újdonságot az első kötethez képest, sem Chicago, sem az új helyszínként megjelenő New Orleans nem kap nagy hangsúlyt, a felbukkanó néhány új karakter között pedig kevés az, aki igazán érdekesnek tűnik (talán csak Bishop anyja, esetleg Paul Upchurch, akiknek a kibontakozása viszont várat még magára – feltéve, ha erre a harmadik kötetben sor kerül). A régiek közül egyedül Bishop karakteréhez kapunk újabb adalékokat, de ezen a téren továbbra is sok a fehér folt.

Azt mindenképpen érdemes már leszögezni, hogy bár külön regényként jelent meg Az ötödik áldozat, az első kötet nélkül értelmetlen lenne elolvasni. Barker igyekszik ugyan néhány visszautalással képbe tenni az olvasót, de aki az előző részt nem ismeri, annak valószínűleg komoly hiányérzete lesz. Sőt, még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy a második kötet felér egy szemfényvesztéssel, hiszen igazából nemcsak az első, hanem a még angolul sem elérhető harmadik kötet nélkül is csak egy átmeneti állomás Parker és a Négy Majom Gyilkos macska-egér játékában. Ennek ellenére Barker nem feltétlenül okoz csalódást Az ötödik áldozattal, tartja azt a színvonalat, amit az első kötetben nyújtott. Sőt, összességében véve nekem talán valamivel jobban tetszett a második kötet – pörgősebb, izgalmasabb volt annál. Tény, hogy számos megválaszolatlan kérdés vagy nyitva hagyott cselekményszál maradt, és a trilógia egészének megítéléséhez nagyban hozzájárul majd az, hogy Barker ezekre milyen válaszokat, megoldásokat kínál, és mennyire sikerül kikerekítenie a történetet.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com