561

Kortársasjáték negyedszerre

Drámaíró verseny a 18. Győri Könyvszalonon

kortarsasjatek

A Győri Nemzeti Színházban negyedik alkalommal rendezték meg a Kortársasjáték című drámaíró versenyt a Győri Könyvszalon keretein belül. Az ötlet három évvel ezelőtt Forgács Péter, a színház igazgatójának kezdeményezésére debütált, és azóta is évről évre hatalmas sikert arat a nézők körében. November 17-én szombaton sem volt ez másképp. Óriási érdeklődés mellett, teljes telt ház előtt mutatták be az elkészült színműveket a Könyvszalon második napjának estéjén.

A szabályok az évek folyamán nem változtak: a három drámaírónak, idén Kiss Józsefnek, Kszel Attilának (aki korábban rendezőként vett részt a vetélkedésben) és Pozsgai Zsoltnak (az első és a harmadik verseny legjobb drámaírójának) nem egészen egy napon belül kellett megírnia egy-egy színdarabot a 2018. november 16-án megjelent Kisalföld szalagcímei közül kisorsolt téma alapján. Ez alkalommal hat különböző cikknek a címe került a kehelybe, amelyből Török Máté, a Könyvszalon megnyitóján fellépő Misztrál együttes tagja húzta ki a drámák alapjául szolgáló „Egy levél, három élet – földöntúli üzenet” címet.

A cikk arról az écsi házaspárról (Kerekesné Kocsis Hajnalka és Kerekes Bálint) szól, akik 2017 októberében tartott esküvőjükön lufik segítségével a levegőbe engedett képeslapot kaptak vissza fél évvel később egy, a Dunaújváros közelében fekvő Mezőfalván élő házaspártól. Az eredeti cikkből az is kiderül, hogy a két, különleges körülmények között összeismerkedett család tervbe is vette a személyes találkozást. A képeslap a férj szüleinek, az időközben elhunyt édesapa földöntúli üzenetét is tartalmazta: „Vigyázni fogunk az unokákra”. A sors különös dolgokra képes. A pár aznap kapta meg a küldeményt, amikor kiderült, hogy a feleség hármas ikreket vár, de az orvosok komplikációk felmerülésének elkerülése miatt azt javasolták, hogy az egyik gyermeküket vetessék el. A képeslapnak köszönhetően azonban nem vállalták a műtétet, és mind az anyuka, mind az azóta megszületett gyerekek jól vannak. A szervezők meghívták a premierre az écsi házaspárt, akik megnézték a történetük ihlette színdarabokat.

Az idei év különlegessége, hogy mindhárom rendező eredetileg színművész végzettségű: Radó Denise, a Szolnoki Szigligeti Színház színésznője és rendezője, Kautzky Armand színművész, és Oberfrank Pál, színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Természetesen egyikük sem ezen az estén rendezett első alkalommal.

Az írók maguk sorsoltak, hogy melyik rendező kinek a darabját állíthatja színpadra, és melyik hattagú színészcsapattal (Balogh Fanni, Kisfaludy Zsófia, Jáger András, Kurucz Dániel, Maszlay István, Molnár Erik; Bányoczky Nóra, Bende Ildikó, Fehér Nóra, Bródy Norbert, Molnár Zsolt, Rupnik Károly; Dunai Csenge, Mézes Violetta, Nagy Johanna, Fehér Ákos, Posonyi Takács László, Ungvári István) dolgozhat együtt. A szerzők ezáltal pontosan tudták, hogy kikre írják a szerepeket, az alkotók és a színészek azonban csak szombat reggel értesültek arról, melyik drámaköltő művét kell színpadra álmodniuk és eljátszaniuk.

Az őrült tempó csomópontjai továbbra is változatlanok maradtak: az íróknak új színdarabjaikat szombaton délelőtt 9 órakor kellett leadniuk, 11-től indulhattak a próbák a színház különböző termeiben, 16 órától egy-egy „főpróbára” volt lehetőségük a mini társulatoknak a nagyszínpadon, és este 19 órától pedig egymást követően lezajlott a három premier. A szerzők azonban maguk dönthettek arról, mennyire maradnak hűek a cikkben leírtakhoz, vagy mennyire távolodnak el az eredeti történettől, a teljes írás, egy részlete vagy csak a cím serkenti alkotásra őket. Ennek megfelelően végül három egymástól teljesen eltérő, mégis különleges megoldás született.

Első előadásként Kszel Attila drámáját láthatták a nézők Földöntúli üzenet címmel, Kautzky Armand rendezésében. A színdarab megírása során a szerzőt a cím utolsó két szava inspirálta, ezáltal egyedüliként végtelenül messze került az újságcikk eredeti tartalmától, de mindenképp dicsérendő ez az alkotói bátorság. Egy falusi életkép keveredett sci-fi elemekkel, némi verbális humor, némi jellemkomikum kíséretében, mindez egy fantasztikus rendezéssel fűszerezve. A helyszín egy ismeretlen magyar falu 2038-ban, azaz napjainkhoz képest húsz év múlva. Remek néni (Mézes Violetta) elmondja, hogy 2018-ban az emberek még leírták vágyaikat, és lufi segítségével akár több tíz kilométeres távolságba is el tudták juttatni, hogy a szerencsés megtalálók visszaküldjék a számukra, és „még örülhettek, hogy nem jelentették fel őket szemetelésért”. 2038-ban a Remek néni által elküldött levél még a falu határán sem jutott túl, a gyengén látó Lali (Posonyi Takács László) találja meg a fiáért aggódó anya kérését. A fiú, Sundi (Fehér Ákos) ugyanis traktoros gyorsulási versenyeken indul, de mindig csak 2. helyezéseket ér el, ezáltal végtelenül frusztrált és boldogtalan, ezért a Kedves idegennek címzett levélben azt kéri a mama: „Segíts nekem, hogy a gyorsasági kombájn versenyt a fiam nyerje. Ehhez erősebb traktor hajtóműre van szüksége”. De a Földön már nem él olyan ember, aki ezt meg tudná valósítani, emiatt Lali szerint a megoldást a világűrben kell keresni. Mindehhez eszköz is van, hiszen ő maga unalmas óráiban rakétát készített, amelyet „ki kell lőni a világűrbe, hogy ott valaki megtalálja, hiszen a világűr tele van magyarokkal, azt kell tudni, hol érdemes őket keresni”. A Kepler 22 B bolygóra viszik a magyarokat, így a féreglyuk bejáratán keresztül oda küldik a rakétát, amelybe Remek néni kívánsága mellé bekerül Lali elhanyagolt és a faluból elvágyódó barátnőjének, Pinkinek (Dunai Csenge) a vágyálmait tartalmazó levele is. Nem sokkal ezután Remekékhez megérkezik Idegen Imre (Ungvári István), akinek egyrészt szenvedélye a falusi turizmus, másrészt nem meglepő módon hajtóműveket fejlesztő mérnök. Felturbózza Sundi traktorját, aki végre megnyeri első versenyét is. A bolygó vezetője, akit Kautzky Armand szólaltatott meg, azonban nem hagyja, hogy következmények nélkül megszökjön egy embere, ezért egy ügynököt (Nagy Johanna) küldenek a renitens után. Közben Imre Pinki kívánságát is teljesíti, aki azt kérte, hogy vigyék el innen, és találjon rá a nagy szerelem. Az ügynök azonban megtalálja az elkóborolt mérnököt, és erőszakkal vissza akarja vinni őt a Kepler 22 B bolygóra. Végül azonban sikerül őt is meggyőzni, hogy egy hét pihenés neki sem fog ártani, senki sem fogja megtudni, így kezdetét veheti a győzelmi ünneplés.

Két dolgot mindenképp ki kell emelni. Egyrészt, hogy a rendezés, azaz Kautzky Armand nagyon sok ötlettel (többek között zenei bejátszások, Queen, Wagner Valkűrök lovaglása, talán a Love Story zenéje, egymást váltó háttérképek annak megfelelően, hogy a faluban, a versenyen, vagy épp a földönkívüliek űrhajójában játszódott-e épp a cselekmény, stb.) járult hozzá a darab színpadi megvalósításához. Másrészt a hatból öt szereplő is szövegkönyv nélkül mondta szerepét, csak egyszer lehetett súgást hallani. Külön gratuláció ezért nekik!

Másodikként Kiss József Opció címmel írt, napjainkra tán legjobban reflektáló tragikomédiáját mutatták be Radó Denise rendezésében. Kétségkívül az este legszórakoztatóbb előadásának ez a mű és ez a színrevitel bizonyult annak ellenére, hogy kemény téma körül forgott a történet. A szünetben hallottam olyan hangokat a nézőtéren, hogy nem értették, hogyan is kötődik az Opció cím az eredeti cikkhez. Az opció kifejezés magyar jelentése választási lehetőség. A valóságban a házaspárnak is választania kellett, hogy mindhárom magzatot megtartják vagy csak kettőt. Épp ez inspirálta a szerzőt, akinek főhősnője, Juci (Kisfaludy Zsófia) ugyanabba a helyzetbe került, mint az écsi kismama. A helyszín egy kórház nőgyógyászati osztályának kórterme valahol Magyarországon. A történet napjainkban játszódik, ami már abból is kiderült, hogy a páciens kérésére Győri doktor (Maszlay István) így válaszolt: „Ha látok ápolónőt, szólok neki, de mostanság keveset látok”. Juci azonban nem egyedül vár abortuszra. Megjelenik Kitti (Balogh Fanni), a 20 éves „önmagát még az anyaságra túl fiatalnak találó” ízig-vérig mai leányzó, aki egy buliban jött össze egy Bálint (Kurucz Dániel) nevű fiúval, és bizony ő volt „az elkövető”. Juci elmondja a lánynak, hogy nekik a férjével mesterséges megtermékenyítés révén jöttek össze az ikrek. Kitti mesél apjáról is, anyja külföldön próbál szerencsét, de apja totál kiakadna, ha tudná, hogy kórházban van és abortuszra vár. Azt hazudta neki, hogy Siófokra utazik a barátnőjével, akitől végül Bálint megtudta, hol van Kitti, meglátogatja őt a kórházban, és igazi hősszerelmesként még a következményeket is hajlandó vállalni. Kitti egyrészt elutasítja a fiút, másrészt kiakad a barátnőjére is, és megígéri, hogy „letiltja őt a Facebookról”. Közben megérkezik Andris (Molnár Erik), Juci férje is, akiről kiderül, hogy Kittit tanítja az egyetemen, sőt „egy Duna-parti randevún” jól és közelről is megismerkedtek egymással. A helyzetet fokozandó megjelenik Kitti rocker apukája (Jáger András) is, aki „nem beültetett chip, hanem nyomkövető app segítségével” talált rá lányára, akin számon kéri, hogy miért van itt. Bálint is lebukik, először Juci testvérének adják ki, de hamar kiderül, hogy „ő az elkövető”, ám hajlandó vállalni minden következményt. A papa meg is ígéri neki, hogy „a gatyádat rá fogod fizetni”. Végül a férfiak lemennek a büfébe, hogy igyanak valamit, közben a két nő úgy dönt, mindketten megtartják babáikat. Győri doktor erre a hírre szívinfarktust kap, ha nincs műtét, elesik a neki járó pénztől is.

Radó Denise rendezői kvalitásait mi sem bizonyítja jobban, hogy felismerve a mini társulatában rejlő óriási lehetőséget, a darab – kis túlzással élve – musical változatát rendezte meg. A hat színész közül négyen nemcsak színésznek kiválók, hanem énekelni is tudnak, nem is akárhogy. Ezért Kisfaludy Zsófia, Kurucz Dániel, Molnár Erik és Jáger András a szöveg illő pontjainál dalra fakadtak, néha még a szöveget is az aktuális darabhoz igazítva (Andris, Andris hol vagy, merre csavarogsz?), nehezítve vagy könnyítve, ki-ki ítélje meg maga, a capella, azaz zenei kíséret, sőt mikroport nélkül. Daljátékból (János vitéz), számos musicalből (Rent, Nyomorultak, Anconai szerelmesek, Mamma mia) elhangzottak részletek, és legendás dalok sorai sem hiányozhattak (2*2 néha 5, Szerelemhez nem kell szépség…, Kislányom én sírok, gyötör egy nagy titok, I Will Always Love You, stb.). Nem lehet kifelejteni, hogy Jáger András rappernek sem utolsó. A lányok pedig Máté Péter örökbecsű Zene nélkül mit érek én refrénjének átiratát, a Gyerek nélkül mit érek én szöveget énekelve döntöttek úgy, hogy mindketten megtartják babáikat. Számomra előadásként ez volt az est legjobbja: vicces volt, szórakoztató, és egyedi ötlettel megtűzdelt.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Pozsgai Zsolt nagyon ért ehhez a drámaíró verseny műfajhoz. Végtelenül rövid idő alatt képes összetett színdarabot alkotni, több nappal később is újabb és újabb „hagymahéjakat” lehet képzeletben lefejteni a műről. Mindez persze nem meglepetés, ismerve az eddigi versenyeken látott alkotásait. Az ő fantáziáját is az abortusz témája ragadta meg, de a szereplők egyszer sem mondják ki, hogy a fiatal házaspár (Fehér Nóra és Bródy Norbert) azért költözött el a szülői házból egy présházba, mert a szülők, akiknél élnek, megtudták, hogy felmerült közöttük, elvetetik a magzatot. Az író első zseniális ötlete, hogy ezt a tényt végig balladai homály fedi, egyszer sem mondják ki, csak a vita („Lesre futtattál”, „Ráérünk még néhány évet”, stb.) vezeti rá a nézőt a cikkel való kapcsolódási pontra, mindez talán azok számára is érthető volt, akik nem ismerték az eredeti történetet. A második szint, hogy a cselekmény egy karácsonyi havas estén játszódik, és noha a présház környékén fenyőfa nem található, egy tuja segítségével a fiatalasszony mégiscsak állít karácsonyfát. Újabb mögöttes tartalom: karácsony estén született a Megváltó, akit a karácsonyi ünnepkörben kisdedként ábrázolnak. Harmadik szint, hogy karácsonykor hajlamosak az emberek nagy traktákat tartani, többfogásos ünnepi menük készülnek, túlzott ajándékozási és főként vásárlási láz tör ki majd mindenkin… Főhősünk azonban erre az estére ünnepi vacsorának szánt pizzát rendelt, de karácsony este a nagy hó miatt nem jut el hozzájuk. A feleség ki is mondja, hogy „karácsonykor hülyeség rendelni a kaját, mindenki magának csinálja”. Korlátozott lehetőségei egy vekni kenyér elkészítését teszik lehetővé, ámde férje szerint „Ma már nem sütünk kenyeret, az a boltban van”. Ebbe a kevéssé idillikus helyzetbe és helyszínre érkezik a havazás miatt elakadt vonatpótló busz négy utasa, nagyszülők az ikerpár unokáikkal: Karcsi papa (Rupnik Károly), a nyugdíjas színes tévé szerelő és hosszú évtizedek óta állandó párja, „zsebsárkánya”, Ildikó (Bende Ildikó). Kettejük párbeszédeiből ki tudja már, hányadik értelmezési szintként ily hosszú házasságok hétköznapjai is megvillannak: a rövid viták, a szóhoz nem jutások, a letorkollások, a hirtelen fellobbanó apró szerelmek egymás iránt, stb.). A két unoka két eleven apróság: Nórika (Bányoczky Nóra) és Zsoltika (Molnár Zsolt), akik élettel töltik meg a karácsony estét. Na de mit ér a karácsony némi „disznóság” nélkül, Karcsi papa beszerzett egy igazi disznósajtot, és ez lett a kenyérrel az ünnepi vacsora. Az ifjú férj rájön, hogy van egy jármű, amivel a családot el tudja vinni, így távoznak. Ámde a nagymama és a fiatalasszony egy pillanatra kettesben maradnak, és kiderül – igazi transzcendentális rétegként – hogy Ildi mama Nóra már elhunyt nagymamája, a nagyszülők túlvilági üzenetként tértek vissza, hogy segítsék a fiatalokat döntésükben, „mindig jövünk, ha kell”. Miután az ifjú férj is visszatér, ő is rájön a nagy titokra, hiszen egyetlen lábnyomot sem talál a hóban, és megállapítja, hogy „jövőre már szép karácsonyunk lesz, és mindig is ikreket szerettem volna”. Azért némi morbid humort Pozsgai Zsolt is beleszőtt remekművébe. A gyerekek nagyon szeretnek verseket mondani, de a nagymama így kommentálta ezt: „A lányom tömi őket versekkel, én tanítottam őt, de most már idegesít”. Vagy az unokák kérdezik, hogyan lesz a gyerek, erre a nagypapa: „Én már nem emlékszem”.

Ezt az előadást Oberfrank Pál rendezte, akinek kevésbé látványos megoldásokat kellett használnia a színrevitel során, annyira erős alapanyaggal dolgozhatott. A felcsattanó vastapsnál is egyértelmű volt, hogy az est legnagyobb sikerét aratva a közönséget teljesen elvarázsolta ez a színdarab és ez az előadás.

Így nem meglepő, hogy 2018-ban a drámaíró verseny abszolút győztese Pozsgai Zsolt Disznósajt című darabja lett. A szakmai zsűri, melynek tagjai Egressy Zoltán író, Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és dr. Horváth Sándor Domonkos, a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója voltak, ennek alkotóját, Pozsgai Zsoltot választotta a legjobb drámaírónak, a közönség elsöprő többsége pedig ennek a színpadi változatára szavazott. A legjobb színésznőnek járó díjat Bende Ildikó, a legjobb színésznek járót pedig Rupnik Károly kapta a Disznósajt nagyszülőinek megformálásáért. A győri színházban felnövő, pályafutását itt kezdő és az idei évadban majd a Bob herceget rendező Radó Denise az Opció című színmű színpadra állításáért megkapta a legjobb rendező díját.

Forgács Péter azonban az este összegzése során elmondta, talán még soha nem volt ilyen nehéz dolga a zsűrinek, felvetette, esetleg sokan nem is értenek egyet végső döntésükkel, és ő maga is úgy gondolja, hogy akár több díjat is oszthattak volna. Számomra is volt néhány felejthetetlen alakítás, mindamellett, hogy valamennyi színész óriási gratulációt érdemel, de Balogh Fanni, Kisfaludy Zsófia, Posonyi Takács László, Kurucz Dániel, Jáger András, Molnár Erik és különösen Bródy Norbert, akit ennyire drámainak tán még sosem láttam, szerepformálása biztos, hogy emlékezetesek maradnak.

Ahogy az előző években, úgy most is kiemelte Forgács Péter, hogy milyen elképesztő munkát végzett a színház műszaki stábja, méltán szólt a vastaps az általa az ország legjobb műszaki gárdájának nevezett háttérszemélyzetnek, akik hiba nélkül megvalósították az elképzeléseket. Ami a nézők számára természetesnek tűnhet, a sok-sok kellék, jelmez, díszlet, zene, vetített képek, világítás, heroikus munka eredménye volt. Minderre legjobb példa, hogy az első előadásban szereplő rakéta délután 4 órakor még nem létezett, a próbán még egy cső jelezte, hogy a megfelelő pillanatban ott majd egy rakéta fog az égbe szállni. A kelléktár munkatársa végül fél óra alatt hozta össze a rakétát.

A színidirektor zárszóként kihangsúlyozta, hogy számukra az idei Kortársasjáték felért egy színházon belüli csapatépítéssel. Ígérete szerint pedig a jövő évi Könyvszalonon folytatódik a drámaírók közötti nemes versengés.

Ősze Mária
Fotók: Vas Balázs

2018.11.21