De mi most nem az uradalmakkal, a nagybirtokkal foglalkozunk, hanem a parasztgazdaságokkal. Ahol az ekét és a tajigát a szekérre pakolva megérkezett hát a gazda a felszántandó területhez. Szokásban volt, hogy magával vitte felcseperedő fiát is, aki, ha még nem volt elég jól betanítva, a hantokon bukdácsolva vezethette az állatokat, de tanulhatta a szántást is. Erre, mármint az állatok vezetésére csak ritkán volt szükség, minden állattartó törekedett arra, hogy igavonáshoz használt jószágai be legyenek törve vagy tanítva az ilyen munkákra. (Ez általában úgy történt, hogy a fiatal, növendék állatot kezdetben egy-egy idősebb sorstársa mellé fogták az igába, aztán így hozzászokott ahhoz a mozgáshoz, ritmushoz, ami szükséges volt a feladat elvégzéséhez.) A gazda, ahogy még az apjától látta, a földterület fekvésének, nedvességtartamának megfelelően döntött arról, hogy „összeszántson” vagy „szétszántson”. Az összeszántás esetén a parcella szélén indul meg az eke, és végül középen mély barázda keletkezett, ahol le tud folyni a csapadékvíz.

Egy “fatengelyes” a halasi tanyavilágból (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A szétszántásnál a parcella közepére áll a szántó ember ekéjével és állataival, és középről halad kifelé folyamatosan. Aztán a szántás azon formája, mikor a parcellát 3-5 méterenként összeszántják, a „bakhátas” szántás, amely az ország legcsapadékosabb területein, így például az Őrségben dívik. Az őrségi határt járva arra gondol a tapasztalatlan utazó, hogy itt micsoda „nadrágszíj-parcellák” vannak, pedig csak az egymás mellett sorakozó bakhátakat látja és a köztük lévő barázdákat, amiken le tud folyni a csapadék vagy a hólé. A szántás kapcsán tudnunk kell, hogy ugyanazt a földdarabot általában évente kétszer is megszántották. A 30 centiméteres mélyszántás volt ősszel, a 20 centis sekély tavasszal. Az ekevas süllyedését a tajigán lehetett szabályozni, mégpedig a tengely szögének állításával.

Ösztöke Hajdúböszörményből (Hajdúsági Múzeum CC BY-NC-ND)

Egyes vidékeken, ha kénytelenek voltak csapadékos időben is szántani, az ekevasra tapadt sarat egy „ösztöke” nevű, botra húzott kovácsolt kaparóval távolították el. Az ekék mellett használtak aztán ekekapákat is, de ez már egy másik történet.

Címlapkép: „Szétszántó” gazda a szanki határban (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu