160 éve született Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke

Nagy Mária írása

theodore-roosevelt

Nem érdekel, mások mit gondolnak arról, amit csinálok, de nagyon is érdekel, hogy én mit gondolok arról, amit csinálok!Theodore Roosevelt 160 évvel ezelőtt, 1858. október 27-én született New Yorkban, egy jómódú család második gyermekeként. Felmenői apai ágon hollandok, anyai ágon írek, skótok és hugenották voltak. Gyermekkori asztmája miatt sokat betegeskedett, ezért felnőttként megkülönböztetett figyelmet fordított egészsége megőrzésére és fizikai állóképessége javítására.

Egyetemi tanulmányait a Harvardon végezte, majd beiratkozott a Columbiai Egyetem jogi karára, de a pályát háttérbe kezdte szorítani a politika. 23 éves korában New York állam törvényhozásának republikánus képviselőjévé választották. 1897-ben haditengerészeti miniszterhelyettes volt, de a következő évben, az amerikai-spanyol háború kitörésekor lemondott tisztségéről, és önkéntes lovasezredet szervezett, majd Kubában harcolt. Innen került aztán New Yorkba kormányzóként.

1901-ben William McKinley elnök oldalán alelnök lett, majd 1901. szeptember 14-én lett az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke, mivel McKinley ellen halálos merényletet követtek el. Az amerikai elnökök közül ő került legfiatalabb korban az elnöki székbe, eskütétele napján mindössze 42 éves volt. Három évvel később újraválasztották, és 1909 márciusáig maradt hivatalban. Elnöksége idején megerősítette az elnöki hatalmat, korlátozta a holdingok befolyását, környezetvédelmi és szociális reformokat vezetett be. Növelte a nemzeti parkok számát, vadrezervátumokat létesített. Megteremtette a modern fogyasztóvédelem alapjait. Ő nyilvánította 1908-ban a Grand Canyont nemzeti emlékhellyé.

Külpolitikáját egy mondása nyomán (halkan beszélj és furkósbotot vigyél magaddal) nyomán furkósbot-politikának nevezik. A Monroe-elv újraértelmezésével kimondta, hogy az Egyesült Államoknak az európaiak agresszióját elkerülendő joga van beavatkozni az eladósodott latin-amerikai országok belügyeibe, így vetett véget Venezuela német blokádjának. Támogatta Panamát függetlensége kivívásában Kolumbiától. Kolumbia a megépítendő óceánközi csatorna bérbeadási szerződését elutasította, amiért cserébe az Egyesült Államok megkapta a Panama-csatorna használati jogát. A halk beszédet, vagyis a tárgyalásos elvet alkalmazva 1905-ben ott bábáskodott az orosz-japán háborút lezáró portsmouth-i béke megkötésénél, közvetítő tevékenységéért 1906-ban első amerikai elnökként kapott Nobel-békedíjat. Világ körüli útra indította a Nagy Fehér Flottát, azaz az amerikai haditengerészet legújabb és legnagyszerűbb hajóit, amelyek azt a félreérthetetlen üzenetet hordozták, hogy az Egyesült Államok világhatalom lett, és számolni kell vele. 1904-ben Amerikában Apponyi Albert is meglátogatta.

Hét év után a washingtoni örökség jegyében nem jelöltette magát újra elnöknek, hanem átadta a stafétabotot William Howard Taftnek, akitől hasonló eredményeket várt. Hivatali idejének lejárta után tíz hónapos afrikai vadászatra utazott, majd európai körutat tett, ennek keretében, 1910 áprilisában Magyarországon is eltöltött néhány napot. Európai körútja igazi médiaesemény volt: számtalan amerikai és európai újságíró tudósított a volt elnök szinte minden lépéséről és mondatáról. A turné egyik főállomása Anglia volt, ahol Roosevelt a május elején elhunyt VII. Eduárd király temetését is megtisztelte jelenlétével.

Az Egyesült Államokba visszatérve ismét bekapcsolódott a politikai életbe, de közszereplése már nem hozta meg a várt sikert. Létrehozta a Progresszív Pártot, és annak elnökjelöltjeként indult az 1912-es választáson. Október 14-én Milwaukee-ban kampánybeszédének megtartására igyekezett, amikor egy merénylő mellbe lőtte. Mindent egy lapra feltéve, golyóval a mellében beszélt ötven percen át, de hősiessége sem tudta győzelemre segíteni. Élete végéig remélte, hogy harmadik ciklusban is elnök lehet, de tervei megvalósítását 1919-ben bekövetkezett hirtelen halála meghiúsította.

Szenvedélyes vadász volt, az újságok csak Teddyként emlegették. Vadászportyáira a sajtó is elkísérte. Egy 1902-es vadászaton, amelyen egyetlen zsákmánya egy sebesült medve lehetett volna, megtagadta az állat lelövését. Egy játékmackókat készítő házaspár a hír hallatán megkérte, hogy játékaikat az elnök után teddy bearnek nevezhessék el. A medve megmenekülésének részletei azóta sem tisztázottak, de a játékmackókat Amerikában még ma is teddy bearnek nevezik.

Theodore Roosevelt író is volt. 23 éves korában írta meg első könyvét Az 1812-es haditengerészeti háború címmel, és komoly történész hírnevét szerzett. Életében összesen 38 könyvet írt, köztük egy önéletrajzot Oliver Cromwellről, New York történelmét, és egy négykötetes sorozatot (The West of Victory), valamint mintegy 150000 levelet. Kedvenc regényének Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művét tartják. Szabadkőműves volt, világszerte több szabadkőműves páholyt meglátogatott.

Mind a mai napig Theodore Roosevelt az Egyesült Államok egyik legismertebb és legnépszerűbb elnöke. Mark Twain úgy gondolta, Roosevelt „Amerika történelmének nagyjából a legmegdöbbentőbb eseménye”, „igazi földrengés, a legnagyobb szabású a történelemben”, valamint „a legszörnyűbb csapás, amely a polgárháború óta érte hazánkat”. A Capitolium előtt lovas szobrot állítottak neki, Mount Rushmore-ban övé az egyik kifaragott óriás fej.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, acta.bibl.u-szeged.hu, mult-kor.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.10.27