Makovecz Imre-kiállítás nyílt Ulánbátorban


makovecz-imre

Makovecz Imre Kossuth-díjas építész munkásságát bemutató kiállítás nyílt Összekötni az eget és a földet címmel a Mongol Festőművészeti Galériában, Ulánbátorban. A tárlat Makovecz Imre 2011-es halála óta a munkásságát legátfogóbban bemutató művészeti anyag, amely azonban így is csak a hagyatékának egy részét képes ismertetni.

A kiállításon a Magyar Művészeti Akadémia alapító, örökös tiszteletbeli elnökének, az Ybl-, Kossuth- és Prima Primissima-díjas, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett építész életének legfontosabb állomásait követhetik nyomon az érdeklődők fényképeken, rajzokon és írásain keresztül. Két makett mutatja be a sevillai világkiállítás magyar pavilonját és a visegrádi Erdei Művelődési Házat. Emellett az eddig meg nem valósult, felső-krisztinavárosi Szent Mihály-templom egy-egy vázlata is látható molinókon. A tárlat tablókon keresztül vonultatja fel Makovecz Imre megépült és tervezett épületeinek fotóit, emellett az építész skiccrajzait, személyes munkaeszközeit is kiállítják. Az információk befogadását nagyban segíti a Szent Mihály-templom tervezéséről készült diavetítés, és Dárday István nyolcperces animációja.

„Makovecz olyan tökélyre fejlesztette a szabadkézi rajzolás művészetét, hogy minden egyes vázlata, skicce egy-egy önálló képzőművészeti alkotás” – jellemzi Makovecz Imre rajzait, vázlatait és írásait a kiállítás kurátora, Csernyus Lőrinc építész, művészeti író, az MMA levelező tagja a közleményben. Szerinte rajztudása, arányérzéke, térlátása egyedülálló az építészek között. „Mindig foglalkoztatta a tájak, növények és az épületek szimbiózisa, amely az emberi alkotóerőnél nagyobb erő jelenlétét sugallta. A rajzaiban alkotta meg a múlt és jövő építészetét.”

A közlemény szerint az ulánbátorival szinte egy időben nyílik meg a dél-uráli Izsevszkben is egy hasonló tárlat, amely az Oroszországban több éve nagy sikerrel zajló vándorkiállítás hatodik, egyben utolsó állomása. A tárlatot korábban Moszkvában, Szentpétervárott, Cseljabinszkban, Jekatyerinburgban, Nyizsnyij Novgorodban láthatta a közönség. „Érdekes epizód, hogy a mester a witteni Waldorf főiskola tervezésekor ismerkedett meg Eginhard Fuchs antropozófussal, aki később, a 2000-es évek elején felkérte őt egy óvoda és iskola tervének elkészítésére. Így született meg a Remény Hídja (Bridge of Hope) vázlatterve egyetlen nap alatt, amely szintén látható a mongóliai kiállításon. Az oktatási épület hasonlít a földhalmokba régen épített nemzetségfő-palotákhoz, dombházakhoz, melyeket Írországtól Mongóliáig megtalálunk, s amelyeknek mobil változata a jurta, stabil égi alternatívái a kőkörök” – írják.

Az MMA kiállításának együttműködő partnere a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyarország Ulánbátori Nagykövetsége, valamint a Mongol Festőművészeti Galéria. A tárlat december 13-ig lesz látható Ulánbátorban.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép.

2018.10.19