Kolumbusz Kristóf tizenévesen lett hajósinas, Portugáliába került. Kisebb hajóutakon vett részt, ekkor tökéletesítette hajózással kapcsolatos tudását. A korabeli földrajzi ismeretek alapján arra a következtetésre jutott, hogy nyugat felé is el lehet jutni Indiába. Tudta, hogy a Föld gömb alakú, viszont jelentősen alábecsülte a távolságot a Kanári-szigetek és Japán között. Kalandos – korszakos jelentőségű – utazása hajmeresztő számítási hibán alapult. Ha nem tévedett volna ekkorát, valószínűleg sosem vágott volna neki a hatalmas útnak. És ha nem állja útjukat Amerika, akkor örökre eltűntek volna az óceán vizén.

Mielőtt elnyerte a spanyol királyi pár anyagi támogatását a hosszú nyugati utakra, mindenhonnan visszautasítást kapott. Miután II. János portugál király is megtagadta szolgálatait, átköltözött Spanyolországba. Amikor 1492-ben végleg kiűzték az arabokat a Pireneusi-félszigetről, elérkezett a nagy történelmi pillanat: megbízást kapott a nyugati tengeri útra. Korábban Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd is évekig halogatta a döntést, de Kolumbusz nem adta fel olyan könnyen. A számtalan csalódás dacára mégis kitartott terve mellett.

Első útjára 1492. augusztus 3-án három hajóval (Santa Maria, Nina, Pinta), összesen 90 fős legénységgel vágott neki. Nem tudhatta, hogy egy teljesen ismeretlen szárazföld állja majd útját az óceán túlsó partján. Október 11-én pillantották meg a szárazföldet: az első szigetet, amit elért, San Salvadornak nevezte el. Mivel úgy gondolták, hogy az Indiához tartozó szigetekre érkeztek, az őslakókat indiánoknak nevezték el. Ezután elérték Kuba, majd Hispaniola szigetét, ahol a Santa Maria zátonyra futott, és elsüllyedt. 1493-ban visszatért Spanyolországba a nyugati szelek segítségével, ahol örömmámorban köszöntötték őket, hogy megtalálták az Indiába vezető legrövidebb utat. Az „Óceán Admirálisát” fogadták a királyi udvarnál.

Hamarosan aztán elindítottak egy újabb expedíciót, a korábbinál sokkal nagyobbat. 17 hajót készítettek fel több hónapra elegendő élelmiszerkészlettel, valamint a szükséges szerszámokkal. A flottán mintegy 1500 ember, matrózok, katonák, parasztok, lovagok, hivatalnokok és kalandorok utaztak az Újvilág felé, akik mind a meggazdagodásról álmodoztak. Vittek magukkal különféle háziállatokat: szarvasmarhákat, juhokat, lovakat, sertéseket, az akkor átszállított nyolc anyakoca alapozta meg Közép-Amerika sertésállományát. 1493. szeptember 25-én hagyták el Cádiz kikötőjét. A Kanári-szigeteknél délnyugat felé vették az irányt, és az első átkelésnél egy délebbre húzódó útvonalon szelték át az óceánt. 20 nap alatt sikerült átszelniük az Atlanti-óceánon. Kolumbusz második útjának az volt a célja, hogy gyarmatosítsák Hispaniolát, alaposabban megismerjék Kubát, és távol tartsák a portugálokat India partjaitól.

November 3-án láttak először földet, a Kis-Antillák egyik szigetét, amelyet az admirális Dominikának nevezett el, mivel éppen vasárnap volt (Dominika latinul vasárnapot jelent). Kicsit később az állítólag emberevő karibok lakta Guadeloupe szigetét vették birtokba. (A kannibál szó a karib névnek a spanyolban eltorzult változata.) November 11-én elérték a Santa Cruz-szigeteket, melynek Kolumbusz a Tizenegyezer szűz nevet adta, később Virgin-szigetek lett. Ezután Puerto Rico, majd Hispaniola szigete következett, ahol nem találták az első útnál hátrahagyott spanyolokat – valószínűleg áldozatul estek az arany utáni mohóságuknak, erőszakosan viselkedtek, ezért az indiánok lemészárolták őket. Az északi parton alapított új települést, amelyet a királynő tiszteletére Isabellának nevezett el. Ez volt az Újvilág első európai települése. A hely azonban nem bizonyult szerencsés választásnak, mert a víz ihatatlan volt, ráadásul rengeteg mocsár terült el a vidéken maláriaszúnyogok millióival. Nem csoda, hogy ismeretlen betegség és hasmenés kínozta a telepeseket. Az emberek lázongtak az élelemhiány és a körülmények miatt, a betegség végül Kolumbuszt is levette a lábáról.

Ezután Santiago (Jamaica) szigetét fedezte fel, az ottani lakosok azonban nem voltak békés természetűek. A tengerészek számszeríjjal rájuk lőttek, mire ők megfutamodtak. Április végén továbbmentek Kuba déli partjai mentén, melyet Kolumbusz Kínának vélt, majd visszatértek Hispaniolára, mivel egyre több probléma jelentkezett: a hajók feneke megrongálódott, és az élelemkészlet is fogytán volt. 1494. szeptember 29-én betegen utazott vissza Isabellába. A hátrahagyott katonák szétszéledtek, az egész szigeten raboltak, irtani kezdték a védtelen indiánokat, az admirális megpróbált rendet teremteni.

Isabella az első igazi európai telep volt az Újvilágban, mégis a kontinens történelmének egyik leghírhedtebb helyeként maradt fenn. A második nagy úton rengeteg kalandor érkezett Hispaniolára. Kolumbusz távollétében elkezdődtek az őslakosokkal szembeni brutalitások, büntető expedíciók, amely embertelenségek az európai gyarmatosítást később is jellemezték. Az új telepeseknek egy dolog járt csak a fejében: az arany. Kapzsiságuk nem ismert határokat, kegyetlen módon szinte teljesen kiirtották a sziget bennszülött lakosságát, a többieket Spanyolországba küldték rabszolgaként. Módszereik Izabella királynő rosszallását is kiváltották, mindennapossá vált a bennszülöttek kínzása és megcsonkítása. Az egykori paradicsom pokollá változott. Az őslakosok száma a brutális bánásmód, a háborúk, a betegségek miatt rohamosan csökkent. Hispaniolán, Kubában, Jamaicán, a Panama-földszoroson és számos karibi szigeten az őslakosok néhány évtized alatt gyakorlatilag kihaltak. Kolumbusz volt az első, aki Afrikából hurcolt be rabszolgákat az Újvilágba: az első kényszermunkások 1502-ben érkeztek a Karib-térségbe, azért, hogy a fogyatkozó bennszülötteket pótolják.

1495 végén sikerült aranyat találni Hispaniola déli partjától 30-40 mérföldnyire – azonban mennyiségileg messze elmaradt a reményektől, a mesés gazdagságnak, Indiának nyomát sem találták, ezért sok csalódott ember hazatért a vitorlás hajókon. 1496. március 10-én Kolumbusz két hajóval elindult Kasztília felé, és június 11-én megérkeztek Cádizba. Ezzel véget ért a második út, amely két évig és kilenc hónapig tartott (a fenti képen). Spanyolországban hűvösen fogadták, a sok felfedezett sziget mit sem ér, ha nem hoz hasznot. Egyesek úgy gondolták, hogy Kolumbusz néhány vademberek lakta távoli szigetet talált csak meg. Valójában a Kis-Antillák szigetvilágánál térképre kerültek az egymás mellett sorakozó szigetek, és mindegyiknek nevet adott. Új felfedezéseket tett, kirajzolódtak Kuba déli partjai, felderítette Jamaicát és Hispaniolát. A közép-amerikai földszoros keleti partvidékét is ő térképezte fel.

Ezután Kolumbusznak még kétszer sikerült újra elnyernie a királyi pár jóindulatát: 1498-ban hat hajóval indult a harmadik útjára, 1502-ben pedig még egy lehetőséget kapott a bizonyításra, 51 évesen indulhatott negyedik útjára. A nagy felfedező mindvégig ragaszkodott ahhoz az ígéretéhez, amit a spanyol királyi párnak tett: az európai kontinenstől nyugati irányban, vízi úton is eléri India, Kína és a Fűszer-szigetek (Indonézia) partjait. Földrajzi felfedezései új lendületet adtak a tudomány és a technika fejlődésének, az arany és ezüst anyagi forrást jelentett az európai gazdaság megújításához. S bár sosem érte el valódi célját, hatása felbecsülhetetlen az emberiség történelmében, nemcsak a földrajzi felfedezések tekintetében. Hajónaplóiban először írta le az Atlanti-óceánt, a szigetek ismeretlen növény- és állatvilágát, felfedezte az óceánok áramlási tulajdonságait (pl. Golf-áramlat). Megismertette Európát a dohánnyal, a paradicsommal, a paprikával, a kukoricával és a burgonyával, ugyanakkor Amerikát a háziállatokkal és a fertőző betegségekkel.

Kolumbusz Kristóf életének hátralévő éveit magára hagyatva töltötte, és úgy halt meg, hogy nem tudhatta, egy új kontinensre talált. Megkeseredett emberként halt meg 1506. május 20-án. Koporsóját 1513-ban egy sevillai kolostorba vitték, de ma is vitatják a sírhelyét. 1877-ben a Santo Domingo-i székesegyház átalakításakor rábukkantak egy ólomládára, amelyen „Az előkelő és felvilágosult nemes, Don Cristobal Colon” felirat szerepel, így sokan azt feltételezik, hogy Sevillában valóban az ő földi maradványai nyugszanak.

Sulyok Attiláné

Források: R. Burton: Nagy felfedezők utazásai – 30 kalandos utazás az ókortól napjainkig (Magyar Könyvklub); Tari Endre: Földrajzi felfedezők (Unió Kiadó); Wikipedia

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.