Fábián Juli, Lukács László és a Halott pénz a Petőfi Zenei Díj díjazottjai között

Az életműdíjat Tátrai Tibor kapta

petofi-zenei-dij-2018-welhello-legjobb-koncert

Fábián Juli, Lukács László és a Halott Pénz is a Petőfi Zenei Díj díjazottjai között szerepel idén. Az elismeréseket harmadik alkalommal adták át, ezúttal a Strand Fesztivál nyitónapján Zamárdiban. A bronzból készült Petőfi-szobrokat - Verebélyi Diána képzőművész alkotását - kilenc kategóriában osztották ki.

Az év női előadója kategóriában a díjat Fábián Julinak ítélték oda posztumusz. A kategória négy jelöltje, Lábas Viki, Rúzsa Magdolna, Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) és Sena lemondott jelöltségéről az ötödik jelölt, a tavaly elhunyt Fábián Juli javára. A gesztust követően a Petőfi Rádió, az M2 Petőfi TV és a VOLT Produkció úgy döntött, idén posztumusz díjat adnak át, amelyet Fábián Juli édesanyja vett át Vaszily Miklóstól, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójától. A díj átadását követően a négy jelölt közösen adta elő Fábián Juli Like a Child című dalát az énekesnő emlékére.

Az év zenekara a Halott Pénz lett, Az év videoklipje díját Rúzsa Magdolna kapta a Mosd fehérre című dal klipjéért. Az év koncertjének a Wellhello A hentesék című, a Budapest Parkban 2017. június 7-én előadott műsorát választották. Az év férfi előadója Lukács László lett a Tankcsapdából, Az év felfedezettjének járó szobrot a Follow the Flow kapta, Az év DJ-jének JumoDaddyt választották, Az év dala Pápai Jocitól az Origo lett.

Az életműdíjat az idén Tátrai Tibor vehette át Fülöp Zoltántól és Lobenwein Norberttől, a fesztivál főszervezőitől csaknem ötven éves munkásságáért. A művész a műsorban megtisztelőnek nevezte, hogy az idén ő kapta meg a Petőfi rádió zenei életműdíját. Úgy fogalmazott: a Petőfi Zenei Díj történetében Bereményi Géza dalszövegíró és Demjén Ferenc énekes, dalszövegíró után következett a sorban, ami mindenképp megtiszteltetés. Tátrai Tibor felelevenítette, hogy zenei pályája szempontjából élete legmeghatározóbb élménye az volt, amikor 1968-ban egy koncerten meglátta Radics Bélát gitározni. Beszélt arról is, hogy autodidakta módon tanult meg a hangszeren játszani, még ma is őrzi legelső gitárját, egy "ütött-kopott kis olcsó hangszert", amelyet a szegedi ládagyárban készítettek. "Nekem ez akkor a mennyország kapuját jelentette" - mondta. Ezután Tátrai Tibor az Ivan & the Parazollal közösen adott elő egy dalt a Hobo Blues Band Vadászat című albumáról.

A jelölés alapját a Petőfi Rádióban 2017. március 1. és 2018. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület.

petofi-zenei-dij-2018-halott-penzMarsalkó Dávid, a Halott Pénz énekese, miután átvette az év zenekarának járó díjat az idei Petőfi Zenei Díjak átadásán a zamárdi Strand Fesztiválon 2018. augusztus 21-én este. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A kétórás keddi műsorban - melyet a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV élőben közvetített - színpadra lépett a Cloud9+ és Járai Márk, a Kelemen Kabátban, Ákos, a brit világsztár Sigala, a Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese, az Apey and the Pea, A DAL Akusztik verseny közönségszavazásának győztese, a Leander Kills, a show zárásaként pedig a Wellhellot hallhatta a közönség.

A Petőfi Zenei Díj 2018 díjátadójával kezdődött meg a Strand Fesztivál Zamárdiban, amelyen fellépett többek között az amerikai Thirty Seconds to Mars, a német Robin Schulz, az angol Rag n Bone Man, a német Fritz Kalkbrenner és a Petőfi Rádió legtöbb magyar kedvence.

MTI

Címlapkép: Fluor Tomi (k) és Diaz (b), a Wellhello együttes tagjai, a legjobb koncertért járó díj nyertesei az idei Petőfi Zenei Díjak átadásán a zamárdi Strand Fesztiválon 2018. augusztus 21-én este. MTI Fotó: Balogh Zoltán

2018.08.24