''Egy szál gitárral prosperál a Kárpát-medencei magyarság költészetével'' - 70 éves Dinnyés József

- Szaszi -  írása

dinnyes-jozsef-70

A meglehetősen szerény honlapján daltulajdonosnak nevezi magát, és bár olvassa íméljeit, a postai levelezést részesíti előnybe. Több mint öt évtizede járja az országot, a régi Magyarországot, mint egy énekmondó egy szál gitárral. Körülbelül háromezerre rúgó dalkincs tulajdonosa Dinnyés József.

Saját magáról így vall: „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől.” Már több mint fél évszázada ad műsort magyar nyelvterületen saját dalaiból és kortárs költők megzenésített verseiből.

Az 1970-es években miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nem volt hajlandó lemezt készíteni vele. 1985-ben végre megjelenhetett lemeze, de még ekkor is cenzúrázták a címadó Határtalanul című dalt.

Szülővárosából, Szegedről indult. Szakmunkástanulóként nagybőgőn kezdett játszani a helyi zeneiskolában, közben a November 7. Kultúrházban jazztörténeti előadásokat hallgatott, vagy éppen a Luxemburg és a Szabad Európa Rádió adásait figyelte.

Az 1966-ban induló Angyalok nevű zenekarral (amelyet Márta Jánossal, Lukács Péterrel és Vági Lászlóval alapított) a kortárs Veress Miklós szövegeire készült versmegzenésítések is műsorra kerültek. Ezek az akkori beatzenében meglehetősen szokatlanul szóltak, mégis nagy sikerrel debütáltak mind Újvidéken, mind a Szegedi Újságíró Klubban.

A kezdetekre, a költészettel való összefonódásra így emlékszik: „Szeged nyitottsága nagy hatással volt rám. A szegedi kortárs költőkkel itt ismerkedtem meg, nevezetesen Szepesi Attilával, Veress Miklóssal, Rigó Bélával. Együtt voltunk ifjak – csoda, hogy megszerettem a verseket? Eleinte saját szövegeimet zenésítettem meg, és ezek a költők elkezdtek segíteni nekem. Aztán már Kecskeméten nem tudtam kikerülni Buda Ferencet, Nyíregyházán Ratkó Józsefet, Budapesten Nagy Lászlót, Juhász Ferencet, Pécsett Csorba Győzőt, Csordás Gábort. Együtt lettünk felnőttek. A szemem láttára lettek a Kilencek szerkesztők, váltak országos hírűekké. A költészet jelen volt a közgondolkodásba, így került az én repertoáromba is… Nem lehetett kikerülni a barátaim szövegeit. 1963-ban kezdtem énekelni ’75 körül vált úgymond kikerülhetetlenné a munkásságom. Akkor már úgy emlegették a munkáimat, hogy ezek a Dinnyés dalok. Akkor már tudtam, hogy jó úton járok… Akkor már a fiatalabbak is kezdték – a saját hangjukat keresve utánozni ezt a fajta stílust.”

1967-ben Karrier című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy ideig a „magyar Bob Dylan”, illetve „Bob Dinnyés” néven emlegették. Ez főleg a közéleti témákat megéneklő dalainak köszönhető (bár Bob Dylan ekkor már egész más hangon szól). Dinnyés is egyre jobban a magyar költészet felé fordult.

Számára minden egyes vers más hangon szól, és minden költő másik hangszer. A magyar költészet egy hatalmas szimfonikus zenekar: valaki pöntyög, valaki motyog, vannak gordonkahangú költők, és vannak harsányak is. A versek ritmusa és zenéje tükrözi ezt - vallja.

Első kislemezén (1973-ban) két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Öt évvel később megjelent a Kín és dac című album, 35 dal költők verseire. Nagyobb szünet után – a hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit – a 90-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra jelentette meg.

Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklődő kisközösségeknek. Ma már számtalan díj ismeri el munkásságát (2001 – a Magyar Kultúra Lovagja, 2018 – A Magyar Érdemrend lovagkeresztje stb.)

Azt gondolná az ember, hogy az élőszavú költészet, az énekmondók ideje lejárt. Ezt azonban rögtön megcáfolja, ha arra gondolunk, hogy megannyi kilométer, számtalan klubkoncert, kocsmákban, kultúrházakban, börtönökben és templomokban adott műsor után Dinnyés József ma is „Határtalanul” szereti hazáját és ugyanolyan lelkesedéssel indul neki egy-egy utazásnak.

Isten éltesse erőben, egészségben a 70. születésnapján!

Forrás: wikipédia, terasz.hu

- Szaszi - 


A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.08.04