A Scala története egy szomorú eseménnyel indult. 1776. február 26-án, a karnevál utolsó éjszakáján ugyanis leégett a Teatro Regio Ducale, Milánó egyetlen, az operaelőadásoknak is helyet biztosító színháza, ezáltal „a város a hagyományaihoz méltó színház nélkül maradt”.

Éppen ezért „90 páholytulajdonos kérvényben folyamodott az osztrák császárnőhöz, Mária Teréziához”, aki egyben a Milánói Hercegség uralkodójaként beleegyezett az új teátrum megépítésébe, és mindössze két év alatt el is készült a színház, amelyet a lebontott Santa Maria alla Scala templom helyére építettek fel neoklasszicista stílusban Giuseppe Piermarini (1734-1808) olasz építész tervei alapján.

A színház nézőtere a korszak egyik legnagyobbja volt, négy páholysort és két erkélysort is kialakítottak. Az új színház 

annyira impozáns lett, hogy Mária Terézia szándékainak megfelelően teljesen elhomályosította a többi itáliai, sőt európai operaházait is. Az építkezés költségvetése azonban úgy jött össze, hogy „a páholyokat eladták a város nemesi családjainak, a leégett színház egykori bérlőinek”.

Az új színház hivatalos neve Nuovo Regio Ducal Teatro di Milano lett, azonban a népnyelv hamarosan Teatro alla Scalanak kezdte el nevezni, ez a név a lebontott templomot volt hivatott megidézni, hamarosan azonban ez vált a teátrum hivatalos elnevezésévé.

A Scala-t Antonio Salieri (1750-1825) L’Europa riconosciuta című operájával nyitották meg, a premieren maga a zeneszerző vezényelt. A főszerepeket az olasz szoprán Maria Balducci, a kor egyik legjelentősebb énekesének számító kasztrált Gaspare Pacchiarotti, aki ott, a nagyszerű német szoprán, Francesca Danzi, a szintén kasztrált olasz énekes Giovanni Rubinelli és a tenor Antonio Prati énekelték. Az opera szünetében baletteket adtak, Salieri és de Baillou zenéjével. Az előadáson részt vett Mária Terézia fia, Ferdinánd főherceg, a Milánói Hercegség főkormányzója is.

A híres francia író, Stendhal például 1800 decemberében húgának írt levelében így fogalmazott: „A páholyokban gyertya, asztal, kártya, a hölgyeknek üdítőket szolgálnak fel”. 1816 novemberének elején pedig Milánóba érkezése után szinte azonnal a Scala-ba ment, a színház teljesen eksztázisba hozta őt, sőt pár nap elteltével a világ első számú színházává nyilvánítja. A Scala a kor társadalmi életében is jelentős szerepet játszott, szintén Stendhal így írt a Scalaról: „Ez a város szalonja. Csak itt zajlik a társadalmi élet; esténként minden ház zárva. Napközben, bármiről is legyen szó, a beszélgetők így búcsúznak: viszontlátásra a Scalaban.”

A Scala igazán híressé a 19. században vált, miután olyan jelentős zeneszerzők zenedrámáit mutatták be, mint Rossini, Donizetti, Bellini vagy épp Verdi. A teljesség igénye nélkül olyan operáknak az ősbemutatóját tartották a Scala-ban mint Gioacchino Rossini: A török Itáliában (1814), Bellini Norma (1831), Gaetano Donizetti Lucrezia Borgia (1833) és Stuart Maria (1835). Verdi első három operáját (Oberto (1839), A pünkösdi királyság (1840) és az első nagy sikert hozó Nabucco (1842), sőt utolsó két operáját, két időskori remekművét az Otellot és a Falstaffot szintén itt játszották először. A 20. században pedig többek között Giacomo Puccini A pillangókisasszony (1904) és a Turandot (1926) című zenedrámáinak ősbemutatóját tartották a Scalaban.

A 2. világháború bombázásai károkat okoztak a színházban, amelyet a restaurálást követően 1946-ban nyílhatott meg újra. Több évtized után 2002 januárja és 2004 decembere között Mario Botta építész vezetésével újabb felújítási munkálatokat végeztek. Ahogy 240 évvel ezelőtt, úgy 2004 decemberében is Salieri művével, a L’Europa riconosicuta című opera színrevitelével nyitották meg újra a nagyközönség számára a Scala-t.

Különlegesség, hogy a többi színházzal és operaházzal szemben, a Scala-ban az évad minden évben december 7-én, Szent Ambrusnak, Milánó védőszentjének névnapján indul.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: wikipédia vonatkozó szócikkei; Giorgio Lise-Eduardo Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezeken a linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép.