A kasztrált énekesek virágkora a barokk idejére esett. A legjelentősebb zenei központban, Nápolyban négy olyan iskola működött, ahol a legkiválóbb és legtehetségesebb fiúkat neves zeneszerzők tanították többek között énekelni is. A tanulók kemény és intenzív kiképzésnek voltak kitéve, hosszú éveket töltöttek el a megfelelő énektechnika elsajátításával, az oktatás eredményeként „fenomenális technikát és hosszú időre kiváló hangot” kaptak. „A pubertáskor előtti kasztrálás megakadályozta a fiú gégéjének átalakulását, aminek következtében a hangszín megőrződött”. A tesztoszteron hiánya miatt azonban csontjaik is máshogy fejlődtek, ezáltal a kasztrált énekesek nagyobb tüdőkapacitással rendelkeztek, amely „a gyermeki hangszálakkal párosulva, rendkívül flexibilis hangok képzését segítette elő. Énekük minősége, hangszínük a kor előrehaladásával is alig változott”.

A túlélők töredéke válhatott azonban igazi sztárénekessé hosszú zenei tanulmányaikat követően. A nápolyi énekiskolák központi alakja Nicola Porpora (1686-1768) zeneszerző, ének- és zeneszerzéstanár, impresszárió volt. A barokk kor legnevesebb kasztrált énekesei majd mindannyian a tanítványai voltak: például Farinelli, Caffarelli, Salimbeni, Appiani és Porporino. Ők néhányan az operaszínpadon óriási sikereket értek el, igazi kiváltságosok voltak: társulatokat alapítottak a számukra, nagy zeneszerzők képességeiknek megfelelő áriákat írtak, sőt komplett operákat komponáltak nekik. Mi hatott a korabeli közönségre? A hang szokatlan hangzása, az elképzelhetetlen virtuozitás, amellyel a szinte túldíszített áriákat előadták.

Cecilia Bartoli az album összeállítását megelőzően könyvtárakat, levéltárakat, magángyűjteményeket nézett át, hogy olyan áriákat találjon, amelyeket kasztráltak számára komponáltak. Kutatásainak eredménye, hogy a felvett 12 áriából 11 először jelent meg hanghordozón. Nicola Porpora (1686-1768), Leonardo Leo (1694-1744), Leonardo Vinci (1696- 1730), Francesco Araia (1709-1770), Antonio Caldara (1671-1736) és Carl Heinrich Graun (1704-1759) operáinak áriáit énekli a lemezen, amelyen a régi zene egyik legnevezetesebb zenekara, az Il Giardino Armonico működik közre Giovanni Antonini vezényletével.

Ahhoz, hogy Cecilia Bartoli el tudja énekelni ezeket a nehéz áriákat, újra kellett tanulnia például a levegővételt. Francesco Araia Berenice című operájából az ária 30 taktusát egy levegővel kellett végigénekelnie. Erről maga Bartoli így fogalmazott: „Talán a legnehezebb zene, amelyet én valaha felvettem. Természetesen ezt komolyan be kellett gyakorolnom”. Azonban a lélegzetelállító vokális és technikai tökéletesség mellett Bartoli teljesen átlényegült az áriák előadása során, fantasztikus személyiségével megtöltötte a virtuóz áriákat, hangjával és előadásával egyaránt képes volt megjeleníteti „a rajongást, a gyűlöletet, a részvétet, a felháborodást, a panaszt, a kitörő örömöt, azaz érzelmek és indulatok döbbenetes energiaáradását”.

Ősze Mária