Operett dallamok Gyárvárosban

Gyárvárosi víg este Baranyai Judittal és Szűcs Péter Pállal

gyarvarosi-vig-estek

Vajon meg lehet-e unni valaha is az operett slágereit, Kálmán Imrét, Lehár Ferencet, Eisemann Mihályt vagy Zerkovitz Bélát? A színházak operett előadásai és az operett estek még napjainkban is fényes sikereket aratnak. Nem volt ez másképp július 11-én délután 5 órakor a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi tér Gyárvárosi fiókkönyvtárában sem, ahol Baranyai Judit és Szűcs Péter Pál énekesek tolmácsolásában csendültek fel a műfaj népszerű dallamai.

Kezdetben azonnal Kolozsvárra utaztunk, hiszen Szép város Kolozsvár, majd a Csárdáskirálynő valcerei csendültek fel. Hallhattuk Lehár Ferenc Giudetta (Dzsuditta) és A víg özvegy című operettjeinek egy-egy gyöngyszemét. Zenei utazásunk során elhagytuk hazánkat és kirándulásra indultunk a világslágerek dallamain: A hegedűs a háztetőn és a My fair Lady legszebb és legnépszerűbb betétdalaival örvendeztették meg a közönséget az előadók.

De utazásunk ezzel még nem ért véget, mert Budapest szépségeiben is gyönyörködhettünk Éjjel az omnibusz tetején. Különlegességként elhangzott Szécsi Pál Csak egy tánc volt című táncdala Szűcs Péter Pál előadásában és hangszerelésében. Megszólalt az Egy rózsaszál szebben beszél című dal, majd zárásként megtudhattuk, hogy a Szerelemhez nem kell szépség…

A zsúfolásig megtelt előadóterem közönsége szinte együtt lélegzett az énekesekkel, a felcsendült ritmusok hallatán tapsra és dalra fakadt a tisztelt publikum, akik egy szép délután élményével távoztak az előadásról. Egy operett műsor sikeréhez nem is kell más, mint fülbemászó dallamok, szép hangok, és kedves, közvetlen előadásmód. Az előbbiről a legendás zeneszerzők, az utóbbiakról Baranyai Judit és Szűcs Péter Pál gondoskodott ezen a délutánon, akiknek ezúton is további sok sikert kívánunk.


Bári Edit

Fotók: Érsek Viktorné

 

 

2018.07.14