A cseh főváros Budapest fekvéséhez hasonlít: az alacsony „pesti” Óvárost és a dombos „budai” oldalt köti össze a híd – mintha otthon lennénk. Közepén nagy folyó kanyarog, a Moldva, melyről Smetana szerzett szimfóniát. Szepsi Csombor Márton így írt róla: „Nagy hídja vagyon az városnak, aki a Kis Oldal nevű várost az Óvárossal összefoglalja”.

Sokan csalódhatnak most, de nem ez volt az első híd Prágában, mert kicsit északabbra már a 10. században állt egy fából készült építmény. A Károly híd helyén 1170-től egy kőhíd állt, amely Thüringiai Juditról – I. Vladislav feleségéről – kapta a nevét, és amely Közép-Európa második kőhídjaként készült el. Judit királyné ezzel a híddal szerette volna megbékíteni a prágaiakat, akik nem szerették királyuk német származású feleségét. Egy jeges árvíz során elpusztult, de alacsonyabb és keskenyebb is volt, mint a híres Károly híd.

1357-ben, IV. Károly német-római császár uralkodása alatt kezdték meg egy újabb kőhíd építését, a mindössze 27 éves német Peter Parlert bízták meg Európa egyik legrégibb hídjának építésével. (Később a város arculatát döntően meghatározták az ő alkotásai.) Az alapkövet maga IV. Károly helyezte el, de előtte kikérte az asztrológusok és tudósok véleményét arról, melyik lenne az építés megkezdésének legjobb időpontja. A csillagok az Oroszlán jegyét és az 135797531 számsort jelölték meg, ezért a híd alapkövét az 1357. év 7. hónapjának 9. napján, azaz 1357. július 9-én, 5 óra 31 perckor helyezték el (ez a számsor visszafelé is ugyanaz). Az építéshez mészkövet használtak. Érdekesség, hogy tojást és tejet is kevertek a cementbe, hogy erősebb legyen a kövek közti ragasztás, ez állítólag jót tett neki. Ezeket az anyagokat a király a környező falvakból szerezte be.

A nagy munkát a következő század elejére, 1402-ben fejezték csak be. A híd maga 520 m hosszú és 10 m széles, 16 homokkőből készült pillére van. Mindkét végén tornyok állnak, amelyekbe fel lehet menni. A Kisoldali hídtorony a Moldva másik partján zárja le az építményt, régebbi, mint maga a híd. Nemcsak díszként funkcionált, védelmi célokat is szolgált: a háromszintes, 64 méter magas torony tetejéről szép kilátás nyílik Prága Óvárosára. Az elkészült objektumot eleinte egyszerűen Prágai hídnak vagy Kőhídnak nevezték, 1870-től viseli építtetője nevét. 1841-ig ez volt az egyetlen átkelő a Moldván. Itt vezetett a híres királyi út, a cseh királyok koronázási menete a Lőportoronytól a Hradzsinba.

A hidat sok szobor díszíti, melyek az 1700-as évek elején – a barokk korban – készültek, ez erősen látható rajtuk. A világon egyetlen hídon sincs ennyi szobor. Az ötletet a római Angyalhíd adta, de a 30 szobor nem egyszerre került ide. Időnként cserélgetik őket, mert sokáig nem bírják az időjárás változékonyságát. Először Nepomuki Szent János szobrát állították fel 1683-ban, utolsóként pedig Cyrill és Metódét 1938-ban. A gótikus híd és a barokk stílusú szobrok különleges hangulatot nyújtanak. A Nepomuki szobrot zsarnokellenes hősként kezdték tisztelni, de ő védelmez az árvizek és a hajótörések ellen. Erről a hídról vetették a Moldvába, mert elutasította IV. Vencel cseh király követelését, és nem árulta el neki felesége gyónási titkát. Rá emlékeztet a kereszt, Nepomuki Jánost a 18. században avatták szentté. Ma harminc alkotás látható itt, de szinte mindegyik csak másolat, az eredeti műveket múzeumokban őrzik. Gyakran megérintik a turisták a szobrokat, domborműveket, hogy szerencsét hozzanak számukra.

A Károly híd legendájáról ezt jegyezték fel: szobrai, „a kőszentek az éjjeli órákban bizonyos napokon elhagyják talapzatukat, hogy elkeveredjenek az éjjeli járókelőkkel, és hogy körülnézzenek a 12 prágai hídon, amelyek mindegyikét nem láthatják innen”. A másik monda szerint a Kálváriával szemben, a mostani Piéta aljában volt a középkori vérpad, ahol évszázadokon át koldusok tanyáztak. Közéjük tartozott Lomnici Simon, egykori udvari költő, aki tehetsége ellenére végtelen nyomorba süllyedt, és szomorú véget ért, egy éjszaka korbáccsal nyomorékká verték.

Amióta elkészült a Károly híd, azóta itt van Prága centruma, a középkorban hamarosan a városi élet középpontjának számított. Mindenki itt haladt át, akinek a másik oldalon volt dolga, de a hídon kereskedtek, koldultak, itt ítélkeztek, sőt időnként még párbajoztak is, lovagi tornákat rendeztek. Az 1621-ben kivégzett huszita vezetők fejét tíz éven át itt tették közszemlére. A századok során egyre nagyobb forgalmat bonyolított le.

Az első gázlámpákat 1866-ban szerelték fel a hídon, 1870-től omnibuszok, később lóvasút járt rajta, a lovakat 1905-ben villamosok, majd 1908-tól buszok váltották fel. Az idők során többször is fel kellett újítani, az első restaurálási program 1874 és 1883 között zajlott, ekkor a tornyokat renoválták. Teljes rekonstrukció 1965 és 1978 között történt, ezután már csak a gyalogosok számára nyitották meg a hidat, mégis gyakran előfordulnak forgalmi dugók, hiszen állandóan turisták tömegei keresik fel a „száztornyú város” idegenforgalmának örök szenzációját. Gyakran tartanak itt rendezvényeket, vásárokat, kiállításokat. Napjainkban portréfestők, képeslap- és ajándékárusok, zenészek sokasága állomásozik rajta a látogatók kedvéért. Európa egyik legrégibb kőhídja természetesen a világörökség része.

Sulyok Attiláné

Források: Bajomi-Lázár Dávid – Simek Zuzana: Prága; Firon András: Csehországi utazások; Wikipedia.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 2. kép; 3. kép; 4. kép. A címlapkép: © A.Savin, Wikimedia Commons.