1167

A lehetetlen – Lo imposible

1 perces filmkritika

A lehetetlen sokszor mégsem elég ahhoz, hogy valami végül ne teljesülhessen. Mert akkor is megtörténhet, ha valóban megtörténhetetlennek tűnik. Azt pedig tudjuk, hogy sokszor az élet írja a legvalószínűtlenebb meséket, amelyek nemcsak hihetetlennek, hanem egyúttal hiteltelennek is tűnnek.

María Belón sztorija és Sergio G. Sánchez szkriptje a megtörténtből táplálkozik: a 2004-es hatalmas, (hírében legalábbis) világrengető indiai-óceáni szökőár thaiföldi becsapódását meséli el, illetve mutatja be egyetlen (az elején) szerencsétlenül járt család történetén keresztül. J. A. Bayona drámája megdöbbentő, meghökkentő és zavarbaejtő. A film nézői szempontból végig ambivalens benyomásokat kelt; ha megpróbálunk csak magára a film műfajára gondolni, sajnos rosszindulatú hatással van a beleélésre és feldolgozásra. Mert ha elfelejtjük, hogy valójában (ki tudja, mekkora százalékban, de) megtörtént esetet látunk; ha elfelejtjük az anyák/apák gyerekeik végletekig ható védelmi ösztönét; ha elfelejtjük, valójában mit is élhettek át mindazok, akiket elkapott ez a szörnyű természeti támadás, akkor a film nem túlzottan működik. (Ellenkező esetben, ha nem vagyunk hajlandók a leírtakat figyelmen kívül hagyni, persze teljességgel hat(ásos) a mozi, de én filmet akartam látni.)

Mert így A lehetetlen meglehetősen idealizált borzalmat mutat be, ahol a legtöbb dolog nem úgy működik, mint ahogyan működne a való életben. Túl sok a csoda, túl sok a könny, túl ártalmatlan a víz sodrása, a fertőzésveszély, túl sok az akarat és túl sok a beteljesülés. És túl sok az érzelemirányító filmes dramaturgiai eszköz. Ami tényleg működik (bár az tényleg pont valószerűtlen), Lucas karaktere. A kisfiú felnőtteket megszégyenítően reális, összeszedett és tudatos – ő maga a csoda: a remény, a hit, az erő, a kitartás. A lehetetlennel szembeszálló lehetséges. Ő illeszti egésszé a hol fejcsóválva mesterséges és a hol remekül megkomponált jeleneteket összefüggő cselekménnyé. Ő maga a film – minden hibájával, minden őszinteségével és minden filmszerűségével.

Mellette Naomi Watts játéka nem túlzottan helyénvaló, Ewan McGregor nem kimondottan domináns. Csak Lucas, illetve a most már 18 éves, angol Tom Holland. Az valóban felemelő volt, ahogyan a kórházban segített keresni a sérültek hozzátartozóit. Ott ez a karakter megmutatta, mitől ember az ember, illetve mitől kellene embernek lennie. A lehetetlen így lett lehetséges – egy helyenként hamisan szóló film a valóság talaján. Konklúzió: van-e egyáltalán határ a képzelet és a megtörténő között?

2012, spanyol, 114 perc
rendező: J.A. Bayona
forgatókönyvíró: María Belón történetéből Sergio G. Sánchez
szereplők: Ewan McGregor, Naomi Watts, Marta Etura, Tom Holland,
Dominic Power, Geraldine Chaplin, Sönke Möhring

Szilvási Krisztián

2014.12.05