50 éve alapították meg a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát Győrött – Ezen a napon történt

Nagy Mária írása

ktmf-gyor

50 évvel ezelőtt, 1968. június 4-én jelent meg az Elnöki Tanács 1968. évi 16. számú törvényerejű rendelete (1018/1968. (VI. 4.) Korm. sz. határozat) a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapító dokumentumaként. A kormányhatározat alapján – a szervezeti felépítést tekintve – négy kar jött létre.

1718-ban a győri jezsuiták már bölcseleti, teológiai és jogi fakultással akadémiai oktatást kezdtek a városban, Mária Terézia pedig 1776-ban megalapította a Győri Királyi Akadémiát. Később Kautz Gusztáv tanulmányt is írt egy jövendő egyetem létesítéséről, de 1878-ban a tervezett intézmény Pozsonyba, 1921-ben pedig Pozsonyból Pécsre került.

A második világháború után a gazdasági élet újraindításához nagy volt a kereslet felsőfokú végzettségű műszaki és gazdasági szakemberekre. Ekkor a felsőfokú képzés legfőbb intézménye a fővárosi Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdasági Egyetem volt. 1949-ben tisztább profilúvá vált az intézmény, kivált a Közgazdasági kar, és 1949-ben önállósult Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem néven. Miskolcon Nehézipari Egyetem jött lére, Sopronban pedig Bánya-Kohó-Erdőmérnöki- és Földmérő-mérnöki Kar jött létre.

1962-ben a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapjául szolgálva három felsőfokú technikumban indulhatott meg képzés: Szegeden Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum létesült, Budapesten pedig létrejött a Gépjárműközlekedési Felsőfokú Technikum és a Távközlési Felsőfokú Technikum.

1963-ban a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 5. számú törvényerejű rendeletében foglalkozott a győri műszaki egyetem létesítésével. Még ebben az évben az Országos Tervhivatal kijelölte (1895/1/I/1963OT) a győri Közlekedési és Távközlési Egyetem helyét a Püspökerdőben, meghatározták a célokat: az oktatást négy kar tizenkét szakára tervezték, az átadást pedig 1974-re. Az év második felében el is kellett volna kezdődnie az építkezésnek. Később azonban a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium előterjesztése már nem akart egyetemet Győrben, inkább főiskolát szerettek volna.

1967-ben miniszterhelyettesi értekezletet tartottak Győrött a főiskola szervezetéről és szakjairól, s a helyét is kijelölték. 1968. június 4-én jelent meg az Elnöki Tanács 1968. évi 16. számú törvényerejű rendelete (1018/1968. (VI. 4.) Korm. sz. határozat), ez volt a győri főiskola alapító dokumentuma. Majd megjelent egy kormányhatározat is a győri főiskola szervezeti felépítéséről, négy kar jött létre: közlekedési, közlekedésépítési, járműgyártási és távközlési. A közlekedésépítési kar először Budapesten kezdte meg működését.

Győrött folytak a tereprendezési munkák, elfogadták a győri főiskola létesítésének költségvetését, és kinevezték az első főigazgatót is dr. Hegedüs Gyula személyében. 1971. június 23-án dr. Csanády György közlekedési és postaügyi miniszter ünnepélyes keretek között elhelyezte az intézmény alapkövét. Szeptember elsejével a három megszűnő felsőfokú technikum a KTMF tagozataként folytatta tevékenységét. Sajnos időközben csökkentették a költségvetést, és ez átalakította az építkezés menetét. Hosszú és fáradságos tárgyalások, megegyezések következtek.

1974. szeptember 13-án került sor a főiskola avatására és az ünnepélyes tanévnyitóra. Az építkezések tovább folytatódtak, ezek rendkívül nehéz tanévek voltak az intézmény történetében. Végül a főiskola teljes épületegyüttesét 1977. október 28-án adták át az oktatóknak, hallgatóknak és a városnak.

A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola elkészültéhez a gondolattól a létesítésig több száz alkotó, tervező, szervező, fizikai és szellemi szakember együttműködésére és együtt dolgozására volt szükség, nélkülük nem jöhetett volna létre, köszönet érte mindenkinek!

Nagy Mária

Felhasznált irodalom: 40. szerk. Winkler Csaba. Győr: Széchenyi Egyetem, 2008.; Hegedüs Gyula: A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megalakulása és első évei. Győr : Széchenyi István Egyetem Universitas-Győr Alapítvány, 2003.

A kép forrása: Fátay Tamás: Győr Városépítés és városrendezés 1945 és 1986 között, Győr, 2011, Kiadta: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár

2018.06.04