Bartók Béla operáját 7 évvel a bemutató előtt, 1911 márciusa és szeptembere között komponálta. A Lipótvárosi Kaszinó új magyar opera megírására hirdetett pályázatára nyújtotta be, azonban a zsűri előadhatatlannak minősítette.

Balázs Béla a szövegkönyvhöz az ófrancia kékszakállú-monda anyagát használta fel, a szimbolista szöveg „egy férfi lelki életének zárt világában” játszódik le. Bartók „sokrétű szín-, hangzás- és érzésskálán végigviharzó zenéje a lélekelemzés áthatóan éles fényével hasít a szimbolikus történet legrejtettebb zugaiba, és tárja fel a lélek mélyén lappangó zárt világot”. Az opera mind hangszerelésében, mind zenekari nyelvezetében határozottan egyéni színeket mutat.

Az ősbemutatón, miután az idősebb énekesek sorra visszautasították a szerepeket, két fiatal lépett színpadra, Kékszakállút Kálmán Oszkár (1887-1971), Juditot Haselbeck Olga (1884-1961) énekelte, a regös szövegét pedig Palló Imre (1891-1978), az Operaház jeles baritonja mondta el. Az előadást Zádor Dezső (1870-1931) rendezte, a díszleteket pedig az Operaház intendánsa, Bánffy Miklós (1873-1950) tervezte.

A zenedráma fogadtatása az ősbemutatót követően ellentmondásos volt. A legjelesebb kritikusok Bartók zenéjét dicsérték ugyan, de Balázs Béla szövegkönyvével szemben már nem voltak elnézőek. Olyannyira, hogy maga Kodály Zoltán védte meg az utóbbit a Nyugat című folyóiratban: „Balázs szövege a legjobb, legköltőibb munka, a dráma íve és a vele párhuzamos zene-ív hatalmas kettős szivárvánnyá erősítik egymást”. Kálmán Oszkár pedig egy interjúban így emlékezett vissza: „Egisto Tango rajongott Bartókért, kolosszális zseni, mondogatta róla. … A bennfentesek számára izgalmas premier után, amelyet az újért lelkesedők kis tábora vitt sikerre, A kékszakállú herceg vára a maradi közönség ellenállásába ütközött, de hiszen Wagnert sem fogadták akkoriban különbül. A kritika sem volt egyöntetű, a lelkes hangokba gúnyos és elutasító szólamok is vegyültek”.

Mindösszesen nyolc előadást követően azonban levették a műsorról Bartók operáját, amelyet Magyarországon egészen 1936-ig nem játszottak, azonban az akkori bemutató már óriási sikert hozott, nemcsak az előadóknak, hanem Bartóknak is, akit tíznél többször tapsoltak vissza a színpadra. Külföldön 1922-ben Frankfurt am Mainban játszották először ezt a művet, amely napjainkig is az egyetlen olyan magyar opera, amelyet rendszeresen műsorra tűznek a nagy operaházak is. Továbbá a legjelentősebb magyar és külföldi basszisták vagy baritonok, valamint szopránok vagy mezzoszopránok léptek és lépnek fel az opera szerepeiben világszerte a legjelentősebb koncertpódiumokon, operaházakban és színházakban.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában 1. kötet; Till Géza:Opera; wikipedia.hu; operavilag.net

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.