Újra KASZT

Győri színjátszók Komlón – Önálló fesztivállá alakult a seregszemle

rev-szinhaz-othello

A győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat is részt vesz a negyedik Komlói Amatőr Színházi Találkozón (KASZT) a mecseki városban május 31. és június 3. között, az önállóvá vált fesztivál versenyprogramjában tizenegy csoport szerepel.

Pataki András fesztiváligazgató, rendező elmondta: idén több mint nyolcvan produkcióból választották ki azt a tizenegyet, amely részt vesz a versenyben. A fesztiválra a házigazda komlóiak mellett érkeznek győri, székesfehérvári, pápai, veszprémi, inárcsi, körmendi, pécsi, ikervári, érmihályfalvai színjátszók. Az előadásokat szakmai zsűri értékeli és díjazza. A bírálóbizottság elnöke Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész lesz.

A tavalyi fesztivált a celldömölki Soltis Lajos Színház Vaknyugat című előadása nyerte, most ők Shakespeare Szentivánéji álom című darabjával érkeznek a találkozóra.

A seregszemle fővédnöke, dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy a KASZT lebonyolításához idén a tavalyi támogatási összeg dupláját, 10 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága, további 4,5 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri kerete, valamint 600 ezer forintot a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. Ennek is köszönhető, hogy a KASZT mostantól már nem a Pécsi Országos Színházi Találkozó off-programjaként, hanem kiemelt önálló fesztiválként jelenthet meg a hazai kulturális életben.

A mostani fesztiválnak is lesznek városi ingyenes kísérőrendezvényei, kézműves piacot, családi napot, térzenét és koncerteket is tartanak. Fellépnek a KASZT-on az Attila fiai társulatból: Varga Miklós, Rudán Joe, Kalapács József, Tóth Reni. Láthatják a nézők a Budapest Jazz Orchestra – Queen Real Jazz koncertjét Wolf Kati, Kocsis Tibor, Csordás Levente közreműködésével. Érkezik barátaival együtt Vastag Csaba. Megtekinthetik a kópházi What’sUpCi zenekar etno-folk-pop buliját és a helyi Súgólyuk Színház és a komlói 40+ zenekar közös előadását is.

A KASZT tavaly nézettségi rekordot döntött, a meghívott előadásokat 2310-en tekintették meg, a produkciók zöme telt ház előtt zajlott, az off-programokkal együtt a fesztivál teljes nézőszáma megközelítette a négyezret.

Az idei KASZT előadásai május 31-én délután a székesfehérvári Szabad Színháztól Hubay Miklós Római karneváljával kezdődnek. A győri RÉV Színház és Nevelési Társulat és az inárcsi KB35 közös produkciójában Shakespeare Othellója szerepel a műsoron (a képeken).

rev-szinhaz-othello

A következő napon a veszprémi Alig Színpadtól Egressy Zoltán Nyár utca végállomás című darabját tekinthetik meg a nézők. A pápai SK Társulat Gogol Egy őrült naplója klasszikusát adja elő, a pécsi Escargo Hajója csoport pedig Maros András Büntető című művét játssza el. Az esti programok zárásaként a komlói Súgólyuk Színház Michael Frayn Még egyszer hátulról című komédiájával lép fel a közönség elé.

A találkozón szombaton a celldömölki Soltis Lajos Színház Shakespeare Szentivánéji álom című produkciója szerepel. Ekkor érkezik a körmendi Kastélyszínháztól Alessandro Baricc Novecentója, az inárcsi KB35 együttes a Ti, mint én című előadással. A zárónapon az ikervári Rába(p)Art Társulat Jack London Osztozkodás című művét viszi színpadra, az érmihályfalvai Móka Színjátszókör pedig Molnár Ferenc Az ördög című produkciójával mutatkozik be.

Varga Róbert
Fotók: Andráska Gábor

2018.05.23