Ezzel egy időben megkezdődött a magyar nemesi felkelés szervezése, hogy tartalékként bevethető legyen a harcok során. Napóleon gyorsan reagált az osztrák támadásra, április során visszafoglalta Bajorországot, majd Ausztria szíve felé törve elfoglalta Bécset is, és hamarosan a Schönbrunni kastélyban ütötte fel főhadiszállását. Ezzel egyidejűleg magyar területekre is áttevődött a háború, sürgetővé vált a nemesi felkelők gyors gyülekeztetése.

Május 9-én a nemesi felkelés törvény szerinti (még Mátyás király 1486-ban nevezte ki a magyar seregek mindenkori fővezérévé a nádort a király távollétében) parancsnoka, József nádor főherceg (a képen) Győrbe rendelte a vármegyénként szerveződő nemesi csapatokat. A lovas- és gyalogezredekbe szerveződő sereg azonban lassan gyülekezett. Nem csupán önhibájából. A nemesség nagy része nem rendelkezett elég jövedelemmel ahhoz, hogy képes legyen magát önállóan felszerelni drága egyenruhával, fegyverrel, pláne lóval (márpedig elsősorban lovasság kellett volna), így többségüket az állam pénzelte. Ez azonban lassan ment. Egyrészt a kor adminisztrációja nehezen dolgozott, s még egy hónap sem volt a nemesség összeírására, a felszerelés elkészíttetésére, másrészt az első vonalbeli fegyvereket a sorhadsereg alakulatai kapták a nádor reklamációi ellenére, így kardból, puskából óriási hiányok voltak. Márpedig nem lehetett egyik napról a másikra előteremteni őket. Elméletben 18 lovas- és 19 gyalogosezred került felállításra, melyeket több megye összevonásával oldottak meg. A nemesi felkelőkkel tartó Kisfaludy Károly egyértelműen tanúsítja, hogy a lelkesedés megvolt, és a bátorság sem hiányzott a magyar nemességből, ám egy lovas nyereg, kantár, pláne fegyver nélkül nem az igazi, különösen, ha az elmúlt két évtizedben győzelmet győzelemre halmozó francia vértesekkel kerül szembe az ember.

A franciák azért nem minden ok nélkül tartottak a magyar nemesi felkelők lovasságától, hiszen a magyar huszárság híre nagy volt. Jelzi ezt, hogy Napóleon igyekezett leválasztani a magyarságot az osztrák félről. Május 15-én Napóleon kiáltványt intézett a magyarokhoz az általa már elfoglalt Bécsből, melyben az Ausztriától való elszakadásra hívta fel az országot, mivel a Habsburgok megsértették a rendek jogait, kiváltságait, s új király választását javasolta. Napóleon felhívását Batsányi János fordította magyarra, ám az nem aratott nagy sikert a magyarság soraiban. Először is Napóleon ígéreteit nem lehetett készpénznek venni, nyilvánvalóan politikai és katonai indokai voltak a kiáltványnak, nem következett belőle, hogy a majdani békekötés után Magyarország nem kerül vissza a Habsburg királyok alá, akikkel ez elmérgesítené a nemzet viszonyát. Ráadásul ott lebegett szemük előtt a „helyreállított” Lengyelország mintája, amely függetlenség helyett Napóleon uralmát kapta jutalmul. A sokszor köztársasági pátosszal propagált francia császár nem volt vonzó alternatíva a királyságpárti magyar nemesség számára.

A magyar nemesi felkelők lassan gyülekeztek Győr mellett, s amint kialakultak az első harcképes egységek, azokat útnak indították, hogy az Olaszország felől visszavonuló János főherceg vezette itáliai osztrák-magyar hadsereget fedezze Vas vármegyétől városunkig. A nemesi felkelők jelentős része nem volt még harcra kész, mikor Győrnél János főherceg – rosszul felmérve az erőviszonyokat – csatát kockáztatott meg Napóleon mostohafia, Jenő alkirály ellen Győrtől dél-délkeletre, Kismegyer centrummal. A győri csatának nevezett összecsapásban a kétszeres túlerőben lévő olasz-francia sereg véres győzelmet aratott.

A jobb sorsra és pláne jobb történelmi visszhangra érdemes nemesi felkelők nagyon bátran küzdött a világ akkori legjobb hadserege ellen, de a győzelemre a túlerő ellen, nem kellő fegyverzettel és a tapasztalat hiánya miatt nem volt reális esély. Az őket kigúnyoló Kossuthnak és Petőfinek nem volt igaza. Főleg, hogy 1848-49 során mindkettőjük katonai teljesítményén legalább ennyi folt esett, mint a nemességén 1809-ben.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Ódor Imre: A magyar nemesi felkelés 1809-ben. In: Pápai múzeumi értesítő. 11. Pápa, 2006.; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.