Z!GOR – Changes

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Almási Igor Olekszandrovics nem választott túlságosan egyértelmű utat az érvényesüléshez, hiszen manapság nem igazán megszokott, hogy valaki huszonnégy évesen instrumentális zongoraalbumot készítsen. Igor tizenöt éve zongorázik, és saját megfogalmazása szerint zenéjében egyszerre érezhetők a klasszikus zenei tanulmányokkal eltöltött évek, és a mai kor filmzenei, new age behatásai is.

A tíz saját dalt tartalmazó Changes nem akar fölöslegesen túl sokat markolni, a virtuóz megoldások helyett Igor a szép játékra, a világos, átlátható kompozíciókra helyezi a hangsúlyt. Ez a nemes letisztultság kissé paradox módon számomra egyszerre pozitív és negatív előjelű, hiszen bár az anyagot kifejezetten jó hallgatni, hosszabb távon összefolynak a jellemzően kissé melankolikus hangulatú darabok. A lemez egészét mindenképpen izgalmasabbá tette volna egy-egy atipikus tétel, nagyobb változatosság a tempók vagy akár hangszerelés terén, bár utóbbi esetben már nem beszélhetnénk tisztán zongoraalbumról.

Ugyanakkor a Changes anyagában van fantázia, és Igor még elég fiatal ahhoz, hogy a későbbi anyagokon tehetségét még kiforrottabb, netán bátrabban kísérletező formában tárja elénk. A magam részéről várom a folytatást, a Changest pedig bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a szép, mégis közérthető zongoradarabokat, és klasszikus zene terén inkább Chopin felé húz Schönberg ellenében, vagy egyszerűen szeretne harminchét percnyi lírai nyugalmat egy fárasztó munkanap után.

Jónás Vera Experiment – Borzongásaim

Alapesetben én is osztom a legendás Mega Sound System slágerekről alkotott véleményét, de mindig vannak kivételek. A Jónás Vera Experiment új szerzeménye ugyanis tényleg egy potenciális popzenei sláger, ezúttal viszont a szó jó értelmében. Rendelkezik minden szükséges hozzávalóval, hiszen nemesen egyszerű, már-már minimalista alapmotívumokból összerakott, klasszikus dalszerkezetet követő számról van szó, amelyhez az utóbbi időkben általam látott legszebb képi világú klipek egyike készült – pedig erős a verseny – Miki357 vezetésével.

Vera úgy fogalmazott, hogy a dal azokból az élményekből kiindulva született, amiket akkor élt át, amikor az élet valamely területén a helyére került, lehetett ez álmai albérlete, egy beteljesült szerelem, vagy akár az a pillanat is, amikor belekóstolt a legfinomabb kávéba. A magam részéről azt mondom, ha ennek az érzésnek a megörökítése volt a cél, akkor ez sikerült, hiszen a Borzongásaim tényleg egy olyan dal, ahol minden a helyén van, és mindenből pont annyi van benne, amennyi éppen kell. Érdemes ugyanakkor megfigyelni, milyen szépen építkezik a szerzemény a relatív egyszerű alkotóelemek és a rendelkezésre álló három perc dacára, és a Hegyi György által írt dalszöveg is fényévekre van a szokásos kétbites panelektől. Az igényes popzene kitétel ebben az esetben nem a tartalmatlan, megfelelési kényszeres semmitmondás felülpozicionálása, hanem minden szempontból megérdemelt dicséret és definíció. Így is lehet – így kellene.

Szilárd – Várni rád

Ha már szóba kerültek a letisztult, eszköztelen dalok, ebbe a sorba illeszkedik Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristájának most debütált live session klipje is, mely Galambos Dorina és Schoblocher Barbara közreműködésével készült az eredetileg a 2015-ös Kanapé EP-n megjelent Várni rád című szerzeményhez. Mint Szilárd minden dala, eredetileg ez is zongorán íródott, és a mostani, egy hangszerre és három énekhangra átírt változatában még a korábbi verziót ismerőknek is kellemes meglepetést szerezhet: bár a korábbi stúdiós változat sem megvetendő, a mostani verzió intim hangulata, szellőssége kifejezetten jól áll ennek a számnak. Akinek tetszett a tavaly novemberben megjelent Zajsugár EP-n kijött Fejemben kiabálsz, ezt is szeretni fogja. A magam részéről kíváncsi lennék egy olyan estre, ahol több dal is megszólal ebben a puritán hangszerelésben, és szerintem nem vagyok ezzel egyedül.

Petruska – Híd

Amikor meghallottam Petruska András új EP-jének második dalát, az egy szál zongorával előadott Trouble in My Mind-ot, arra kezdtem gyanakodni, hogy valaki zongoraaddikciót okozó vegyszerrel kezeli a magyar zenészek ivóvízkészletét. Az énekes korábbi dalait újraértelmező Híd EP további fejezeteire nem feltétlenül ez a világ jellemző, ugyanakkor egyfajta bensőséges, intim hangulat mindben felfedezhető.

A hatszámos anyag címéhez méltón egyfajta híd szerepét tölti be a legutóbbi, Kapunyitó című album és a soron következő nagylemez között. A kísérletezésnek szentelt kiadvány megérdemli a figyelmet, hiszen a korábbi dalok átdolgozott változatai mellett újdonságokat is tartalmaz: az Illés Szeder (Szabó Krisztina) vendégszereplésével előadott feldolgozása arról tanúskodik, hogy még egy mindenki által ismert, nemzedéki házibulislágerhez is közelíthet új nézőpontból bárki, akinek tehetsége ezt lehetővé teszi, a Híd-ének népzenei motívumokat felidéző, hegedűvel fűszerezett percei pedig bárkinek megdobbantják majd a szívét, akinek magyarságtudata nem merül ki négyakkordos jelszavakban.

További szép pillanat az egy szál gitáron előadott Köztársaság tér, és bár nagyon nehezen vetkőzöm le jórészt megalapozott előítéleteimet az ilyen témájú dalokkal kapcsolatban, az eredeti változathoz képest reggae-s lüktetést kapott Nyár jóval többet rejt a hasonszőrű slágerecskéknél, zeneileg és szövegileg egyaránt. Kíváncsi leszek, hová vezet ez a Híd, de ilyen előjelek után okkal lehetünk optimisták.

The Qualitons – Echoes Calling

Az idén tizedik születésnapját ünneplő The Qualitons stílusát pszichedelikus soul-beatnek aposztrofálja, a pár héttel ezelőtt megjelent Echoes Calling pedig a harmadik teljes stúdióalbumuk. Ahogy ők fogalmaznak, majd’ tíz év és két nagylemez után banális módon mégis akkor kaptak nagyobb figyelmet, amikor két éve az akkor épp hazánkban fellépő Red Hot Chili Peppers tagjai az egyik koncertjükön megjelentek a közönség soraiban.

Ezt persze felfoghatjuk úgy is, hogy Flea-ék a szálloda erkélyéről is kiszúrták, hogy ez egy nagyon jó zenekar, és azt kell, mondjam, akik nyitottak egy olyan anyagra, ami mai megközelítésben képes a pszichedelikus rock aranykorának megidézésére, azok nem lőhetnek mellé az Echoes Calling hét dalával. Számomra az anyag a korszak legjobb pillanatait idézi, mindenféle erőltetett hetvenes évek-feeling nélkül, azaz elsősorban a természetesen, korlátok nélkül áramló zene, és nem a retro külsőségek adnak identitást ennek a lemeznek. Van mit hallgatni rajta, hiszen a dalok messziről kerülik a manapság bevettnek számító popzenei megoldásokat: érdekes dalszerkezetek, hangszínek és hangszerelések vezetik egymást kézen fogva, melyeket hallgatva simán ott érezhetjük magunkat a zenekar próbatermében. Nem tudom, milyen arányban dolgozik az ösztönösség és a tudatosság az Echoes Calling anyagában, az viszont biztos, hogy ritkán hallani ennyire spontán atmoszférájú lemezt a hazai szintéren.

A produkciós munka kitűnően illik a dalokhoz, minden a helyén van, ugyanakkor semmi sem tolakodó: a rengeteg árnyalatot, érdekességet rejtő zeneanyag könnyen hallgatható, az olykor kilenc percet is elérő dalok ellenére is. Érdemes fejhallgatóval is felfedezni az anyagot, úgy még inkább kijönnek olyan, első hallásra fel sem tűnő részletek, mint a két dobos hangszerelés egyik-másik dalban. A terezés egyenesen mesteri, legjobb példája ennek a többszólamú vokálokat minimalista gitártémával aláfestő kezdésből abszolút nem következő, zseniálisan váratlan lebegős befejezésig jutó, lemezzáró Remember, amely az album egyik leginkább maradandó fejezete.

Az igazán jó albumok szerintem azok manapság, amikor már sokak szerint minden hangot eljátszottak, amelyeken sokféle hatás érződik, és azokból mégis valami új, autonóm zenei anyag születik. A The Qualitons harmadik lemeze ilyen. Aki vonzódik a hetvenes évek progresszív, pszichedelikus, netán space rock zenekaraihoz, azoknak több mint ajánlott az Echoes Calling. Az anyag a vinyl kiadás elkészültéig ingyenesen letölthető a csapat Bandcamp-oldaláról.

Kovács Attila
Fotó: The Qualitons Facebook / Ács Kata
Forrás: langologitarok.blog.hu