1074

Szemelvények Győr 16. századi történetéből

Bagi Zoltán Péter előadása a győri könyvtárban

bagi-zoltan-peter

Április 17-én Bagi Zoltán Péter, az MNL Csongrád Megyei Levéltára PhD főlevéltárosa volt a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának vendége, melynek során Szemelvények Győr 16. századi történetéből címmel tartott előadást a második emeleti rendezvényteremben.

A bemutatott időszakban már a hadászat forradalmáról beszélhetünk. Meglepő, hogy egy jeles angol historiográfus relatíve eseménytelennek ítéli Magyarország 16. századi történetét, pedig nagy, tragikus sorsforduló kötődik eme századhoz. Gondoljunk a mohácsi csata következményeire, a királyi központ oszmán kézre jutására, a Magyar Királyság három részre szakadására. Míg a 15. század végéig Magyarország anyagi erőforrásait és területét tekintve is tekintélyes hatalomnak számított, ekkor önállóságunkat elveszítve presztízsünk lehanyatlott. Az Oszmán Birodalom ekkor jutott befolyásának zenitjére, fennhatósága alá került az Arab-félsziget, Észak-Afrika, a Közel-kelet és Dél-Európa, nem beszélve a Balkánról, ahonnan Nagy Lajos halála után fokozatosan visszaszorultunk, mint befolyásoló tényező.

Győr szerepe annak tükrében értékelődött fel, minél több végvár került az ellenség kezére. Stratégiai szempontból mérföldkőnek bizonyult a Duna menti erősségek, valamint a Bakonyon keresztül vezető szárazföldi út feletti ellenőrzés elvesztése. Győr a három folyó ölelésében fekvő oppidum megerősítése a császárváros, Bécs szempontjából elengedhetetlen volt. Ebben a században kezdték a várrendszer korszerűsítését – mindez a Habsburg-ház érdeme és érdeke is volt egyben. Alkalmassá kellett tenni hatékony védekezésre, valamint nagyobb számú katonaság elhelyezésére.

Az előadás folyamán megismertük az ott szolgálatot teljesítő „várkapitányokat”, felelevenítésre kerültek Győr megpróbáltatásai (1529, 1594-98). Az előadó a város katonai helyzetével párhuzamosan utalt a század kulcsfontosságú eseményeire is. Esztergom elfoglalása, sikertelen kísérlet 1542-ben Buda visszavételére. Utóbbinál az a paradox helyzet állt elő, hogy a heterogén összetételű hadnak nem volt koordinátora.

Hadtörténeti alapfogalmakkal való megismertetésre szintén mód nyílt, amit például mi kapitánynak tudunk, az valójában hadnagy volt, de tisztáztuk a regiment és az ezredes fogalmát is. Elhangzott a várkatonaság és a mezei hadak jogállása, az 1594-es várvesztéssel járó ostrom után a fejlesztő hadmérnök és a várkapitány (Ferdinand Hardegg) vérpadon végezte. Nem fogadták el a vár feladásának azon indokát, miszerint megmentése hasznosabb volt.

Győrt 1597-ben sikertelenül próbálták visszavenni. A folyóáradás elöntötte a tábort, ott pedig járvány ütötte fel a fejét. A város térségéig jutottak el a történelem folyamán azok a felmentésre hivatott seregek, melyek távolabbi úti céllal indultak (Mohács idején 1526-ban, Eger ostrománál 1552-ben, Szigetvár esetében pedig 1566-ban várták hiába az erősítést). A felfogadott zsoldosok, érkezvén például a Felvidékről, szerződésük lejártára, valamint arra hivatkoztak, hogy „közel s távol egy fia ellenség sincs”.

A győri vár visszafoglalására komoly koncepciót dolgoztak ki, 1598-ban pedig sikerrel is jártak. Egyébként előzőleg két nézet hívei „birkóztak” egymással. Az egyik szerint Győrrel nem kell foglalkozni, Esztergom és Buda primátusát támogatták, míg az ellenkező nézet szerint az első Győr. (Véleményem szerint az ő nézeteik voltak helyénvalóak, tekintve, hogy nem lehet az ostromolni szándékozó erődítmény mögött ellenséges vár. Gondoljunk arra, hogy Győr megerősítése akkor vált égetően szükségessé, amikor a mögöttes területek oszmán kontroll alá kerültek, s így megnyílt az út Bécs irányába.)

Ha hadászatilag, politika- és gazdaságtörténeti szempontból vizsgáljuk a 15. és 16. századot, akkor gyökeres eltéréseket tapasztalunk valamennyi téren. A 16. században – véleményem szerint – minden erőfeszítés dacára kudarcot vallott az oszmán félhold apasztása. Mind pénzügyileg, mind hadszervezetüket, utánpótlási tartalékaikat tekintve az Oszmán Birodalom szilárdan állt. Az európai nagyhatalmakat (Német-római Császárság, Francia Királyság) az egymás elleni háborúk, vallási küzdelmek, a németországi parasztháború kötötte le, ha harcoltak is a török ellen, tengeri csatákat vívtak (Lepanto – igaz, itt fényes győzelmet arattak). Az angolok távol voltak, amikor Szapolyai János követeket küldött a Tudor-udvarba, szép szavakkal fizették ki őket. Egyébkén VIII. Henrik is vetélytársával, I. Ferenc francia királlyal küzdött, illetve újdonsült államegyházával volt elfoglalva.

Majd a 17. században fordul a kocka, a nyugati hadászati fölény, az Oszmán Birodalom anyagi hanyatlása és XI. Ince pápa diplomáciai tevékenysége összehozta a Szent Ligát. Sikerült elérni, hogy a franciák nem támadták hátba a Habsburgokat. Ez sorsdöntőnek bizonyult, veszélyes helyzetből Bécs alól Belgrádig jutottak a keresztény hadak, és a Temes-köz kivételével kiszorították a törököt. Az oszmán uralom véget ért.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina

2018.04.19