Császáros bögre


csaszaros-bogre

A Nagy Háború emlékei közé tartoztak a fronton vagy éppen hadifogságban mondjuk töltényhüvelyből fabrikált öngyújtók, aprólékosan megfaragott kanalak mellett azok a tárgyak is, amik a háború alatt a hátországban készültek. Mint például ez a bögre.

A „hazafiúi szükségleti és megemlékezési ékszertárgyakról” már beszéltünk korábban ebben a rovatban, az Auguszta-alap által levezényelt nemesfém begyűjtési akció mellett voltak más, a háborúhoz kapcsolódó „divatok” is. Szokásban volt már a háború előtt, hogy a tényleges idejüket leszolgált katonák „obsitot”, emléklapot, végelbocsátó levelet kaptak búcsúzóul. Ezen többnyire az uralkodó, jelesül I. Ferenc József és esetleg más Habsburgok portréja, címerei, zászlók és mindenféle fegyverek mellett a leszerelt katona fotográfiája is szerepelt, pontosabban az is előfordult, hogy csak a fejéről készült képet illesztették bele a kőnyomatos, sokszor színezett vitéz kivágott arcának a helyére. A Nagy Háború hasonló obsitjain viszont már a szövetséges uralkodók arcképei is felsorakoztak. Négy portrét, Ferenc József mellett II. Vilmos német császárét, I. Ferdinánd bolgár cárét és V. Mehmed török szultánét láthatunk az 1914 és 1918 közötti ilyen lapokon.

Hasonlóan az obsitokhoz, a két fő szövetséges, Habsburg I. Ferenc József és Hohenzollern II. Vilmos arcképe matricázással porcelánbögrékre is rákerült. Ilyen termékeket a Monarchiában az osztrákok, a magyarok és a csehek is készítettek a porcelángyárakban. Városon a porcelánboltok polcaira kerültek, falura pedig a hetivásárokról jutottak el. A történethez az is hozzátartozik, hogy ezeket a poharakat az emberek hazaszeretetből, az uralkodó felé irányuló tiszteletből és ragaszkodásból vásárolták meg. Tudjuk, az aradi akasztatóból, a várbörtönöket honvédtisztekkel megtöltő 15 éves Ferenc Józsefből egy-két évtized után már Ferenc Jóska lett, akit a többség tisztelt, elfogadott és talán még szeretett is a Monarchiában. Eme csésze megvásárlása és tisztaszoba „szent sarkában”, vagy a komódjának a tetején való elhelyezése erről is szólt, nem feltétlenül a háború melletti kiállás volt. Amiből egyébként 1916-ra (ez az évszám is ott van a bögrénken) teljesen elege lett az embereknek.

Címlapkép: Finta Múzeum CC BY-NC-ND

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.03.28