Míg a korosabb polgárok, kereskedők, hivatalnokok és nemesek óvatosan puhatolóztak, gróf Zichy Ottó március 8-án a francia mintára hasonlító politikai lakomát szervezett, ahol politikai szónoklatok hangzottak el és forrongó hangulat keletkezett. A résztvevők folytatást terveztek, ám az események felgyorsultak. Március 13-án Bécsben is kitört a forradalom, aminek híre hamar elért városunkba. Március 15-én Lukács Sándor már nem csak az akadémisták vezetőjeként, hanem igazi népvezérként lépett fel. Délelőtt a főtéren összegyűlt tömeghez szólt, délután a templomból kitóduló sokasághoz intézett lelkesítő szózatot. Este 8 órára már 6-8 ezer főre duzzadt az érdeklődők száma, akikből zenés, fáklyás felvonulást szervezett. Amikor a menet ismét a főtérre ért, újra szólt a néphez, majd éjféltájban haza küldte a sokadalmat. Így ünnepelte Győr lakossága a szabadságot. Másnap Lukács Sándor Pozsonyba utazott, ahol részt vett a népgyűlésen, majd szerepet vállalt az állandó választmány létrehozásában. Március 17-ét, Batthyány Lajos kormányalapítási megbízását követően visszatért Győrbe. Itt jelentette meg március 19-én a Magyarok figyeljetek! című röplapot.

Ebben egyrészt tájékoztatás ad a közügyek állásáról, másrészt békére inti az olvasót:

„Isten bölcs vezérletébe, − a' haza közegyetértésébe, lelkesedésébe és békesség szeretetébe van e' jelen percben letéve a' nagy munkának megőrzése. − A' szabadság első gyökerét békésen, polgári véres áldozat nélkül ültettük hazánk földébe, − béke kell, magyarok, béke! Hogy a' gyökér erősödjék, − a' gyökérből három törzság nyő-ki: testvériség, egyenlőség, és szabadság! − Átok arra, ki vakmerő, békétlensége és egyetnemértése által, e' szent gyökeret megrázkódtatni!”

Tartotta magát elveihez. A szabadság eszméjét szolgálta, amíg csak lehetett – fegyvert maga nem fogott. Mint közismert liberális politikust megválasztották Győr város országgyűlési képviselőjévé, majd kinevezték a város teljhatalmú kormánybiztosává. Itt tanúbizonyságot tett határozottságáról, előrelátásáról és szervezőkészségéről. Talán ennek is köszönhető, hogy 1849. január 9-én Nagyváradra helyezték, és kulcsszerepet kapott a haderő felszerelésében és ellátásában. Mint a magyar hadsereg felszerelési biztosa rövidesen feladatául kapta a kórházak ellátását is.

A szabadságharc bukása után Rónay Jácinttal együtt a Hortobágyon bujkált, majd 1849 végén emigrált. Előbb Hamburgban élt, itt vette feleségül Győrből szintén elmenekülő menyasszonyát, Christen Rózát. Ezt követően Londonon át Amerikába utazott családjával együtt. Itteni tevékenységéről keveset tudunk, a hírek szerint egy ideig mutatványosként dolgozott. Ami bizonyos, hogy tüdőbaja fellángolt. Gyógykezelése érdekében visszatért Európába, Dél-Franciaországba. Sajnos szervezete nem tudott megbirkózni a betegséggel, és életének 31. évében, Bizanos-ban hunyt el. A város aprócska temetőjében sírját ma már nem találni.

Őrizzék meg jó emlékezetükben ezt a lánglelkű, jobb sorsra érdemes, igaz hazafit!

Berente Erika

A cikkben szereplő röplap eredetije a Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum gyűjteményében található, leltári száma: XJM-54.228.1.

Felhasznált irodalom: Győri életrajzi lexikon. (Győr, 1999);Kiss Imre: Lukács Sándor, a szabadságharc kormánybiztosa (1823-1854) (Győr, 2004); Balázs Péter: Győr a feudalizmus bomlása és a polgári forradalom idején (Budapest, 1980); Zsupos Zoltán: Hirdetmények, színlapok, aprónyomtatványok Győr 1848-1849. (Gőr, 2014)