Bedi Eszti emlékdíj 2018.


bedi_eszti_emlekdij

Bedi Eszti, a Győri Nemzeti Színház fiatalon elhunyt rendezőasszisztense emlékére tavaly alapított díjat Venczel-Kovács Zoltán színművész és Tóth Zoltán fotós. Az elismeréssel azokat szeretnék kitüntetni, akik a Győri Nemzeti Színház és a Vaskakas Bábszínház kulisszái mögött, a háttérben dolgoznak, de akik nélkül nem jöhetnének létre az előadások. A sajtótájékoztatón a jelölteket és a gála időpontját hozták nyilvánosságra.

Bedi Eszti súgóként kezdte színházi munkáját, majd később rendezőasszisztens lett. A színház a szívügye volt. Minden munkájában százszázalékosan jelen volt. Ezért is érezték úgy kollégái és barátai, hogy egy díjjal szeretnék megőrizni az emlékét. 

A jelöltek idén is nyolc csoportra osztva, sorsolás útján kerültek kiválasztásra. Ketten közülük nem szívesen álltak volna reflektorfénybe, ezért végül hét jelöltről készülnek el a 15-20 perces bemutatkozó filmek, melyek március végéig kerülnek fel a https://bediesztiemlekdij.hu/ oldalra és a Facebook-ra. A díjazott egy nyilvános szavazás alapján kerül kiválasztásra.
A Bedi Eszti emlékdíj Díjátadó Gálaestet április 23-án hétfőn, 19 órakor rendezik meg, ahol művészkollégák, barátok lépnek majd fel. A helyszín a Vaskakas Művészeti Központ lesz. 


Az idei jelöltek:
Falvi Gabriella öltöztető Győri Nemzeti Színház
Vörös József díszítő Győri Nemzeti Színház
Érsek Viktor kellékes Győri Nemzeti Színház
Holzhammer Balázs hangtechnikus Győri Nemzeti Színház
Nády Árpád fénytechnikus Győri Nemzeti Színház
Karácsony Szilveszter ügyelő Győri Nemzeti Színház
Papp Richárd fénytechnikus Vaskakas Bábszínház

A díjak a tavalyihoz hasonlóak: a legtöbb szavazatot kapott jelölt Lengyel József cukrászmester mackó alakú tortáját és egy kerámia mackószobrot fog kapni. De a gáláról a többi jelölt sem távozik majd üres kézzel a támogatóknak köszönhetően. 

Szabados Éva
Fotó: Vas Balázs

2018.02.27