A színház tulajdonosa és impresszáriója, Francesco Sforza-Cesarini herceg kérte fel Rossinit, mint a kor legismertebb operaszerzőjét, hogy az 1816-os karneváli szezon kezdetére írjon teátruma számára egy opera buffát (olasz vígopera – a szerk.). Rossini 20 nap alatt készült el a komponálással, azonban meggyorsította az a munkát, hogy saját korábbi operáiból is emelt be részleteket A sevillai borbélyba, „részben újrahangszerelve, részben új környezetbe helyezve azokat”. Például a mű híres és közismert nyitánya már két korábbi operájának nyitányaként is elhangzott.

A sevillai borbély ősbemutatója a zenetörténet egyik legzajosabb botrányt hozó operapremierje volt. Ugyanis Giovanni Paisiello (1740-1816) azonos című vígoperáját 1782-ben mutatták be és Rossini korában is még nagy népszerűségnek örvendett, sőt sokan ezt tartották „az egyedüli hiteles feldolgozásnak”. Rossini kezdetektől próbálta a versengést elfojtani, udvarias levelek és nyilatkozatok révén, például megváltoztatta operájának címét is, amelyet az ősbemutatón még Almaviva, avagy a hiábavaló elővigyázatosság címen játszottak. A korabeli sajtó arról tudósított a premiert megelőzően, hogy Paisiello hívei a bemutatóra tiltakozó megmozdulást szerveznek. Olyannyira komoly volt a fenyegetés, hogy a rendőrség is készenlétben állt. Tovább fokozta a forrongó indulatokat és a káoszt, hogy a legenda szerint a Basilio-t éneklő basszista megbotlott egy süllyesztőfedélben, és „annyira szerencsétlenül esett, hogy eleredt az orra vére”, sőt fokozandó a botrányt, állítólag egy hangosan nyávogó macska is átfutott a színpadon. A premieren Paisiello hívei hűvösen és lármás elutasítással fogadták a művet, a szerzőt és az énekeseket.

Maga Rossini vezényelt az ősbemutatón, amelyen rendkívüli képességű énekes gárda szerepelt. Figarót a komikusi tehetséggel is megáldott Luigi Zamboni (1767-1837), Rosinát a nagy színpadi tapasztalattal rendelkező és rendkívül népszerű Geltrude Righetti-Giorgi (1793-1862) énekelte, aki Rossini iránti tiszteletből csak erre a szerepre tért vissza a színpadra. Almavivaként a nagyszerű énektechnikával rendelkező és gyönyörű hangú spanyol tenor, Manuel Garcia (1775-1832) lépett színpadra, aki énektanárként és zeneszerzőként is jelentős sikereket ért el. Bartolo szerepét Bartolomeo Botticelli, Basiliot Zenobio Vitarelli, Bertát pedig Elisabetta Loiselet játszotta.

A második előadástól fogva egyértelművé vált, hogy Rossini jobb vígoperát írt elődjénél, mivel a közönség ettől kezdve „forró tapssal juttatta elismerésre tetszését”. Nemcsak a publikum, hanem kortárs zeneszerzők is dicsérték A sevillai borbélyt. Rossini 1822-ben meglátogatta Beethovent, aki annak ellenére, hogy nem rajongott az olasz operákért, megdicsérte ezt a remekművet, maga Schumann pedig úgy vallott, hogy „képtelen ellenállni a Rossini zenéjében rejlő bájnak”.

Kétségkívül A sevillai borbély az opera buffa egyik csúcspontja, „ez a mestermű a mai napig képes megnevettetni és az első pillanattól az utolsóig lekötni a közönség figyelmét”, a kezdetektől fogva levehetetlen az operaházak műsoráról. A vígopera 2018. február 3. óta a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán is megtekinthető.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában 3. kötet; A sevillai borbély Kossuth Kiadó, 2012; wikipédia

Az 1. kép a flickr szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a linken található.

A 2. kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a linken található