Csak 1917-ben lett a korábbi mensevik Trockij a bolsevik csoport tagja, ám ott azonnal Lenin mögött a második számú személlyé tornázta fel magát. Kemény marxista világképe volt, például mikor Lenin az ország gazdasági állapota miatt – ideiglenesen – a hadikommunizmusról áttért az enyhébb új gazdasági politikára (NEP), ő hevesen tiltakozott.

Lenin 1922-től egyre súlyosbodó betegsége miatt állandósult a „trónviszály”, s mivel a kollektív vezetés álcája alatt ténylegesen mindenben maga döntött, egyre jobban elmérgesedett a viszony a bürokráciát irányító Sztálin és az intellektuális fölénytől öntelt Trockij között. Sztálinról a bolsevik elit ekkor még nem sejtette, hogy személyiségében már ott bimbódzik a paranoia, sokkal jobb választásnak tűnt, mint a rideg Trockij. A ravasz grúz Lenin halála után szépen lassan, lépésenként tolta háttérbe Trockijt, aki meglehetősen határozatlan volt.

1928. január 31-én Trockijt végül kitiltották az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaságból, de egyelőre még a Szovjetunió területén maradhatott, s Alma-Atában telepedett le Kazahsztánban. Mivel megmaradt híveinek üldöztetése tovább folyt, csak idő kérdése volt, hogy innen is menekülnie kelljen. 1929. februárjában Törökországba húzódott vissza, majd Franciaországba és végül 1936-ban Mexikóba menekült. Emlékirataiba merült, ahol igyekezett magát Lenin egyértelműen kijelölt utódjának beállítani, s képtelen volt belátni, hogy minden intellektuális nagysága ellenére a műveletlen, ám rendkívül ravasz Sztálin kifogott rajta.

Sztálin messzire elérő, láthatatlan karja végül itt érte utol. A szovjet diktátor NKVD-je sikeresen jutatta be ügynökét Trockij Coyoacánban fekvő villájába, mikor Trockij új titkárnőt vett fel. Sylvia Ageloff Trockijt bemutatta bizonyos Ramón Mercadernek. Mercader valójában az NKVD bérgyilkosa volt. 1940. augusztus 20-ra az emberismeretből ismételten rosszul vizsgázó Trockijt az esőkabátjában jégcsákánnyal érkező Mercader megtámadta, s a csapásba a száműzött másnap belehalt.

Kétségtelen, hogy Lenin utolsó épelméjű napjaiban figyelmeztetetni akarta a bolsevik kollektívát Sztálin túlhatalmára, de nem szabad elfelejteni, hogy éppen ő adott utat a későbbi diktátornak, hogy az minden kulcsfontosságú bolsevik vezetőségben ott legyen. Ő lett az új politikai káderek kiválasztásáért felelős vezető, amit rendkívül ügyesen használt ki posztja bebetonozására. Lenin azonban nem csupán Sztálint nem tartotta alkalmasnak a párt egyszemélyi vezetésére, hanem az összes fontos alakról negatívan írt. Trockijt például túlságosan adminisztratív alkatnak tartotta, akit elkápráztat saját tehetsége. Szó sincs tehát arról, hogy Trockij kevésbé lett volna marxista, mint Sztálin, vagy annak valami demokratikusabb változatában hitt volna. Trockij ugyanúgy elutasított minden más világnézetet, pusztán az elvtársaival bánt valamivel puhábban, mint Sztálin.

Hogy milyen szinten hitt Trockij az emberek megjavításának különös téveszméjében, azt saját szavai jól megvilágítják, melyben a szocializmusból kifejlődő új emberről írt 1924-ben: „Az ember célul fogja kitűzni, hogy úrrá legyen érzelmein, hogy ösztöneit a tudatosság szintjére emelje, hogy világosságra hozza őket… hogy egy magasabb rendű szociobiológiai típust, a szuperembert teremtse meg… Az ember összehasonlíthatatlanul erősebbé, bölcsebbé, kifinomultabbá fog válni. Teste harmonikusabb lesz, mozdulatai ritmikusabbak, hangja dallamosabb. Az életformákra a dinamikus színpadiasság lesz jellemző. Az átlagember Arisztotelész, Goethe és Marx szintjére emelkedik.”

Lássuk be, ez nincs túl távol a nemzetiszocialista übermenschtől, ami még akkor is félelmetes vízió (és szerencsére csak álomkép), ha tudjuk, hogy a korszakban népszerű tévképzet volt az ember ilyetén való alakíthatósága.

Az sem kevésbé jellemző, hogy amikor 1924-ben lehetősége lett volna szembeszállni Sztálinnal a párton belül, úgy nyilatkozott, hogy az embernek nem lehet igaza a párt ellenében! Ez éppen az a filozófia, amelynek értelmében végül őt is kizárták a pártból, s először politikailag, majd ténylegesen is kivégezték.

Noha sokan később Trockij vesztében a „valódi” lenini irány vereségét sajnálták, ez csupán a Lenint Sztálintól elválasztani akaró csoportok koholmánya, akik nem merik kimondani, hogy Marxtól az egyenes út Sztálinig, Lenin és részben Trockij által volt kikövezve.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Richard Pipes: Az orosz forradalom története. Bp.: Európa, 1997.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.