Auschwitz neve a lengyel Oświecim város nevéből származik, ahol a második világháború során a németek lágerek egész hálózatát létesítették. Közöttük az auschwitz-birkenaui volt a legnagyobb német megsemmisítő tábor, ahol 1,1-1,5 millió embert öltek meg. Három nagyobb és közel 50 kisebb táborból állt: Auschwitz I. elsősorban adminisztratív központként működött, de 70 ezer embert itt is kivégeztek; Auschwitz II. – Birkenau volt a megsemmisítő tábor; Auschwitz III. pedig a kevésbé ismert monowitzi láger, amely munkatáborként üzemelt, valamint ezekhez még számos altábor tartozott Krakkó környékén, Lengyelország déli részén. A várost 1939 novemberében csatolták a német birodalomhoz, és 1940-től számos koncentrációs tábort építettek itt. A lágerek nagy részét a német ipar szolgálatába állították.

Auschwitz-Birkenau építésére 1940 áprilisában Heinrich Himmler, az SS vezetője adott parancsot, mellyel a túlzsúfoltságot akarták enyhíteni. A lengyel hadsereg által elhagyott kaszárnya helyén épült Auschwitz I.-be az első zsidó szállítmány 1940. június 14-én érkezett. Az első transzport mégis a sachsenhauseni táborból jött bűnözőkből álló csoport volt, de ők a helyi irányításban kaptak szerepet. Az embertelen munkakörülmények (nyáron napi 12 órás munkaidő), az egyhangú, minimális élelem, a rossz higiéniai feltételek és járványok következtében sok ember veszítette életét. A meggyilkoltak számát a tábor első parancsnoka, Rudolf Höss vallomásai alapján három millióra becsülték, de ezt később 1,1 millióra módosították: a meggyilkolt személyek 90 százaléka zsidó volt, de 150 ezer lengyel, 23 ezer roma, 15 ezer szovjet hadifogoly is a különböző haláltáborokban fejezte be életét. Az áldozatok számát ma sem ismerjük pontosan.

Az Auschwitz I. tábor főbejárata

A Harmadik Birodalom vezetői 1942 januárjában döntöttek a „végső megoldás”-ról, amely az európai zsidóság teljes likvidálását tűzte ki célul. 1943-ban a nácik a birkenaui haláltábor elgázosítási kapacitásának növeléséről döntöttek, emiatt négy új krematórium épült. A gázkamrák 1944-ben – a magyarországi zsidók lemészárlása alatt – teljes kapacitással működtek, akár napi húszezer embert is képesek voltak kivégezni. A tábor a Schutzstaffel alá tartozott, amelyet Höss után Arthur Liebehenschel, végül Richard Baer irányított. A rendfenntartó kápók munkáját a zsidókból álló sonderkommando segítette, ők a foglyok elgázosítását készítették elő, és átnézték a halottak fogait, hogy azok tartalmaznak-e aranyat. A megérkezés után – a kiválasztás során – a munkára alkalmasakat rendszerint jobbra, míg az arra alkalmatlanokat – akiket rögtön a halálba küldtek – baloldalra sorolták be. A különböző nemzetiségű emberek nagy része kivégzések, orvosi kísérletek, éhínség, kényszermunka vagy betegségek során vesztette életét. Mintegy 700 fogoly kísérelt meg szökést az auschwitzi táborokból, ebből nagyjából 300-nak sikerült is. Akinek nem, a büntetése a szökési kísérletért éhhalál volt.

A 10-es blokkban Josef Mengele doktor végzett áltudományos vizsgálatokat, orvosi kísérleteket. A Cyklon-B nevű, eredetileg rovarirtáshoz szánt cianid gázt először 1941 szeptemberében használták. A tömeges elgázosítást 1944 őszéig alkalmazták, mely során az Auschwitzba kerülő 1,3 millió deportáltból mintegy 1,1 millió pusztult el itt. A tábor minden harmadik áldozata magyar volt, 300 ezren lelték ott halálukat. A 11-es blokkba („börtön a börtönben”) a szabályok megsértőit helyezték: itt négy ember másfél négyzetméteres kis cellában volt kénytelen álldogálni, továbbá létezett egy „sötétkamra”, ahol az oxigénhiány következtében sokan megfulladtak, valamint egy olyan helyiség, amelyben az SS-tisztek halálra éheztették a fogvatartottakat. Hosszan lehetne sorolni azokat a válogatott kínzási módokat, döbbenetes tetteket, amelyeket elkövettek.

1944 novemberében a szovjet csapatok közeledtének hírére a németek felrobbantották a birkenaui gázkamrákat. A nácik elrendelték a táborban levő összes fogoly lemészárlását, szerencsére azonban ezt nem hajtották végre. 1945. január 17-én a foglyokat gyalog elindították nyugat felé, csak azokat hagyták hátra, akik már nem tudtak járni. 55 ezer foglyot „evakuáltak”, halálmeneteket küldtek Németország felé, köztük a leghírhedtebb egy 56 kilométeres szakasz volt, ahol 15 ezren vesztették életüket. Sok fogolynak a megszállt Lengyelország táboraiból Németország belsejébe tartó erőltetett menetet is túl kellett élni, pedig éheztek és súlyos betegségektől szenvedtek. Amikor 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg katonái megérkeztek Auschwitzba, már csak 7500 végsőkig legyengült foglyot tudtak felszabadítani a haláltáborban.

A szövetséges csapatok egyre beljebb hatoltak Európába, így egymás után érték el a koncentrációs táborokat. Elsőként a szovjetek találtak nagyobb náci táborra Majdanek városkában, 1944 nyarán. A németek rombolással megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, felgyújtották a krematóriumot, amelyben a holttesteket semmisítették meg, viszont a gázkamrák megmaradtak. Majdanek és Treblinka haláltáborának 1944 nyári felszabadítása után következett Auschwitz, a legnagyobb megsemmisítő központ, 1945. január 27-én. A tömeggyilkosságokról számos bizonyíték árulkodott, a szovjetek megtalálták az áldozatok személyes tárgyait. Ezek között volt több százezer öltöny és női ruha, valamint hét tonna emberi haj. A következő hónapokban további táborokat szabadítottak fel a Balti államokban és Lengyelországban. A buchenwaldi koncentrációs tábort az amerikai csapatok szabadították fel 1945. április 11-én: több mint 20 ezer foglyot találtak, ők érték el először Dachaut és Mauthausent is. A brit csapatok Németországban Bergen-Belsen táborait szabadították fel 1945 tavaszán, ahol 60 ezer foglyot találtak élve, többségüket kritikus állapotban. Ezután néhány hét alatt több mint tízezren haltak meg alultápláltság vagy betegségek következményeiben.

A felszabadítók leírhatatlan körülményekkel találkoztak ezekben a táborokban, ahol temetetlen holttestek tömegei feküdtek egymáson. Az itt elkövetett, megdöbbentő náci rémtettek teljes képe csak később derült ki a világ számára. A túlélők egy része a kényszermunka, az élelemhiány, valamint az éveken át tartó kegyetlen bánásmód miatt inkább csontvázra hasonlított, mint emberre. Sokan olyan gyengék voltak, hogy mozogni is alig tudtak. Folyamatos veszélyt jelentettek a legkülönbözőbb betegségek, sok tábort fel kellett égetni, hogy megelőzzék a járványok terjedését. A túlélőknek még hosszú és nehéz utat kellett megtenniük, mire felépültek, ha felépültek egyáltalán. A lelki sebeiket viszont egész életükben magukkal hordozták… A holokauszt-túlélők jelentős része elhagyta háború előtti hazáját, sokan Izraelben vagy Amerikában telepedtek le.

Az utóbbi időkig úgy gondolták, hogy nagy részük úgy döntött, nem beszél háborús szenvedéseiről, hogy ne elevenítse fel a fájó emlékeket. Kiderült azonban, hogy sok túlélő igenis beszélt a náci fogságban átéltekről, ha valaki meghallgatta őket. Idézek egy túlélő vallomásaiból Az auschwitzi halálgyár rémtettei című könyvből: „A lágerben egyik napról a másikra éltünk, az volt az egyetlen cél, hogy holnapig kihúzzuk. Mennyi kitartás, bátorság, szerencse kellett ahhoz, hogy túléljük ezt a napot! Aki lelkileg megtört, az gyorsan befejezte nyomorúságos életét… Az ősz beálltával a táborban nagyon megromlottak a körülmények, és velük együtt a foglyok hangulata. Egyre gyakoribb kivégzések, végtelenül hosszú büntetőapellek, kemény munka, verés, kínzás, piszok, bolhák. A kínzó tetvek miatt gyorsan terjedtek a járványok, az életben maradtakat az éhség tizedelte, a súlyos betegek kiirtására új módszert vezettek be, a benzininjekciót. Általánossá vált a csüggedt hangulat, és a reménytelen helyzetből az egyetlen út a krematórium kéményén át vezetett.”

Krematórium Auschwitz-ban

Az 1. Ukrán Front katonái, amikor 1945-ben elérték Auschwitzot, valószínűleg nem érzékelték a hely jelentőségét: „Úgy éreztük, hogy valami jót tettünk, valami nagyon jó cselekedetet hajtottunk végre, teljesítettük a kötelességünket.”. Részvétet éreztek az Auschwitzban talált túlélők iránt, de nem tudták, hogy valami rettenetes dolognak lettek a szemtanúi: „Meg kell értenünk a háborút megjárt emberek lélektanát… Mögöttem akkor már több mint egyévi közvetlen harctéri tapasztalat volt. Ezalatt láttam táborokat, ha nem is ilyeneket, mint ez, de kisebb fogolytáborokat biztosan. Láttam városokat megsemmisülni. Láttam falvak lerombolását. Láttam a saját népünk szenvedéseit. Láttam megcsonkított kisgyerekeket. Nem volt olyan falu, amely ne tapasztalta volna meg ezt a borzalmat, ezt a tragédiát, ezeket a szenvedéseket” –mondta Ivan Martinuskin, a Vörös Hadsereg főhadnagya, aki néhány órával azután ért Auschwitzba, hogy a tábort bajtársai elfoglalták.

Krematórium Auschwitz-ban

Auschwitz felszabadítása mai szemmel nézve az elvárhatónál sokkal kisebb hangsúlyt kapott. Nyugaton még a háború után is olyan eseményekre helyezték a hangsúlyt, mint a normandiai partraszállás vagy az angliai csata. A szocialista rezsimek összeomlása után – Kelet-Európában – vált lehetővé, hogy szabadon látogassuk Auschwitz és a többi haláltábor emlékhelyeit. Eisenhower tábornok bevallotta, hogy a buchenwaldi koncentrációs lágerben az emberek holttesteit látva, és hallgatva a túlélők beszámolóit az átélt borzalmakról, rosszul lett. Ezt mondta: „Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.”. Dr. Sándor Zsuzsa újságíró 2015. április 25-én kelt cikkében ezt írta: „Oskar Gröning az első perbe fogott náci, aki elismerte, hogy a holokauszt megtörtént, mert ő maga is ott volt Auschwitzban, és ’minden úgy történt, ahogyan mondják.’” (Auschwitzban volt őr, és a halálba küldöttek csomagjait kezelte)

Napjainkban a világon sajnos sokan kétségbe vonják, tagadják a történelmi tényeket, meghamisítják a történelmet. Az első holokauszt-emléknapot Angliában rendezték meg 2001-ben, az Egyesült Államokban pedig csak 2004-ben – akkor ismerték el, hogy a nácik példátlan bűntetteket követtek el. Magyarországon 2001 óta rendezik meg hivatalosan a holokauszt áldozatainak emléknapját a gettósítás 1944. április 16-i megkezdésének évfordulóján. Az utóbbi időben elterjedtek a holokauszt-múzeumok is. A meggyilkolt európai zsidók emlékművét 2005-ben avatták fel Berlinben.

Gázkamra Auschwitz-ban

A zsidók kiirtása a nácik szörnyű, egyedülálló bűntette, az auschwitzi tábor pedig a náci rémtettek egyetemes szimbóluma lett. Ez a tábor a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosságának helyszíne, ezért nem véletlen, hogy éppen Auschwitz felszabadításának napját, január 27-ét választották a holokauszt emléknapjává. Emlékeztessen ez a nap bennünket arra, hogy SOHA többé ne fordulhassanak elő hasonló szörnyűségek!

Sulyok Attiláné

Források: mult-kor.hu, mult-kor.blog.hu, index.hu, ushmm.org, Az auschwitzi halálgyár rémtettei Bp, 2002

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép.