Külföldi humuszból hazai talajba

Both Miklós a megyei könyvtárban

Both Miklós zeneszerzőt és előadót látta vendégül a megyei könyvtár Klubhelyiségében november 28-án, pénteken. A művész Hermann Bianka moderátor kérdései nyomán tárulkozott ki a hallgatóság előtt, beavatván a nézőt életútjának fő állomásaiba, inspirációs forrásaiba, valamint gondolatban betekinthettünk ezen különleges zene alkotói folyamatának műhelytitkaiba.

Az eredetileg is az elmélyült gondolkodást igénylő filozófiai tanulmányok után Both Miklós új világot fedezett fel, és annak minél teljesebb befogadására, megértésére törekedett. Ez is – akárcsak a filozófiai gondolkodás – elmélyült szellemi munkálkodást igényel.

Ahhoz, hogy eredeti művet hozzunk létre, tisztában kell lenni azzal is, hogyan éltek a korábbi alkotók az adott művészeti ág kifejező eszközeivel, milyen elképzelésük van a problémák eredeti, új szempontú megközelítésére. Both Miklós is szorgos zenei tanulmányokat folytatott: mindenekelőtt azt fürkészte, milyen zenei eszközök hívják elő a kívánt érzéseket, mivel magyarázható az adott zene által keltett hangulat.

Az est folyamán kínai élménybeszámolóban volt részünk, amely a kínai zenével történő találkozásáról szólt; átélhettük azokat a nehézségeket, amelyek a hivatalos szervekkel való kapcsolatteremtéssel jártak. A hivatalok végül felkarolták, segítették, kapcsolatba került kínai zenészekkel, s hamarosan a közös zenélés örömének részese lehetett. Az első kínai utat több is követte, újabb és újabb zenei inspirációkat eredményezve.

Az utazásokon nyert különleges zenei élményei aztán egy „utazó-lemezbe” forrtak össze, amely magyar és kínai zenészek koprodukciójában született meg. Ezzel Both Miklós a zene megújításának újabb lehetőségei előtt nyitotta meg a kaput. A kínai és magyar dallammotívumok egybe szövődése, a hangszerek együttműködése a zenei talajba mintegy új magvakat plántált, amelyekből a fúziós zene növényei sarjadtak ki.

Both Miklós érdeklődése nem ragadt le pusztán a kínai zene lehetőségeinek felhasználásánál; más népek, kultúrák zenei formakincse, dallam- és ezen keresztül gondolatvilága iránt is élénk érdeklődést tanúsít. Tervezi újabb „utazó-lemez” megjelentetését, s az úthoz már támogatókat is szerzett magának.

Az érdeklődő közönség ezzel a találkozással érezhetően közelebb került a zenéhez, és a művészi élmény által kiváltott katarzist átélve térhetett vissza a hétköznapokba. Végezetül említsünk meg néhány alkotót név szerint is, akik Both Miklós zenei társaiként segítik a felvázolt missziót: Szokolay Dongó Balázs (fúvós hangszerek), Lukács Miklós (cimbalom), Novák Csaba (nagybőgő), Dés András (ütős hangszerek).

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina

2014.12.02