Miután 12 éves korában meghalt az apja, édesanyja, Majthényi Anna vette át a nevelését, aki nagy hatással volt rá egész életében. 1837-ben már kéziratos hetilapot indított négy évvel fiatalabb öccsével, Pállal együtt, Litteraturai Kevercs címmel. Gimnáziumi tanulmányai után, 1837-ben került a pesti egyetemre. Az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Az egyetemi évek alatt is szerkesztett újságot, úszott, vívott, zongorázott és festett, színházi előadásokra járt, élte az egyetemisták boldog életét, de már a tanulás mellett is foglalkozott vers- és drámaírással.

Beleszeretett diáktársának húgába, a nála egy évvel fiatalabb Lónyay Etelkába, aki kezdeti verseinek ihletője, múzsája lett. Ebben az időben jelentek meg első versei a Honművészben. 1840-ben látott napvilágot bemutatkozó verseskötete Lantvirágok címmel, 26 lírai, szerelmes verssel, melyek többsége Etelkához szólt.

Egyetemi tanulmányait végül magánúton fejezte be, ügyvédi vizsgáját 1841 októberében és novemberében tette le. Az 1840-es években Balassagyarmaton volt joggyakornok, 1842. január 16-tól tiszteletbeli aljegyzőként dolgozott. Ebben az évben írta Duló Zebedeus kalandjai című elbeszélését, illetve a Jó név s erény című drámatöredékét, valamint a Művészeti emlékezés című munkáját, valamint befejezte Csák végnapjai című drámáját. 1843. január 9-én beiktatták a Nógrád megyei ügyvédek sorába, augusztus 22-én lemondott tiszteletbeli aljegyzői hivataláról, és 1844. január 8-án táblabíró lett.

1843 elején írta Férfi és nő című drámáját, amelyet 1843 márciusában benyújtott a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázatára, de nem nyert vele díjat. 1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet, akit az édesanyja nem nagyon szeretett, és szét is akarta választani őket, de próbálkozása kudarcba fulladt, 3 gyermekük is született végül tőle. Nősülése után csesztvei birtokán lakott.

1845-ben megyei jegyző lett, olyan politikai cikkeket írt, amelyek a szabadság, egyenlőség, testvériség elvét hirdették. Gyűlölte a zsarnokságot, és fellépett a megyei önkény ellen. 1846. július 15-én közfelkiáltással főbiztosnak választották, ezen minőségében felszólalt a megyén átvonuló katonák túlkapásai ellen, valamint kifogást emelt a losonci katonai kórház és az érsekvadkerti tiszti szállás borzalmas állapotával szemben, illetve intézkedett a szökött katonák elfogásáért járó vérdíj ügyében is.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc fontos volt számára, de nem vehetett részt benne, mert súlyos szívbeteg volt. Ezért másként próbálta meg szolgálni a szabadságharc ügyét. Beállt ugyan nemzetőrnek, de egészségi állapota miatt nem tudott aktív résztvevő lenni. Főbiztosi teendőinek továbbra is eleget tett. Augusztus végétől személyesen működött közre az újoncok toborzásával kapcsolatos teendőkben. Tragédiák sora történt az életében, a szabadságharc semmi jót nem hozott számára: Pál öccse futárszolgálat közben meghalt, Mária testvérét férjével és gyermekeikkel együtt román felkelő parasztok meggyilkolták. Ő maga is börtönbe kerül 1852-53-ban – a szomszédja jelentette fel, mert rejtegette Kossuth titkárát. A börtönben krétával rótt verseket az asztallapra, és megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címmel.

Feleségével megromlott a viszonya, 1854-ben el is váltak, mindhárom gyermek Madáchnál maradt, akikkel visszament a szülői birtokra. Ezután anyjának körében élte le hátralevő éveit, szívbaja is erősbödött, de eltitkolta. 1859-ben írta egyfelvonásos komédiáját, a Civilizátort, 1856-57-ben pedig Az ember tragédiája második változatát.

1861. január 10-én Nógrád megye törvényszéki táblabírái közé választották, valamint a megye új közigazgatási rendszerének kidolgozására megalakított bizottságnak, illetve a megyei költségvetést kidolgozó választmánynak is tagja lett. Segédkezett a Nógrád megye népeihez intézett felhívás megszövegezésében, amely többek között a teljes jogegyenlőséget, a robot, a dézsma és a papi tized eltörlését, a községek önkéntes újraszervezését, az egyenlő közteherviselést hirdette, majd egyhangúlag a balassagyarmati választókerület országgyűlési képviselőjévé választották.

1859-60 között megszületett Az ember tragédiája című drámája (a képen Zichy Mihály ábrázolásában Ádám és Éva), amelyet Arany Jánosnak küldött el véleményezésre. Arany 1861. szeptember 12-én írt első levelében a művet kiemelkedőnek tartotta, és felajánlotta segítségét kisebb nyelvi és verselési kérdésekben, majd 1861. október 31-én a Tragédia első négy színét felolvasta a Kisfaludy Társaságban, és valóságos diadalt aratott vele. 1862. január 12-e környékén látott napvilágot Az ember tragédiája első kiadása, mely azonban könyvárusítási forgalomba nem került. Madách 1862-ben megírta Mózes című drámáját.

A Magyar Tudományos Akadémia 1863. január 13-án választotta levelező tagjai sorába, de betegség miatt nem foglalhatta el székét személyesen. Egészségi állapota folyamatosan romlott, és 1864. október 5-én végül elhunyt. Október 7-én helyezték örök nyugalomra szülőhelyén, a Madách-nemzetség sírboltjában.

Nagy Mária

Forrás: wikipedia, tudasbazis.sulinet.hu, Új Magyar Irodalmi Lexikon 2. köt. H-Ö. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1994.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.