955

2017 legjobb könyvei az Olvasoterem.com szerint


olvasoterem-top2017

Vajon melyik 2017 legjobb könyve? Az Isten gyermeke McCarthy-tól? Vida Gábor legújabb regénye? Vagy Rothmann sikerkönyve, a Tavasszal meghalni? A korábbi évekhez hasonlóan az Olvasoterem.com 2017-ben sem készített a szó szoros értelmében vett „az év legjobb könyvei listát”. Az alábbi összeállítás az oldal recenzenseinek egy-egy kedvencét tartalmazza az elmúlt évből, mindenféle rangsor nélkül.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Ezt a regényt azért szerettem, mert annyira mai és annyira rólunk szól. Azokról a hullámvölgyekről, amelyeken az embernek túl kell jutni az életben. A bezártságról szól, az elidegenedésről, az elkülönülésről, ugyanakkor a feloldásról: az odafigyelés és a szeretet hatalmáról. Az őrültség határára tett utazásokról és a visszatérésről. A szabadságról szól, ami azt is jelenti, hogy nem vigyáz rád senki, és azt is, hogy belőled fakadó vékony, láthatatlan cérnaszálakkal vagy odakötözve a környezetedhez. És azért is szerettem, mert lebilincselő stílusa van. Az érzések skáláján folyamatosan fel-alá liftezve, nevetve és sírva olvasható könyv, ami felidézi saját buktatóinkat, sötétben ólálkodó szörnyeinket, de megoldásainkat, lehetőségeinket, napsugaras ígéreteinket is. (Piroska)

Diane Ackerman: Menedék

Diane Ackerman Menedék című regénye méltón viselheti az év könyve címet. Olyan módon és olyan mélységekből láttatja a második világháborút, amelyet ritkán tapasztalhatunk a témával foglalkozó történelmi és irodalmi írásokban. Hogy a varsói állatkertet vezető Antonina és Jan Żabiński hogyan képesek az emberségüket megőrizve segítő kezet nyújtani számukra idegen embereknek, megosztani velük az otthonukat és az életüket, az sokak számára kérdés marad. A Menedék az életbe vetett hitnek a tanúsítása, és igazi értéke annak a szeretetnek és bátorságnak, amelyet ez a két ember minden elborzasztó körülmény ellenére a halál elől menekülők felé mutat. A mű megható, ugyanakkor a témával foglalkozó irodalom páratlan példája. (György Emőke)

Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni

Nem volt nehéz dolgom kiválasztani, hogy számomra melyik a legjobb, 2017-ben megjelent regény. Ralf Rothmann Tavasszal meghalni című kötetéről korábban is azt írtam, hogy jó eséllyel pályázhat a mindenféle listákon az év legjobb regényére, nálam egész biztosan elnyerte az első helyet. A második világháborúról sokféle regény írtak, a legjobbakat főleg amerikaiak. Most feliratkozott a listára egy német szerző is, aki édesapja magyarországi történetét eleveníti fel, amikor 17 évesen besorozták a Waffen-SS kötelékébe. Kitűnő karakterábrázolás, elementáris erejű, súlyos, minden szavában hiteles és hibátlan nyelvezetű szépirodalmi alkotás, amit bizonyos időnként érdemes és ajánlatos újraolvasni. (Sólyom István)

Vida Gábor: Egy dadogás története

Két Erdély-regény vívódott bennem az idén, mindkettő fantasztikus mű, egyik sem kevesebb a másiknál, de az Egy dadogás története Vida Gábortól érzelmileg valahogy jobban megfogott, mint Tompa Andrea Omertája. Nagyra becsülöm mindkét szerzőt, műveik hiánypótló jelleggel bírnak, bár különböző szempontok miatt. Az Egy dadogás története mélységes őszinteségével fogott meg. Nincs benne mesterkéltség, nem szépíti azt a világot, amit sokan idealizálnak, hanem olyannak festi meg, amilyennek megélte a szerző, ahogyan sokan megéltük. Az ő története nem attól különleges, hogy egyedi, pont attól olyan ismerős, hogy mindenikünk családjára jellemző vonásokat tükröz. Kendőzetlenül tárja fel a családja történetét, ezáltal betekinthetünk a kortárs Erdély valóságába is. (Gálovits Rózsa)

Cormac McCarthy: Isten gyermeke

Az Isten gyermeke nem könnyű olvasmány, elsősorban McCarthy rendhagyó stílusa miatt nem az. Mint ismeretes, a szerző nem használ központozást, vagy nem mindig és nem következetesen, ahogyan a párbeszédeket sem jelöli. Mégis, aki veszi a fáradságot, és elolvassa az Isten gyermekét, garantáltan felejthetetlen olvasmányélménnyel gazdagodik. McCarthy ebben a regényében a témát és annak tálalását illetően is a határokat feszegeti. A sztori főszereplője egy sorozatgyilkos, de a szerző a történet előrehaladtával eléri azt, hogy az olvasóban a gyilkos iránt érzett undor és megvetés valami megállíthatatlanul feltörő szánalommal és sajnálkozással vegyüljön, és ezzel már-már az olvasót hozza kényelmetlen helyzetbe. Így éri el azt, hogy a regény által hordozott, mélyben rejlő kérdések a felszínre kerüljenek. Mi történik azzal, akit a társadalom kirekeszt? Miután már kirekesztette, és ezáltal valamelyest megfosztotta attól, hogy az átlagember életét élje, annak viselkedését kövesse, hogyan ítélkezik a társadalom fölötte? Kié a felelősség, és az milyen arányban oszlik el? (Simon Attila)

Alejandra S. Inzunza – Jose Luis Pardo – Pablo Ferri: Narcoamerica

Az Alejandra S. Inzunza, Jose Luis Pardo és Pablo Ferri alkotta újságírócsapat Latin-Amerika országait bejárva szeretne tényfeltáró riportokat készíteni. Az út során lépten-nyomon a kábítószerhez kapcsolódó jelenségekbe ütköznek, ezért komolyabban ráállnak a témára. Több mint 55 ezer kilométeres útjuk során érintik szinte az összes országot az amerikai kontinensen, amely valamilyen módon keresztezi a drog útját, a kokatermesztéstől kezdve az előállításon és terjesztésen át egészen a fogyasztásig. Nem veszélytelen munkájuk eredménye a Narcoamerica című tényfeltáró könyv, amelyben megrázó személyes történetek százai bontakoznak ki az olvasó előtt, és feltárul egy olyan világ, ahol az emberi életnek alig van értéke. Az alapos és hiteles munka rávilágít a drog számtalan arcára, kiderül, hogy mekkora társadalmi és gazdasági hatása van a kokainnak, és hogy milyen szorosan összekapcsolódik a korrupcióval. Elgondolkodtató és mély nyomot hagyó olvasmány – erősebb idegzetű olvasóknak. (Márton János)

James Grippando: Szökésben

James Grippando Szökésben című regénye a Jack Swyteck-sorozat tizenkettedik része, de önmagában is kerek egész, önálló történet. Középpontjában az elrabolt és nagy valószínűséggel meggyilkolt Sashi áll, akinek szépen lassan felszínre kerülnek zabolátlan, problémás, sőt gonosz vonásai is, megkérdőjelezve a történteket. Ennek ellenére tény, hogy három év után sem tudni, hogy mi történt vele, anyja pedig makacsul állítja, hogy az a férfi, akit meggyilkolásáért hamarosan kivégeznek, ártatlan, sőt, ragaszkodik hozzá, hogy a lány még életben van. A pasast Jack Swyteck ügyvéd próbálja megmenteni a haláltól, és akár akarja, akár nem, nyakig merül a nyomozásban és a családi titkok hálójában. (Elekes Tünde)

Beck Weathers – Stephen G. Michaud: Túléltem az Everestet

Példaértékű lelki fejlődést követhetünk végig a dokumentumregény során. Beck Weathers depresszióban szenvedett, viszolygott önmagától is, utálta az életét, és – bevallása szerint – nagyon közel állt az öngyilkossághoz. Mély depressziójára a hegymászással kívánt választ adni. Olyannyira erőteljesen élte meg választott szenvedélyét, hogy valóságos életformájává vált a mászás: a kisebb hegyektől indulva jutott el a Mount Everest halálzónájába. Egy sikertelen csúcstámadást követően a visszaúton teljesen kimerült, az expedíció csapata pedig halottnak nyilvánította. Valamiféle megmagyarázhatatlan erő folytán nyerte vissza eszméletét a halottnak nyilvánított Weathers az Everest Déli-nyergén, talpra állt, és visszament a táborba. (Sánta Elemér)

Forrás: olvasoterem.com

2018.01.12