„Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja.
Téli mennydörgés, meglesz a jó termés.
Zöld karácsony rossz, fehér húsvétot hoz.
János-nap ha borús, a termés igen dús.”

A magyar néphitben Luca alakja kettős, egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal. Utóbbi kísértetszerű jelenség, aki ezen az éjszakán és napon az emberek és állatok kárát okozhatja. A hosszú sötétség miatt ez a „boszorkányok éjszakája”. A sötét napok szorongást idéznek elő lelkünkben, az állatok is nyugtalanabbak voltak ilyenkor.

Gonoszjáró napnak tartották, ezért különösen a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. A Tápió vidékén az ólak ajtajára fokhagymával rajzoltak keresztet, miközben azt mondták: „Luca, Luca távol légy!”. Lefekvés előtt mindenkinek fokhagymát kellett nyelnie. A Csallóközben nem adtak ki semmit a házból, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon.

A Luca-szék a boszorkányok felismerésére készült, mégpedig kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsafa). Luca napjától karácsonyig kellett elkészíteni, innen a közmondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A karácsonyi éjféli misén elvitték a templomba, és erre felállva meg lehetett látni, kik a boszorkányok, mert pl. szarvakat viseltek a fejükön. Utána rögtön elégették. A szék tulajdonosa mákot vitt magával az éjféli misére, hogy hazafelé elszórja, mert különben „szétszaggatták volna a boszik”.

„Éjfélkor felcsendül,
hálaének zendül.
Minden hívő énekel,
szentmisével ünnepel.

Felállok a székre,
Luca, Luca-székre,
Templomajtók nyíljatok!
Boszorkányok, fussatok!”

Tóthárpád Ferenc: Szórom a mákot (részlet)

A jósló, varázsló eljárások nagy részét Luca-nap és karácsony között kellett elvégezni. Sokféle házasságjósló eljárás kapcsolódott ehhez a naphoz. A Drávaszögben felálltak a szemétdombra, és ott hallgatóztak. Ahonnan a kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy vélték, abból az irányból érkezik majd a jövendőbelijük. Cédulákra férfineveket írtak, ezeket gombócokba tették. Úgy tartották, akié leghamarabb feljön a víz tetejére, az megy először férjhez, és amelyik gombócba rejtett név először feljött, az lesz a férjük neve. Máshol a lucacédulákra férfineveket írtak, abból minden nap egyet tűzbe vetettek, és amelyik utoljára, karácsonyra marad, az lesz a jövendőbeli neve. Több vidéken lucapogácsát sütöttek, volt, ahol gyűrűt tettek bele, és ha az eladó lány találta meg, akkor a babona szerint hamarosan férjhez megy. Ezen a napon gallyakat tettek vízbe, hogy karácsonyra kizöldüljön, ezt magukkal vitték az éjféli misére, titokban megérintették vele azt a legényt, akit ily módon is igyekeztek magukhoz kötni.

Ilyenkor kezdik csíráztatni a lucabúzát, amely ha karácsonyra szépen kizöldül, a következő évben jó termés várható. Az időjárásjósló praktikák ideje is a Lucától karácsonyig terjedő időszak. E 12 nap időjárásából jósolnak a jövő esztendő 12 hónapjának időjárására – ez a lucakalendárium. A másik jóslási mód a hagymakalendárium: 12 hagymalevélbe sót tesznek, és attól függően, hogy átnedvesedik vagy nem, következtetnek a 12 hónap csapadékosságára. Ezeket néhol még ma is kipróbálják.

Ehhez a naphoz sok munkatilalom is kapcsolódott. Úgy tartották, ha ezen a napon fonnának vagy varrnának, akkor ezzel bevarrnák a tyúkok fenekét, és azok nem tudnának tojni. A hagyomány szerint Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni. Nem volt szabad sütni sem, mert Luca ott ül a kemence szájában, és a lapátról megeszi a kenyeret, a gazdasszonyt pedig belöki a kemencébe. Ám nemcsak tiltott, hanem erre a napra előírt, javasolt női munkák is voltak, pl. babot fejtettek, tollat fosztottak, hogy a tyúkok jobban tojjanak. E napon abroncsból etették a tyúkokat, hogy ne széledjenek szét. A gazdasszonynak napközben ülnie vagy feküdnie kellett, hogy a tyúkok jó ülősek legyenek. A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá tette, hogy jobban tojjanak.

„Luca, Luca kitty, kotty,
tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen,
mint a falu hossza,
szalonnájuk olyan széles legyen,
mint a mestergerenda,
zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
annyi csirkéjük legyen, mint a fűszál,
annyi tojásuk legyen, mit égen a csillag!
Luca, Luca kitty, kotty,
tojjanak a tiktyok!”

Szokás volt a Luca-napi kotyolás. E nap reggelén ügyeltek arra, hogy asszony vagy lány be ne tegye lábát a házba. A lucázó fiúknak azért is örültek, mert a hiedelem szerint a fiú, férfi szerencsét hozott. A Dunántúlon a fiúk lucázni, házról házra kotyolni jártak, és termékenységvarázsló mágikus énekeket, verseket mondtak. Többnyire már hajnalban, kisebb csoportokban indultak. Egy-egy házba betérve engedélyt kértek: „Szabad-e kotyolni?” A háziasszonytól diót, almát, aszalt gyümölcsöt kaptak jutalmul. Ha nem kaptak adományt, így fenyegették meg a háziakat: „Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!”.

Jellemző volt a fehérleples alakoskodás. A Kisalföldön, Csallóközben fehér lepelbe öltözött legények keresték fel a házakat. Arcukat belisztezték vagy kendővel eltakarták, hogy ne ismerjék fel őket. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregettek, ijesztgették a gyerekeket. A Csallóközben a Luca csak férfi lehetett, fehérbe öltözött, és nem volt szabad megszólalnia. Söprűt vagy meszelőt vittek magukkal, a söprést vagy meszelést utánozták, bemeszelték a háziak arcát, hogy ne legyenek kiütéseik. Az arcukat fátyollal takarták el, szegény kisgyermekek számára elég rémisztőek lehettek. A Szerémségben viszont éppen a lányok öltöztek Lucának, fehér lepedővel, fehér szoknyában, arcuk elé szitát tettek. Kikérdezték a gyerekeket, és aki jó volt, ajándékot kapott, diót vagy mogyorót, de a rosszalkodókat ijesztgették.

Olyan is gyakran előfordult e napon, hogy tréfaként a legények kicserélték a kapukat a gazdák nagy bosszúságára. Lucatököt is készítettek, melyre szem- orr- és szájnyílást vágtak, belülről kivilágították gyertyával, és az ablakhoz tették, hogy a házban lévőket riogassák.

Napjainkban ezekből a régi szokásokból azonban sajnos alig maradt valami.

Sulyok Attiláné

Források: Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások (Bp, 1997); Itt a tél – irodalmi szöveggyűjtemény (Novum, 2009)

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.