A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) született 316-ban egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus, ettől kezdve Istent szolgálta, megkeresztelkedett, misszionáriusként sok jót cselekedett. Még életében legendák keringtek jóságáról, ezért püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, elbújt a ludak óljában. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével hatalmas zajt csaptak, így elárulták a rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték, és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton emléknapját az 1611. évi nagyszombati zsinat határozata szerint még ünnepelték. A XIV. századi krónikákban határnapként szerepelt: a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja volt. Ez jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, majd kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ekkor kapták meg évi bérüket, hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasokat a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A Márton napi járandóság a pap, a tanító javadalmai között szerepelt, az 1649. évi céhszabályzat pedig a pásztorok járandóságára utal. Az egykori kötelezettségekről a későbbi századokban elfeledkeztek, vagy ajándékozássá alakultak át. A pásztor ezen a napon sorra járta azokat a házakat, amelyeknek állatait őrizte, és ajándékot kapott a ház gazdájától.

Szent Márton kultusza Pannónia területén a honfoglalás előtt is virágzott, ez a hagyomány már a római időkre nyúlik vissza. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, és ludat vágtak, mely a hadisten, Mars szent madara volt. A keresztény naptárban is így kapott helyet: a lúd római neve „avis Martis” (Mars isten madara), „Márton madara”-ként ünnepelték. Szent István a zászlóira tisztelete jeléül a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett az ország védelmére, így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. Pannonhalmát hosszú ideig Szentmártonnak nevezték. (Az újabb kutatások bizonyítják azt, hogy Márton szülővárosa Savaria volt.) A Szent Márton lúdja kifejezés – főként a Dunántúlon – utal a nap jellegzetes ételére, és az egykori földesúri járandóságra.

A nyugati megyékben a pásztorok e napon hordták köszöntő kíséretében „Szent Márton vesszejét”: a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak, mert úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. Köszöntőt is mondtak, pl. Gyöngyösfalun a kanász megkopogtatta az ablakot: „Jó estét kívánok! Elhoztuk Szent Márton püspök vesszeit. Úgy szaporodjanak a sertések, mint ennek ahány ága boga van!”. A bősi gazdák dögvész ellen a disznóól tetejébe szúrták a vesszőt, tavasszal pedig ezzel hajtották ki az állatokat.

Ehhez a naphoz munkatilalmak is kapcsolódtak: Baranya és Mura-vidék lakói szerint ezen a napon nem szabad mosni, teregetni, libatojást elültetni, mert odasiet „a dög”, és elpusztul a jószág, majd a jószág bőrét terítik ki, a libatojásból pedig kétfejű kisliba kel ki. Sepsén megverik egy póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen. Sok helyen vásárnap is volt egyben, Dunaszerdahelyen híres volt például a Márton-napi vásár, a kalotaszegi falvakban pedig a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek.

A Márton-nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a gazdag falatozás, lakoma megengedett. Ma is sok helyen tartanak nagy vacsorát, táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat a libafogás és az újbor – a hagyomány szerint ugyanis ekkor ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Tipikus ételek ezen a napon a libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. A vacsora végén már újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának: „A bornak Márton a bírája”.

A hagyomány szerint a lúdpecsenyéhez a fiatal libát megtisztítják, besózzák, és kívül-belül meghintik majorannával. Kemencében, nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják, a mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst, és megvizsgálják a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna, akkor esős, ha fehér, akkor havas telet várnak. A népi időjóslás szerint kemény tél várható, ha Márton fehér lovon jön (ha Márton napján esik a hó), ha pedig barna lovon jön (ha nem esik), akkor enyhe tél lesz. A Mura-vidéken mesélték: „Ha Márton lúdját megölték, megsütötték, akkor levették a melle csontjáról a húst. Az első része a csontnak a nyakánál a karácsonyig tartó időt jelzi, az utolsó része a karácsony utáni időt. A mellcsont fehérje havat és esőt jósol, a vörösesbarna színű csont pedig nagy hideget.” A liba húsából, az állat hátsó részéből szokás volt küldeni a papnak is, innen származik a „püspökfalat” kifejezés. Hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól.

Több hiedelem is fűződik ehhez a naphoz, például az időjóslás, gonoszjárónap és tiltónap is egyben. „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél.” – mondja a rigmus. Márton-napi esőre fagy, szárazság következik. Baranyában úgy tartják, hogy márciusban olyan lesz az idő, mint a Márton-napi. Mivel ez a nap többnyire ködös, sőt havas is lehet, a baranyaiak azt mondják: „Eljött Márton szürke lovon”, vagy „Márton fehér lován nyargal”. A bánátiak szerint 40 napig olyan idő lesz, mint ezen a napon, viszont a tél időjárása a mai ellentéte lesz. A szép napos Márton-napot Márton nyarának emlegetik, ez viszont hideg telet jelent. Egy kalendáriumi regula szerint: „Ha Márton-napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár.”, vagy „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Vagyis ha ilyenkor hideg van, akkor karácsonykor enyhe idő várható.

Napjainkra mindezek a népszokások jórészt feledébe merültek, maradt csupán belőle a libavacsora az éttermekben.

Sulyok Attiláné

Források: Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások, Penavin Olga: Népi kalendárium, és martonnap.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.