#MeToo

Mészáros Márta: Aurora Borealis – Északi fény – filmkritika

aurora-borealis01

Mészáros Márta a női főhősöket sorsdöntő helyzetben ábrázoló bemutatkozó filmek után a Napló-tetralógiában és kései történelmi drámáiban (A temetetlen halott – Nagy Imre naplója, Utolsó jelentés Annáról) a történelem viharában álló egyént mutatta be. Új alkotásában ez a két stratégia keveredik, hogy ezáltal újabb hiánypótló mű szülessen.

Az erőszaktevő és sorozatzaklató filmproducer, Harvey Weinstein viselt dolgainak leleplezése után Alyssa Milano színésznő kezdeményezésére kampány indult a közösségi médiában, melynek lényege, hogy bárki, aki valamikor is molesztálás vagy bármilyen szexuális támadás áldozatává vált, írja ki a státuszába, hogy #MeToo. A szomorú egyéni történetek így együtt, egy hangon szólalnak meg, a sorstárssá vált áldozatok (nagyobbrészt nők) pedig ezzel a két szócskával tudják kifejezni sorsközösségüket, egyúttal tiltakozásukat a jelenség és támogatásukat egymás iránt, miközben a társadalom megdöbbenve szembesülhet ezzel a lappangó problémával.

Ehhez hasonlóan Mészáros Márta is nők ezreinek nevében szólal fel azzal, hogy filmet készített a II. világháború végnapjaiban és azt követően a szovjet katonák által megerőszakolt és gyakran teherbe ejtett lányokról, asszonyokról (pontosabban közülük egyről). Ahogy pár nap alatt szinte mindenki Facebook-falát elárasztották a #MeToo-vallomások, úgy majdnem minden családban van egy olyan történet, hogyan vált a felszabadító orosz hadsereg érkezésének nyomában nemi erőszak áldozatává a nagymama, dédnagymama (vagy éppen hogyan sikerült szerencsésen elkerülnie).

Legfőbb ideje volt hát, hogy ezek a nők is kapjanak egy filmet. Az pedig, hogy az Aurora Borealis bemutatása így egybecseng a #MeToo-kampánnyal, gyönyörűen mutatja, hogy a nők alávetettsége az évszázadok, évtizedek alatt mit sem változott, és hogy a férfiaknak még történelmi viharok sem kellenek hozzá, hogy önmagukból kivetkőzve szexuálisan is leigázzák a többféle oknál fogva alájuk rendelt lányokat, asszonyokat.

Az Aurora Borealis persze csak lassanként fedi fel a titkát, a film cselekménye során fokozatosan derül ki, hogy amit látunk, a lehető legrendhagyóbb családi történet. Persze rendhagyó már a középpontban álló család is a Magyarországon, egy isten háta mögötti faluban élő magyar nagymamával, a Bécsben élő magyar anyával, a világot járó spanyol apával és hol az anyjával, hol az apjával tartó osztrák-magyar-spanyol fiúval. Hogy mitől lett ilyen nemzetközi ez a család, az részben tagjainak választásán múlik, részben pedig a múltban gyökerezik, amikor a jelen szabadságától eltérően az érintetteknek a legkevésbé sem állt módjukban választani.

A jelenben élő, mit sem sejtő ártatlanok persze erről mit sem tudnak. A történet egyik főhőse, a középkorú Olga is csak annyit tud, hogy édesanyja, miután levelet kapott Oroszországból, rosszul lett és kómába esett, hogy holmijai közt ismeretlen embereket ábrázoló ismeretlen képeket talál, és hogy a bécsi kolostorban, ahol az ötvenes évek elején megszületett, kitépték a születési anyakönyvi kivonatát a jegyzékből.

Hogy az öreg, kómában fekvő édesanya hogyan került a II. világháború utáni Magyarországról Bécsbe, hogy lánya miért visel orosz eredetű keresztnevet, hogy a szóban forgó lánynak miért is van alsó hangon négy apja, arra egy már-már whodunit krimire emlékeztető nyomozás során kapunk választ. Mindez egyrészt Olga kutakodása folyamán, másrészt az idős anyához, Máriához kapcsolódó flashbackekben tárul fel (ezekben a visszatekintésekben a rendezőnek köszönhetően az immár vagy féltucatnyi filmben szereplő fiatal szépség, Törőcsik Franciska végre bebizonyíthatta, hogy tehetséges színésznő).

Az események folyása pedig olyan megdöbbentő, mégis olyan hihetetlenül és kegyetlenül logikus, ahogy azt csak a történelem tudja megírni, és ahogy a történéseket nézzük, az iszonyaton és a sokkon kívül csak arra tudunk gondolni, hogy persze, ilyen körülmények között hogyan is alakulhatott volna másként.

De hogy a népek közötti érintkezés nem csak erőszakos, brutális és iszonyatos lehet, hogy a kölcsönhatás harmóniát is hozhat, s hogy az ellenségek adott esetben szerelembe is eshetnek egymással, arra a Mária és az őt megerőszakoló katonák ellentétpárjaként működő osztrák-orosz szerelmespár, Edith és Anton alakja a példa. Edith és Mária története egymás torz tükörképeként működik, hogy aztán egy tragikus fordulatot követően örökre egybefonódjon, méghozzá a lehető legvalószínűtlenebb, mégis legsorsszerűbb módon.

Az Aurora Borealisban pedig nemcsak a harmónia kap arcot, hanem az erőszaktevő ellenség is. A film egyik legügyesebb apró húzása, hogy egy ártatlan fizikai jelzéssel bizonyítja: a gonosznak igenis van arca, szeme, szája. Nem arctalan szörnyek követtek el nemi erőszakot Márián, hanem hús-vér emberek, akik közül egynek egészen egyértelműen beazonosíthatóan öröklődött a DNS-e is. Megnyugvást pedig egyedül az hozhat, ha saját magunk megyünk el őseink földjére, és ha saját szemünkkel bizonyosodunk meg utódunk sorsának alakulásáról.

S ha származásunk bizonyítékaként csak a pompázatos színekben ragyogó északi fényt tudjuk felmutatni, ha lányunk életéről csak egyetlen fénykép árulkodik, akkor azt fogjuk magunkkal vinni a végén. Ennek megnyugtató gyönyörűségét senki sem veheti el tőlünk. Mészáros Márta két korábbi, már említett történelmi portréjában az egyént ragadta meg az egyetemesben – ezúttal még tovább ment, és filmje utolsó, csodálatos negyedórájában az egyetemeset mutatja meg az egyénben.

Északi fény (Aurora Borealis)
írta: Mészáros Márta, Pataki Éva, Jancsó Zoltán
rendezte: Mészáros Márta
fényképezte: Piotr Sobocinski Jr.
vágó: Szántó Annamária
zene: Kovács Ferenc
producer: Major István, Gül Togay
szereplők: Törőcsik Mari, Tóth Ildikó, Törőcsik Franciska, Ladányi Jákob, Leslaw Zurek, Eva-Maria Prosek, Antonio de la Torre, Wunderlich József, Cserhalmi György, Fekete Ernő, Monori Lili
gyártó cég: FilmTeam, Nordic Productions
forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató dátuma: 2017. október 19.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu

2017.10.31